Olyan lány vagyok, aki folyton szanaszét hagyja a dolgait. Örökké elveszítem például a hullámcsatjaim, a kulcsom, a fülbevalóm párját. Néha úgy érzem a fejemet is, de ez még csak a kezdet. Folyton azon kapom magam, hogy elvesztegetem az időm, nem csak a perceket, de napokat, heteket, hónapokat, bár még ezt az érzést is tudom kezelni valahogy. De a tudat, hogy egyszer téged is elveszíthetlek, tudod szokták mondani, hogy néhány érzés igazi csendes gyilkos. Lassan kínoz, szinte megfojt. Na, ez pont ilyen. Ez egy olyan érzés, amivel egyszerűen képtelen vagyok megbirkózni.

Csak akkor lehetsz boldog, ha néha boldogtalan vagy.

Nehéz dolog elfogadni, hogy szükségünk van valakire. Elismerni, hogy egy másik személy létezése a boldogságunk, egyik feltétele, hogy nélkülözhetetlen a jelenléte a túléléshez.

- Miért akarsz gyűlölni?

- Inkább az ellen védekezem, hogy szeresselek.

Minél mélyebben szeretünk valakit, annál kevésbé fontos a külseje.