Szeretlek, ha... Kezdődik a kimondatlan mondat, amelyet sokféleképpen lehet befejezni, de tulajdonképpen azt jelenti, hogy szeretlek, ha elfogadod a feltételeimet. A valódi szeretet, a valós elköteleződés nem kötődik feltételekhez, nem ismeri a ha és a de működési elveit, csupán egyet ismer. Szeretlek és pont.

Nagyon veszélyes a kapcsolatra nézve, amikor barátok, barátnők egymás között kínos történeteket mesélnek a partnerükről, gyakran lesajnáló hangsúllyal, minősítgetve vagy kinevetve őt, miközben velük élnek. Ha ezt valaki meg tudja tenni a társával, az már nem szövetség. Akit az ember szeret, azt nem adja ki másnak, nem árulja el.

– Magának nem ital kellene.

– Hanem? 

– Felejtés.

– Nem tudom, miről beszél. Kérem az italomat. 

– Talán kérem szépen.

– Hogyan kérem?

– Mondom, kérem szépen.

– Köszönöm.

– Ne haragudjon, de nem értem, hogy mit beszél. 

– Ha elénk tesznek egy italt, azt illik megköszönni.

– Köszike. Ezután majd megtanulom, hogyan kell viselkedni.

– Nemcsak nem jól nevelt, de nem is túl divatos a hölgy.

– Mégis miért? 

– Mert bort iszik.

– Mit kellene innom? 

– Folyékony élvezetet.

– Az meg micsoda? 

– Az új csoda. Kék színű OXXO energiaital és hozzá egy kis vodka. Azt mondják, ez az egyetlen energiaital, amiben vágyfokozó is van. Próbáld ki.

– Mióta tegeződünk? 

– Amióta érdekellek.

Nagyon szeretjük egymást, de mégis, mintha igazán, mélyen soha nem tudtam volna közel férkőzni hozzá. Mindig az utolsó pillanatban eltolt magától. Mintha félt volna engem igazán szeretni. Ennek ellenére szeretem, idealizálom őt, ő az egyetlen férfi, akit valaha igazán tiszteltem és tisztelek a mai napig. Összehasonlíthatatlanul jobb, mint én. Mindig is vágytam a szeretetére.

Tényleg azt akarod, hogy szeressenek? Tényleg olyan fontos? Megtennél érte bármit? Akkor még nagyon az elején jársz az útnak, aminek a végén önismeret, önszeretet, önelfogadás vár. Mert az igazi szeretet és elfogadás a saját bensőkből fakad és nem a külvilág csalfa délibábjaiból. Mert az igazi arcunkat csak abban a tükörben láthatjuk meg, amit mi magunk tartunk a kezükben és nem pedig mások. Nincs szükség torz tükrökre. Nagyon nehéz szembenézni önmagunkkal, a legnehezebb kihívás az életben. Lemeztelenítve állni, a biztonságot nyújtó álarcok, szerepek, klisék nélkül. Bizony nagyon félelmetes. Megismerni, elfogadni és végül megszeretni az igazi lényünket. Megszeretni a hibáival, a gyengeségeivel, a fájdalmaival, a rossz tulajdonságaival együtt. Biztos, hogy nagyon fog fájni az út. Minden apró lépés nyomot hagy majd. Mindennek jelentősége lesz és sokszor fogod azt érezni, hogy visszafordulnál, hogy visszabújnál kedvenc álarcod, a biztonságot nyújtó hazugságaid mögé. Mennyivel könnyebb az arctalanok és önálló személyiség nélküliek színdarabjában szerepeket játszani.  Mégis menj tovább. Ha elindultál, ne fordulj vissza. Ne húzzon vissza a tudatlan tömeg. Ők még nem tudják azt, amit te már sejtesz, hogy milyen a saját út szépsége, energiája, szabadsága, felemelő ereje. A legnagyobb hiba, amit saját magunk ellen elkövethetünk, ha sosem ismerjük és szeretjük meg igazán önmagunkat. Ha úgy éljük le az életünket, hogy mindig mások elvárásainak felelünk meg. Ha azt hisszük, attól mert azt mondjuk, azt cselekedjük, amit mások elvárnak tőlünk, majd értékesnek és szerethetőnek tartanak. Tudnod kell, hogy valójában a környezete sosem tartja értékesnek a mindenkinek megfelelni vágyót és ami még rosszabb, hogy még csak nem is érdekli igazán.

Az igazsághoz azonban nagyban hozzátartozik az is, hogy már én magam sem tudtam, hogy mit is akarok. Azt akartam, hogy minden megváltozzon és valaki helyettem döntsön, mert én képtelen lennék rá.

Emlékszem az első napra, amikor megláttalak téged. Gőzöm sem volt arról, hogy mi is az a szerelem és ma is csak a magunk mögött hagyott évek távlatából tudom azt mondani, hogy te vagy az.

Ostoba játékot űztünk. Én rád nézek, te elfordulsz. Elfordulok én is, majd visszanézel. Igen, azt hiszem, ezt hívják titokban szerelmes vagyok beléd, mióta megláttalak szemezésnek.

Szerintem, ha az igazival találkozunk, akkor érezni fogjuk már az első percben, hogy ő az a bizonyos valaki. Az a valaki, akiről ha már pusztán csak egy papírlapunk írunk, akkor az ő betűjét is nagy ő-vel vetjük le a papírra és bár ostobaság, hogy ennyi idősen hogyan is érezhetne ilyesmit az ember, de én már nem tartom egy percig sem annak. Épp a lépcsőfordulónál jártam, amikor eszembe jutott, hogy vissza kell mennem valamiért. Ekkor történt, szabályosan beleütköztem vagy ő belém, nem is számít már igazán. Attól a perctől fogva számomra megszűnt a világ. Ugyanis attól a perctől fogva ő maga lett a világ számomra. A szemébe nézve megláttam a saját világomat. Azt, hogy rajta kívül már senki más nem fog jönni az életembe, mert ő az a bizonyos másik fél. Ő az, akire mások egy egész életen át várnak. Hajkurásszák. de az is könnyen lehet, hogy sohasem lelik meg vagy pusztán nem ismerik fel, de én felismertem. Igen, már abban a másodpercben, amikor a tekintetünk találkozott egymással.

Ami a leginkább aggasztott, az a puszta gondolata is annak, hogy mi lesz akkor, ha reggel felébredek és már nem szerepel az életemben.

A fájdalom ellenére a szívemre hallgatok és téged választalak. Az emlékedet. Emlékezni szeretnék rád mindig. Minden egyes nap, minden egyes percében. Annak ellenére, hogy már tudom a történet végét.

Korábban azt hittem, ha többször megnézek egy filmet, akkor megváltozik a vége. Illetve megváltozhat. Sajnos ez az élet más területeire is igaz. Én komolyan hittem kettőnkben és a mindent elsöprő végtelen szerelmünkben.

Sohasem tudunk elbúcsúzni azoktól az emberektől, akiket szeretünk és szerintem ez így van rendjén.

Tudod, úgy tartja a mondás, vagyis fogalmazhatnánk úgy is, hogy sokan úgy tartják, hogy ha egyszer eljön az idő, akkor két út közül választhatunk majd. Eldönthetjük, hogy újrakezdjük és magunk mögött hagyjuk azt, ami elromlott vagy pedig tovább haladunk a jól megszokott utunkon. Lényegtelen, hogy ez az út már járhatatlan, mi mégis ezt választjuk.

- Oh, ha azok a szemek mesélni tudnának.

- Igen, akkor nagy valószínűséggel elmesélnék, hogy hány női szívet törtek már össze.

Aki azt mondja, hogy nincsen szerelem első látásra vagy hogy nem érezheted valakivel kapcsolatban már az első percben azt, hogy az életed legmeghatározóbb személyisége lesz, akkor az a valaki téved. A szerelem nem időhöz kötött, ezt most már biztosra állíthatom. Bármikor az életedbe léphet.

A legokosabb nő is hajlamos hinni a férfimesékben.

Az igazi táncban az a legszebb, ha messzire röpül tőled a társad, de te egyedül, magányosan pörögve is tudod, hogy visszatér hozzád. Ha nem tér vissza, nem volt igazi tánc.

Amikor rád vártam, nem láttam semmit abból, ami körülöttem történt, talán egyedül voltam az utcán, de lehet, hogy emberek jöttek-mentek körülöttem és a villamosok jártak. Amikor megérkeztél, csak akkor jött mozgásba minden és egyszer csak láttam az üzletek kirakatait meg a járókelőket, meghallottam a villamosok csörömpölését és az autók tülkölését.

A pillantásunk összeforrt és olyan rohamos ütemben szívott magába, hogy azt hittem belehalok. Tudom, hogy általában mindig van 3 másodperces szemezési szabály, de itt nem volt ilyen. Zavarban kellett volna lennem és elkapnom a tekintetem, de nem tettem, ahogyan ő sem. Léteznie kell happy endnek a mi történetünkben is.

Sokáig tart megfőzni a legegyszerűbb ételt is, ha az ember figyelmét folyton eltereli a beszélgetés, az össze-összevillanó pillantások, a csábító érintések és sokáig tart elfogyasztani az ételt is, ha az ember közben lassan beleszeret a vele szemben ülő férfiba.

Eldöntöttem, hogy mit akarok. Veled akarok lenni. Téged akarlak. Nem érdekelnek sem a kiskapuk, sem a visszaút lehetősége. Fel akarom égeti a hidakat magam mögött. Csak az a fontos, hogy te mellettem maradj. Hogy a kettesben átélt pillanatokat teljesen, hiánytalanul megélhessük. Együtt haladjunk az idővel előre. Egyetlen mosolyodat sem szeretném elszalasztani. Már nem a saját érdekem az elsőrendű.

Ha keveset adsz is, ha szívből adod, soknak számít.

Az ember csak azt bánthatja meg igazán, aki a legközelebb áll hozzá.

Minden és mindenki, akihez vagy amihez valaha kötődtél az életben, egy nap eljut arra a pontra, hogy kiselejtezd. Vagy ő selejtez ki téged. Vagy meghalsz. Ez a három lehetséges végkimenetel.

A bizalom jó, az ellenőrzés még jobb.

A hibáknak megvan az a sajátosságuk, hogy időtlenek és mindig újratermelődnek.

Sok olyan dolog van, amelyek nélkül hosszan elvan az ember és észre sem veszi, hogy tulajdonképpen már hiányoznak neki.

Az ígéret az egyetlen dolog, amit vissza lehet vonni következmények nélkül.

Ott kezdődik az én, amikor a tetteimet az határozza meg, hogy mit szeretnék, hogy mi az, ami boldoggá tesz és nem az, hogy másoknak megfeleljek.

Ne azért akarj együtt lenni valakivel, hogy téged erősítsen, hogy tőle kapd meg a szeretetet, amire vágysz. Azért legyél együtt valakivel, mert vele akarsz lenni.

Az embernek egész addig halványlila gőze sincs róla, hogy ki lehet a lelki társa, amíg nem találkozik a tekintetük.

Ne panaszkodjunk a családtagjainknak a szívünk választottjára. Mert ők nem ismerik olyan jól, mint mi. Szeretni pedig végképp nem szeretik annyira. Ennélfogva ők, ellentétben velünk, soha de soha nem fognak megbocsátani neki.

Mindig hittem abban, hogy van egy párom valahol és bár hiába mondják, hogy a szerelem idővel elmúlik. Én azt gondolom, ennek nem feltétlenül kell így lennie. Ha megtalálod az igazit, kettőtökön áll, meddig tudjátok fenntartani a lángolást.

Semmi sem megbocsáthatatlan, ha tényleg tiszta szívből szeretsz valakit.

Ne az álmaidat kövesd, hanem engem.

 Bármit megtennék ezért a férfiért, mert annyira szeretem.

Örök vagy nekem.

 Soha nem adom fel, őt nem veszíthetem el.

Olyan van, hogy nem mondok el neki mindent. Hallgatok, mert nem tartozik rá vagy nem akarok fájdalmat okozni neki. Hallgathatok tapintatból is. De ha már megnyílok, ami nagy ritkaság, csakis olyan előtt nyílok meg, akit szeretek. Tőle nem félek. Tőle nem tartok és remélem, hogy megért.

Engem csak te teszel boldoggá.

Az elejétől fogva tudtam, hogy nekem ő kell. Mert a boldogságom csak akkor igazi, ha vele oszthatom meg.

A megbocsátás azt jelenti, hogy sohasem említjük meg a történteket. De még csak nem is gondolunk rá. Mélyen el kell temetni, hogy egyszer csak elmúljon.

Nem az a fontos, hogy azt csináld, amit csinálni szeretsz, hanem hogy azzal szeresd együtt csinálni a dolgokat, akit szeretsz.

Tedd a valóságod részévé azt, hogy megbecsülnek és szeretnek, mert a helyed egy férfi tenyerén van és nem a talpa alatt. Nincs olyan, hogy valaki nem érdemli meg a boldogságot. Létezik és megkaphatod, de csak akkor, ha elfogadod. Ne keresd folyton a nehézségeket, néha csak fogadd el az ajándékot. Azt, ami boldoggá tesz, ami teljessé teszi az életedet. Húzz egy vonalat és kezdd újra. Hittel magadban, hittel abban, hogy boldog lehetsz és hittel abban, hogy csak azért, mert mások szenvednek, neked még nem kell csatlakoznod hozzájuk.

Csináljunk új emlékeket.

- Hogy vagy?

- Mindig jól vagyok, ha téged látlak.

Vannak olyan emberek, akik a megjelenésükkel változtatják meg az életünket, mások pedig a távozásukkal.

Csodálatos érzés, amikor találsz valakit, akit mindig is kerestél. Ő nem tökéletes, senki nem az. De attól szép, hogy megtanultad szeretni a hibáit is. Találsz valakit, akitől utálsz elválni, mert félsz, hogy hiányozni fog. Ha mellette vagy, azt kívánod, bárcsak megállna az idő. Aki, ha megcsókol, azt akarod, hogy örökké tartson az a pillanat. Boldog vagy mellette. De nem csak az arcodon ragyog a mosoly, hanem a szíveden is. Ez az igaz szerelem, amikor nem csak kívül, hanem belül is ragyogsz a boldogságtól és erre, hogy így ragyogtasson valaki egy nőt, csak egy igazi férfi képes.

Azt hiszed, hogy ismersz valakit, közben csak azt tudod róla, amit tudni akarsz.

Nem hiszem, hogy mi választjuk ki azt, akibe beleszeretünk. Szerintem ez egyszer csak megtörténik.

Őszintének lenni magaddal az igazi bátorság.

Amikor meg tudod mondani, hogy valakibe miért vagy szerelmes, akkor az már nem szerelem. Ha kezded felsorolni, hogy mit szeretsz valakiben, akkor már azt is fel tudod sorolni, hogy mit nem. Akkor már mérlegelsz és döntesz, hogy még szeretni vagy tovább szeretni.

Aki megbocsát, sosem emlegeti fel a múltat a másiknak. Amikor megbocsátasz, olyan lesz, mintha meg sem történt volna. Az igazi megbocsátás teljes és mindenre kiterjedő.

Az egyetlen amitől félek, az az élet nélküled.

A boldogság egy folyamatosan körülöttünk lévő dolog, amire mindennap rá kell csodálkozni és akkor nem tűnik el.

A féltékenység a világ legreménytelenebb börtöncellája. Ebbe a cellába ugyanis a fogvatartott saját magát zárja el. Nem erővel kényszerítették be. Saját maga lépte át a küszöböt, fordította rá belülről a kulcsot, majd dobta ki a rácsok résein. A fogvatartottnak persze csak el kell határoznia, hogy szabadulni akar és máris szabadulhat. A börtöncella ugyanis a lelkében létezik. Ezt a döntést azonban képtelen meghozni. A lelke olyanra van keményedve, mint egy kőfal. Éppen ez a féltékenység természete.

Lehet, hogy túl erősen öleltem. De muszáj volt, mert senkinek sem akartam odaadni.

Nem szeretem, ha hozzám érnek. Nekem csak az ő érintése kell.

Egyedül az számít, hogy boldogok és egészségesek azok, akiket szeretsz. Minden más csak szórás a fagylatkelyhen.

Többet tudsz rólam, mint bárki más. Szeretném, ha nyitott könyv lennék a számodra.

Nem tudom, hogy mi történik az életemmel. Azt sem, hogy mit kezdjek azzal, ami történik. Már nem tudom, hogy mi a különbség jó és rossz között. Aközt, amit tenni szeretnék és amit nem tehetek. Borzasztóan félek. Érzem, hogy bűnt követek el, mert közel vagy hozzám. Szeretnélek megérinteni, szeretnélek megcsókolni, a magamévá tenni, veled lenni és úgy maradni ölelkezve. Borzasztóan félek, mert nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel a hatalmas szerelemmel.