Ha túl sok a dolgod, akkor sem nehéz egy kapcsolatot fenntartani. Csak tudnod kell, hogy mi a fontosabb számodra.

Az embereket nem a haláluk határozza meg, nem is az, ami hiányzik belőlük. Hanem a kapcsolataik.

Az érzések nem jók vagy rosszak. Csak erősek vagy gyengék. A szeretet például gyenge. Szeretnek téged, te szereted őket, aztán egy darabig boldogok vagytok és az egész elmúlik. De, ha az egyik szerelmes elárulja a másikat, az igazi érzelmeket szül, az erőteljes, az nyomot hagy, amitől sosem szabadul meg az illető.

A szeretet bizalom nélkül már nem is szeretet.

Nekem nagyon fontos a szabadság. Ha azt érzem, hogy korlátok közé vagyok szorítva, akkor mint a sündisznó, tüskéket eresztek és mindenki hagyjon békén.

A megbocsátás ereje abban áll, hogy a kapcsolat új életre kel. Amikor úgy döntünk, hogy nem bocsátunk meg, a kapcsolatra kimondjuk a halálos ítéletet. Ha nem jön létre a megbocsátás, akkor a kapcsolat elhal. A megbocsátás segítségével a kapcsolatok újra élettelivé, sőt gazdagabbá válhatnak.

Ha megfosztanak a hibáimtól, megnyerő leszek, de hamis.

Ha a világ tökéletes volna, nem lenne szükség bocsánatkérésre. De mivel ez egy tökéletlen világ, tudnunk kell bocsánatot kérni.

Érezni akarom a kezét, amely olyan puha, mint a felhők. De attól félek, ha hozzám ér, a testemet felépítő mind a hét milliárd atom szétrobban és szanaszét szóródik az univerzumban.

Visszatekintve könnyű látni, hogy milyenek voltunk tegnap vagy épp tíz évvel ezelőtt. Mindig azt nehéz felismeri, hogy milyenek vagyunk most.

Alig maradt valami, ami boldoggá tesz, de te azzá teszel.

Változz kecsesen úgy, ahogy a természet is teszi. Méltón, de könnyedén ints búcsút annak, ami már nem épít. Változz kíváncsian, izgatottan. Keresd az új és még járatlan utakat. Legyél tettre kész és kalandvágyó, légy elszánt és kitartó. Mosolyogjon közben a lelked, mert minden ami most történik, azt magadért teszed.

Úgy vágytam rá, mint éhező egy falat kenyérre. Minden vonzott benne a külseje, a hangja, a bűnre csábító sötét tekintete. Akartam őt minden lehetséges módon, ahogy csak megkaphattam. Egy cél vezérelt csupán, hogy magamhoz láncoljam.

Felnőttként is lehet valaki királylány. Olyan nő, aki becsüli magát annyira, hogy megválasztja kivel kezd kapcsolatot és nem rögtön az ágyába ráncigálja az illetőt. Mert az utóbbi gyerekes viselkedés. Olyan, mint amikor az ember meglát egy doboz csokit és azonnal felfalja, akár ízlik neki, akár nem.

Az önbecsülésünk határozza meg, hogy mit gondolunk magunkról, annak alapján vetjük meg a lábunkat a világban és alakítjuk a kapcsolatainkat. Ha leértékeljük magunkat, nemtelen helyzetekbe keveredhetünk. Persze senkinek sem tökéletes az önértékelése, sőt ez szituációnként változhat. De dolgozni lehet rajta. Időről időre fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy ki vagyok én, mit akarok az élettől? Sokszor azért sodródunk bele valamibe, ami egyébként távol áll tőlünk, mert nem figyelünk befelé, a valós igényeinkre. Hagyjuk, hogy mások kívülről irányítsanak minket, ha tetszik, az orrunknál fogva vezessenek.

Minél boldogabbak akarunk lenni, annál egyszerűbb dolgok kellenek hozzá.

Murphy törvénye nem arról szól, hogy minden elromlik. Azt mondja ki, hogy bármi, ami megtörténhet, megtörténik.

Már tudom, hogy létezik olyan, hogy meglátod azt a bizonyos ő-t és két másodperc elegendő lesz ahhoz, hogy többet ne tudj szabadulni még a gondolatától sem.

Nem az a fő, amit elvitt tőlem, hanem amit hozott. Olyan szemet, ami végre azt látta, aki vagyok és a bizonyságot, hogy semmi, de semmi sincs kőbe vésve, még a sötétség sem.

Azt hiszed, csak akkor van értelme az életnek, ha ország-világ az emlékezetébe vés. Ha mindenki szeret téged. De képzeld, ennyi az élet, ezt kell beosztanod. Vagyok neked én, a családod, ez a világ és azzal kész. Ha neked ez nem elég, az kár, de ez is több a semminél. Mert én szeretlek és megőrzöm az emléked.

A hit a legfontosabb dolog. Nem remélni, hanem hinni. Nagy különbség.

Vannak dolgok, amiket el kell engedni az életben. Ezt nem kompromisszumnak hívom, hanem komoly döntéseknek.

Brutális szeretetéhsége van a nőknek is és a férfiaknak is. De a szeretet se minden. Van négy fontos dolog, aminek együtt jelen kell lennie. Szeretet, tisztelet, bizalom, pénz és mindenki helyezze el, amilyen sorrendbe akarja. Ne kérdezd, hogy nekem mi a sorrend. Nem véletlenül mondtam így. Ha ezek nincsenek meg, akkor nem tud létezni, jól működni a kapcsolat.

A kapcsolatokban is vannak jégkorszakok, amikor nem mozdul semmi. Igen, nem mozdul, egy darabig, mert aztán megindul az ár és mindent elsodor.

A nőgyűlölőknek gyakran vannak lány barátaik. A laza baráti viszonyt nem érzik magukra nézve veszélyesnek, ellentétben egy mély szerelmi kapcsolattal. Utóbbiban meg kellene nyílniuk, márpedig az intimitás nekik különösen kemény dió. Ösztönösen kerülik, mert úgy vélik, akkor sebezhetőek lesznek. Olyan ez, mintha pucér volnál, csak éppen lelkileg.

Mindenki azt mondja, hogy a szeretet fáj, de ez nem igaz. A magány fáj. Az elutasítás fáj. Valakinek az elvesztése fáj. Az irigység fáj. Mindenki összekeveri ezeket a szeretettel, de a valóság az, hogy a szeretet az egyetlen dolog ezen a világon, ami elfedi az összes fájdalmat és segít, hogy újra csodálatosan érezd magad. A szeretet az egyetlen dolog ezen a világon, ami nem fáj.

Ha bármit is megtanultam az az, hogy hagyni kell az embereknek, hogy szeressenek, amíg lehet.

A férfi az ösztöneiben ellentmondásos lény. Vágyik társra, de a szabályokra nagy ívben tesz.

Az elveink jelentőségüket vesztik, ha a boldogságunkról van szó, nem igaz? A boldogság mindenek felett áll. Ez a legfőbb elv.

Párkapcsolatban élünk és ez azt jelenti, hogy ketten vagyunk. Az ő lépései mögött én is ott vagyok valahol.

A szerelem nem egy díj, amelyet érdem szerint osztogatnak és visszavesznek, ha hibázol. Az egy ajándék annak is, aki adja és annak is, aki kapja.

Amire minden nő ráébred, hogy sokkal jobb szerelemben élni, mint nélküle.

A szerelem bolondot vagy hőst csinál bárkiből. Vagy mindkettőt egyszerre.

A szerelem nem egy szemüveg miatt van. A szerelemnek nincsen oka. Lehet valaki szerelmes egy lányba, ha az érzés igazi, akkor szemüveg nélkül és szemüvegben is szeretni fogja. Ha viszont nem szeret egy fiú, az szemüvegben sem fog beléd esni.

El Camino, az út. Amit annyian megjártak már. Talán többször is, mert kerestek valamit, valakit. Válaszokat, önmagukat és itt találtak rá. Ezen a nehéz, próbákkal teli hosszú úton. Ahogy én is. Az úton, de egy másikon. Mert nekem más az utam. Máshol és más. Nekem te vagy az út. Nehéz út. Nagyon nehéz. Próbákkal, akadályokkal, tövisekkel. A hosszát pedig nem tudom, de mégis csodálatos út. Csak így csodálatos. Naponta új csodákkal, felfedezésekkel, tanításokkal és céllal. Veled.

Keresem a választ és kereslek benne téged. Szavakban tudni azt, amit a lelkemben érzek, a szívemmel látok. Téged, a férfit. Aki több a többi férfinél. Több a férfinél. Keresem a szavakat. Amikkel megrajzolhatnám azt a gyönyörű képet, ami te vagy. A szívemben, a lelkemben, az életemben. Mert ezt a képet csak én látom. Senki más. Így senki más és szeretném megrajzolni szavakkal. De csak próbálhatom. Mert nem lehet szavakba zárni téged. Mert mindig más vagy. Mindig másutt jelensz meg, mindig más alakban. Egy rózsaszálban, egy végtelen víztükörben, egy dalban, egy viharban, egy meghitt templomi pillanatban, egy versben. Mind te vagy. A válasz, amit látok a te arcodon, a gyönyörű szemeidben. Igen, a válasz te magad vagy. A mindenben megbúvó csoda. Az én csodám.

Valójában az örömömet nem megosztom, hanem bevonom a másikat is, mert egyedül egy magányos szikra is hamar kialszik, ha nem tudja a környezetét lángba borítani.

A mellkasom összeszorult, mintha túl sok minden lett volna odabent, mintha valami gyökeret akart volna verni és növekedni odabent. Talán ilyen érzés a szerelem.

Azt akard, aki téged szeret, aki csak rád vágyik. Olyat, aki tudja, hogy mennyire szerencsés, mert mellette vagy, de ezt csak akkor teheti meg bárki, ha először elfogadod magad. Hogyan is tisztelhetnének, ha bármit megengedsz a másiknak azért, hogy megkaphasd azt, amire vágysz. Még akkor is, ha az csak egy ölelés, ami nem is valódi? Egyszerűen nem érheted be olyannal, akinek sohasem leszel elég. Miért is adnál neki energiát? Felesleges. Ne törődj vele, búcsúzz el tőle. Az, aki soha nem tudott szeretni, talán nem is fog. Ne harcolj a szeretetért, nincs rá szükséged. Azt vagy adják, vagy nem. Nem erőszakolhatod meg a másikat, hogy érezzen úgy, ahogy te. Megpróbálkozhatsz vele, hagyhatod, hogy kihasználjon, megmentheted az életét, csak épp pontosan így fogod elérni azt, hogy soha ne akarjon többet tőled.

Az ember nem találhatja meg önmagát egyszer és mindenkorra, hiszen az ember változik, minden nap újra meg kell találni a megváltozott önmagát.

Olyan szerencsés vagyok, hogy szerethetem.

Ha az ember szeret valakit, akkor tiszteli is. A társává fogadja és biztonságban akarja tudni.

Ölellek, olyan szorosan, amennyire csak bírlak. Szeretlek, amennyire csak tudlak és te is szeretsz. Egész testedből, teljes lelkedből, a legtisztábban és mégis vágyódunk egymásra, mintha messze lennénk és sohasem tudunk egymással jóllakni. Az a felkavaró ebben az élményben, hogy nincs beteljesülés. Halandók vagyunk, az a baj és ez egy halhatatlan érzés. Ezért mindig azt érezzük, hogy elveszthető.

Különös, hogy valaki megannyi apró hibával is mennyire hibátlan lehet.

Egy párkapcsolat esetén az időt nem hónapokban, hanem érzelmekben, illetve jellemváltozásban kellene mérni.

Hiba elvéteni a különleges pillanatokat.

Nem akartam neki bevallani, hogy elegem volt mindenkiből, aki úgy tűnt, hogy vigyázni akar rám. Megérintette az arcom, megsimogatva. Őrülten vert a szívem és csak ő tudta meghallani. Megsimogatja a hajam hátul. Az ujjak érintése egy szenzációs tudatba burkoltak. Meg akart csókolni. Ezt akartam én is, nem? Akkor úgy éreztem, hogy egy szakadék szélén remegek, készen arra, hogy beleessek egy pillanat alatt? Aztán az ajkaink találkoztak és ő feladta a gondolatait. Csak a csókját éreztem, a karjai erejét, amelyek átkaroltak, a szívverését a kezeim alatt. Amikor beleszédültem a karjaiba, volt mellette egy szakadék, amelybe beleestem. Beleszerettem.

Akkor is szeretni fogsz, amikor már te magad sem fogod tudni, hogy ki is vagyok valójában? Akkor is szeretni fogsz, ha megváltozunk és más irányba tartunk? Szeretni fogsz akkor is, ha jönni fog az életedbe más, aki a helyemre lép? Szeretni fogsz akkor is, ha már nem beszélünk? Ha évek múlnak el és már a hangomra sem fogsz úgy emlékezni, mint akkor, amikor alig vártad, hogy hallhasd? Szeretni fogsz akkor is, amikor már csak egy megfakult emlék leszek, ami emlékeztet téged valamire?Emlékeztetni foglak egyáltalán bármire? Szeretni fogsz akkor is, amikor másnak mondod és már arra sem emlékszel majd, hogy a miénk valaha igaz volt-e. Szeretni fogsz akkor is, ha már soha többet nem találunk vissza egymáshoz? Ha másra gondolsz egy szomorú dal közben. Mond, belül, titkon még szeretni fogsz? Mert én szeretni foglak.

Attól függetlenül, hogy mennyit veszekedtünk, mindig bántott, ha elmentél.

Bonyolult az életünk, de végül a szerelem mindent leegyszerűsít.

Ha valaki hisz benned, az mindig a legjobb érzés a világon.

Egy nőnek oda kell cseppenteni a parfümjét, ahol szeretné, hogy megcsókolják.

Miért sietünk mindig valahova? Miért nem élvezzük ki a boldogság egyszerű pillanatait? Vágyunk rá és amikor eljön, észre se vesszük, hagyjuk kicsúszni a kezünk közül. A boldogság nem feltétlenül valami eget rengető dolog. Apró, alig érzékelhető mozzanatokból is állhat.

Kezdetben fogalmam sem volt arról, hogy milyen társra van szükségem, a kamaszkori türelmetlenség olyan szerelmekre lobbantott, amelyekről hamarosan kiderült, hogy valójában illúziók.

Merjünk álmodozni. A problémák, a körülmények és az akadályok ellenére.

 Szabadság az, ha megválaszthatom, hogy kitől és mitől függjek.

Minden bánat elviselhető, ha bele tudod foglalni egy történetbe.

Kincseket gyűjtesz. Minden nap egyre többet és többet. Különleges kincseket. Egy domboldal békéjét, tomboló vihart, meghitt templomcsendet, egy gyakran felcsendülő dalt. Finom érintést, bújós ölelést, kis sikátorban lopott puszit. Szavakat, pillantásokat, mosolyokat, pillanatokat. Ezeket őrzöd. Ezek a kincseid, a legdrágábbak. Semmiért nem adnád őket, mert kaptad őket tőle.

Nem elég a szép szó. Nem elég a gyönyörűen megírt mondat és az ezekből szőtt gondolat sem. Mindez semmi. Csak betűk halmaza. Nem elég. Kell még valami. A lélek. A lelkem. Vagyis nem, még így sem, még azzal együtt sem teljes. Nem elég az én lelkem. A tiéd is kell. Nélküle csak üres marad minden szó. Te töltöd meg őket. A Te lelkedtől lesz élő, igaz, őszinte. Tőled, veled. Így együtt.