- Ha tényleg találkozunk még, akkor te is tudod, hogy vége lesz.

- Minek lesz vége?

- Az eddigi életünknek.

- Figyelj, felszoktam lépni egy pubban.

- Ne, ne, ne. Ne mond el, ha pont arra a helyre sétálok be, abba a városba, akkor biztosak lehetünk benne, ha nem akkor ez a csók úgy marad meg, mint a legtökéletesebb csók, amit két idegen alkotott és egész életünkben őrizzük az emlékét.

A legtöbb nő a legnagyobb lelki viharokat is képes elviselni anélkül, hogy elrontsa a frizuráját.

- Kérlek, maradj velem.

- Maradjak veled? Minek? Nézd meg, máris veszekszünk.

- Mindig ezt csináltuk. Veszekszünk. Te néha arrogáns gazembernek nevezel, én meg téged néha hisztis csajnak. Mert az vagy, az idő legnagyobb részében. Én nem félek attól, hogy megsértelek, mert 2 másodperc alatt túlteszed magad rajta és ismét hisztizel.

- Hát akkor?

- Nem lesz könnyű, iszonyú nehéz lesz. Minden nap meg kell küzdenünk, de én erre vágyom, mert akarlak téged. Mindenestül, örökre, együtt minden nap.

- Én elhiszem, hogy nagyon szép, nagyon jó és hogy nagyon szerelmes vagy. Lehet, hogy ő is, de ne felejtsd el, hogy kell élni nélküle.

- De szeret és te is ezt mondtad.

- Az lehet, de tudod, egyszer mindennek vége, így a szerelemnek is.

- Lehet, hogy a szerelmünk elmúlik, de akkor is ott marad a szeretet, az pedig sosem múlik el.

Csupán egy életre akarlak a karjaimban tartani.