Azt akartam, hogy vége legyen. Hogy egyszer és mindenkorra véget érjen. Túl régóta cipeltem már magammal. Ideje letennem valahol. Mondjuk pontosan itt. Igen, itt a küszöbön pont jó lesz. Ennyit érdemel. Se többet, se kevesebbet.

Az élet annyi, mint megújulni, újra és újra. Ezt az évszakok is tudják.

A szeretet százszor erősebb, mint az akarat. Ezért akarattal sem előidézni, sem megszüntetni nem lehet.

Soha nem teszünk le arról, hogy megleljük a valódi társat, az örök szerelmet úgy, ahogyan arról kislányként álmodtunk, ahogyan mindezt a filmekben láttuk. Ez nem korfüggő. Lehetünk húszévesek, ötvenévesek, talán még százévesek is. Vannak szünetek, időszakok, amikor látszólag hanyagoljuk a témát, sőt úton-útfélen azt hangoztatjuk, hogy milyen jó egyedül. Aztán jön egy borús este, egy hideg karácsony, az egyedül töltött szülinap és rájövünk, hogy megint hazudtunk magunknak. Társat szeretnénk végre. Egy életre.

Vihar voltál napos időben, mennydörgés az unalmas, felhőtlen égen.