A szerelem nem arról szól, hogy az ember akarja a másikat. Sokkal csábítóbb, ha téged akarnak.

Sosem múlik el a fájdalom. A sebek behegednek és már nem mindig érzed úgy, mintha egy kés mélyedne beléd. De, amikor a legkevésbé számítasz rá, beléd hasít a fájdalom, hogy emlékeztessen, sosem leszel már ugyanaz.

A szerelemtől megszállott ember egész lénye a szerelmére koncentrál, semmi más nem érdekli, elhanyagolja a munkáját, a családját, a barátait, a kutyáját. Ez a felfokozott figyelem teszi olyan kitüntetett fontosságúvá szerelmesünk gesztusait, mozdulatait, a jelentéktelen apróságokat, amelyekre évtizedek múltán is emlékezni fogunk.

Ha a pillanatokat el lehetne menteni, ez lenne az egyik, amire emlékezni szeretnék. Erre, amikor a szerelem felemel egy embert és hoz helyette egy teljesen másikat.

A szerelem nem annyira érzelem, sokkal inkább motiváció vagy találó szóval, hajtóerő. Mindennél erősebb hajtóerő.