Már elhittem, hogy nem érdekel. Már elhittem, hogy nincs szükségem rá. Már elhittem, hogy nem szeretem többé. Elhittem a saját hazugságaimat, mert igenis megdobban a szívem, amikor meglátom és nem tudok nem mosolyogni, ha tudom, hogy rám gondol. Talán jobb volt, amikor nem találkoztunk, mert akkor eltudtam hinni ezt a hazugságot.

Csak a szeretett férfitől való elválásunkkor vagyunk képesek felmérni szerelmünk nagyságát. Azon a napon, amikor elszakítottak tőled, jobban szenvedtem, mint eltudnád képzelni és szomorú szívem máig sem talált nyugalmat.

A sírás azt jelenti, hogy őszinték vagyunk.

A szerelem, fáj. Néha úgy érzed, mintha ez lenne a legjobb dolog a világon, biztonságban érzed magad tőle, elfeledtet veled mindent, mintha újrakezdenél mindent. De a szerelemtől érezheted úgy, mintha nem tudnád magad irányítani, félhetsz, mintha addig enne téged, amíg semmi sem marad belőled.

Gyakran eltűnődöm azon, hogy miként nézhet ki az életem mások szemében. Talán azt gondolják, hogy nekem könnyű? Érdekli őket, hogy ki vagyok? Az igazság az, hogy valójában soha senki nem fogja ismerni a teljes életemet. Soha senki nem fog tudni az összes dologról, amin átmentem. A probléma az, hogy az emberek annyira könnyedén ítélnek, elfelejtik hogy csak azt láthatsz egy emberből, amit ő mutat neked. Mindig a lehető legösszeszedettebbnek tűnök, talán így takarom el mások előtt az igazságot. Mindenki azt fogja hinni, hogy az életem teljesen rendben van, hogy soha semmi nehézségen nem megyek keresztül. Ha bárki tudná, hogy mennyire össze vagyok törve és hogy mennyire próbálom összetartani az életemet, biztosan nagyon megdöbbennének.