Szeretlek, ha... Kezdődik a kimondatlan mondat, amelyet sokféleképpen lehet befejezni, de tulajdonképpen azt jelenti, hogy szeretlek, ha elfogadod a feltételeimet. A valódi szeretet, a valós elköteleződés nem kötődik feltételekhez, nem ismeri a ha és a de működési elveit, csupán egyet ismer. Szeretlek és pont.
2016. január 31.
Nagyon veszélyes a kapcsolatra nézve, amikor barátok, barátnők egymás között kínos történeteket mesélnek a partnerükről, gyakran lesajnáló hangsúllyal, minősítgetve vagy kinevetve őt, miközben velük élnek. Ha ezt valaki meg tudja tenni a társával, az már nem szövetség. Akit az ember szeret, azt nem adja ki másnak, nem árulja el.
– Magának nem ital kellene.
– Hanem?
– Felejtés.
– Nem tudom, miről beszél. Kérem az italomat.
– Talán kérem szépen.
– Hogyan kérem?
– Mondom, kérem szépen.
– Köszönöm.
– Ne haragudjon, de nem értem, hogy mit beszél.
– Ha elénk tesznek egy italt, azt illik megköszönni.
– Köszike. Ezután majd megtanulom, hogyan kell viselkedni.
– Nemcsak nem jól nevelt, de nem is túl divatos a hölgy.
– Mégis miért?
– Mert bort iszik.
– Mit kellene innom?
– Folyékony élvezetet.
– Az meg micsoda?
– Az új csoda. Kék színű OXXO energiaital és hozzá egy kis vodka. Azt mondják, ez az egyetlen energiaital, amiben vágyfokozó is van. Próbáld ki.
– Mióta tegeződünk?
– Amióta érdekellek.
Nagyon szeretjük egymást, de mégis, mintha igazán, mélyen soha nem tudtam volna közel férkőzni hozzá. Mindig az utolsó pillanatban eltolt magától. Mintha félt volna engem igazán szeretni. Ennek ellenére szeretem, idealizálom őt, ő az egyetlen férfi, akit valaha igazán tiszteltem és tisztelek a mai napig. Összehasonlíthatatlanul jobb, mint én. Mindig is vágytam a szeretetére.
Tényleg azt akarod, hogy szeressenek? Tényleg olyan fontos? Megtennél érte bármit? Akkor még nagyon az elején jársz az útnak, aminek a végén önismeret, önszeretet, önelfogadás vár. Mert az igazi szeretet és elfogadás a saját bensőkből fakad és nem a külvilág csalfa délibábjaiból. Mert az igazi arcunkat csak abban a tükörben láthatjuk meg, amit mi magunk tartunk a kezükben és nem pedig mások. Nincs szükség torz tükrökre. Nagyon nehéz szembenézni önmagunkkal, a legnehezebb kihívás az életben. Lemeztelenítve állni, a biztonságot nyújtó álarcok, szerepek, klisék nélkül. Bizony nagyon félelmetes. Megismerni, elfogadni és végül megszeretni az igazi lényünket. Megszeretni a hibáival, a gyengeségeivel, a fájdalmaival, a rossz tulajdonságaival együtt. Biztos, hogy nagyon fog fájni az út. Minden apró lépés nyomot hagy majd. Mindennek jelentősége lesz és sokszor fogod azt érezni, hogy visszafordulnál, hogy visszabújnál kedvenc álarcod, a biztonságot nyújtó hazugságaid mögé. Mennyivel könnyebb az arctalanok és önálló személyiség nélküliek színdarabjában szerepeket játszani. Mégis menj tovább. Ha elindultál, ne fordulj vissza. Ne húzzon vissza a tudatlan tömeg. Ők még nem tudják azt, amit te már sejtesz, hogy milyen a saját út szépsége, energiája, szabadsága, felemelő ereje. A legnagyobb hiba, amit saját magunk ellen elkövethetünk, ha sosem ismerjük és szeretjük meg igazán önmagunkat. Ha úgy éljük le az életünket, hogy mindig mások elvárásainak felelünk meg. Ha azt hisszük, attól mert azt mondjuk, azt cselekedjük, amit mások elvárnak tőlünk, majd értékesnek és szerethetőnek tartanak. Tudnod kell, hogy valójában a környezete sosem tartja értékesnek a mindenkinek megfelelni vágyót és ami még rosszabb, hogy még csak nem is érdekli igazán.
Szerintem, ha az igazival találkozunk, akkor érezni fogjuk már az első percben, hogy ő az a bizonyos valaki. Az a valaki, akiről ha már pusztán csak egy papírlapunk írunk, akkor az ő betűjét is nagy ő-vel vetjük le a papírra és bár ostobaság, hogy ennyi idősen hogyan is érezhetne ilyesmit az ember, de én már nem tartom egy percig sem annak. Épp a lépcsőfordulónál jártam, amikor eszembe jutott, hogy vissza kell mennem valamiért. Ekkor történt, szabályosan beleütköztem vagy ő belém, nem is számít már igazán. Attól a perctől fogva számomra megszűnt a világ. Ugyanis attól a perctől fogva ő maga lett a világ számomra. A szemébe nézve megláttam a saját világomat. Azt, hogy rajta kívül már senki más nem fog jönni az életembe, mert ő az a bizonyos másik fél. Ő az, akire mások egy egész életen át várnak. Hajkurásszák. de az is könnyen lehet, hogy sohasem lelik meg vagy pusztán nem ismerik fel, de én felismertem. Igen, már abban a másodpercben, amikor a tekintetünk találkozott egymással.
Tudod, úgy tartja a mondás, vagyis fogalmazhatnánk úgy is, hogy sokan úgy tartják, hogy ha egyszer eljön az idő, akkor két út közül választhatunk majd. Eldönthetjük, hogy újrakezdjük és magunk mögött hagyjuk azt, ami elromlott vagy pedig tovább haladunk a jól megszokott utunkon. Lényegtelen, hogy ez az út már járhatatlan, mi mégis ezt választjuk.
Amikor rád vártam, nem láttam semmit abból, ami körülöttem történt, talán egyedül voltam az utcán, de lehet, hogy emberek jöttek-mentek körülöttem és a villamosok jártak. Amikor megérkeztél, csak akkor jött mozgásba minden és egyszer csak láttam az üzletek kirakatait meg a járókelőket, meghallottam a villamosok csörömpölését és az autók tülkölését.
A pillantásunk összeforrt és olyan rohamos ütemben szívott magába, hogy azt hittem belehalok. Tudom, hogy általában mindig van 3 másodperces szemezési szabály, de itt nem volt ilyen. Zavarban kellett volna lennem és elkapnom a tekintetem, de nem tettem, ahogyan ő sem. Léteznie kell happy endnek a mi történetünkben is.
Eldöntöttem, hogy mit akarok. Veled akarok lenni. Téged akarlak. Nem érdekelnek sem a kiskapuk, sem a visszaút lehetősége. Fel akarom égeti a hidakat magam mögött. Csak az a fontos, hogy te mellettem maradj. Hogy a kettesben átélt pillanatokat teljesen, hiánytalanul megélhessük. Együtt haladjunk az idővel előre. Egyetlen mosolyodat sem szeretném elszalasztani. Már nem a saját érdekem az elsőrendű.
2016. január 16.
Tedd a valóságod részévé azt, hogy megbecsülnek és szeretnek, mert a helyed egy férfi tenyerén van és nem a talpa alatt. Nincs olyan, hogy valaki nem érdemli meg a boldogságot. Létezik és megkaphatod, de csak akkor, ha elfogadod. Ne keresd folyton a nehézségeket, néha csak fogadd el az ajándékot. Azt, ami boldoggá tesz, ami teljessé teszi az életedet. Húzz egy vonalat és kezdd újra. Hittel magadban, hittel abban, hogy boldog lehetsz és hittel abban, hogy csak azért, mert mások szenvednek, neked még nem kell csatlakoznod hozzájuk.
Csodálatos érzés, amikor találsz valakit, akit mindig is kerestél. Ő nem tökéletes, senki nem az. De attól szép, hogy megtanultad szeretni a hibáit is. Találsz valakit, akitől utálsz elválni, mert félsz, hogy hiányozni fog. Ha mellette vagy, azt kívánod, bárcsak megállna az idő. Aki, ha megcsókol, azt akarod, hogy örökké tartson az a pillanat. Boldog vagy mellette. De nem csak az arcodon ragyog a mosoly, hanem a szíveden is. Ez az igaz szerelem, amikor nem csak kívül, hanem belül is ragyogsz a boldogságtól és erre, hogy így ragyogtasson valaki egy nőt, csak egy igazi férfi képes.
2016. január 3.
A féltékenység a világ legreménytelenebb börtöncellája. Ebbe a cellába ugyanis a fogvatartott saját magát zárja el. Nem erővel kényszerítették be. Saját maga lépte át a küszöböt, fordította rá belülről a kulcsot, majd dobta ki a rácsok résein. A fogvatartottnak persze csak el kell határoznia, hogy szabadulni akar és máris szabadulhat. A börtöncella ugyanis a lelkében létezik. Ezt a döntést azonban képtelen meghozni. A lelke olyanra van keményedve, mint egy kőfal. Éppen ez a féltékenység természete.
2016. január 2.
Nem tudom, hogy mi történik az életemmel. Azt sem, hogy mit kezdjek azzal, ami történik. Már nem tudom, hogy mi a különbség jó és rossz között. Aközt, amit tenni szeretnék és amit nem tehetek. Borzasztóan félek. Érzem, hogy bűnt követek el, mert közel vagy hozzám. Szeretnélek megérinteni, szeretnélek megcsókolni, a magamévá tenni, veled lenni és úgy maradni ölelkezve. Borzasztóan félek, mert nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel a hatalmas szerelemmel.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)