Minden kapcsolat mélyén egy sor egyezség rejlik. Némelyikbe tudatosan mentünk bele, némelyiket csupán elfogadtuk.

Lehet, hogy nem az vagyok, akire vágytál. De mégis jobban szeretlek másnál.

A legcsodálatosabb emberek, akiket ismerünk, azok akik megismerték a vereséget, megismerték a szenvedést, a küzdelmet, a veszteséget és megtalálták a kiutat a mélyből. Ezek az emberek olyan szinten értékelik, érzik és értik az életet, hogy az könyörülettel, kedvességgel és mély, szerető gondoskodással tölti el őket. A csodálatos emberek nem csak úgy vannak.

- Ha egy ajtó bezárul, akkor keresni kell egy másikat.

- És ha nem marad több ajtó?

- Akkor bemászol az ablakon. Soha nem szabad feladni.

A bevésődés valaki iránt az olyan, hogy amikor meglátod, minden megváltozik, mintha hirtelen nem is a gravitáció tartana a földön, hanem ő. Semmi más nem számít, bármit tennél, bármi lennél őérte.

Aki nem hoz döntést, az hatalmas döntést hoz.

Az élet nem egy tündérmese. Ha éjfélkor elveszíted a cipőd, egyszerűen részeg vagy.

Szeretem a hazugságokat, csak azt nem, amikor rájövök.

A lánc nem téphető szét, de némi erőfeszítéssel el lehet vágni. Igaz szerelem az, amit egy harmadik személy képtelen szétszakítani. Imádom az ilyen tutimegmondó könyvek-féle bölcseleteket. Olyanok, mint a Biblia, bárhogy lehet magyarázni. Kérdés csupán, vajon ki a harmadik? Vagy a második? És melyik az igaz szerelem?

Akkor valódi egy kapcsolat, ha mind a két fél ugyanabba az irányba repül, ugyanabban a magasságban és teljes önszántából.

Ha hívsz, nem mondom azt neked, hogy mindennap egy kicsit belehalok a hiányodba. Nem mondom, mennyire várom már, hogy lássalak. Nem mondom, hogy bárcsak már itt lennél. Sőt azt sem, hogy minden áldott este a könnyeimmel küszködöm, mert olyan ez, mintha egy darabot téptek volna ki belőlem.

Szörnyű egyedül lenni, amikor ketten voltunk.

Olyan érzés volt a szemébe nézni, mintha szavak nélkül akarná nekem megmutatni a világot. Azt a világot, amiben benne van. Amiben valamikor régen még én is benne voltam. Nem tudom, hogy meddig álltunk ott a folyosón, de azt akartam, hogy létezzen egy olyan gombféleség, amit ha most megnyomok, akkor örökre itt maradunk. Ő örökké így fog rám nézni, nekem pedig semmi más dolgom nincsen, mint hogy megszokom ezt. Igen, azt hiszem, képes lennék rá. 

Azt akartam, hogy vége legyen. Hogy egyszer és mindenkorra véget érjen. Túl régóta cipeltem már magammal. Ideje letennem valahol. Mondjuk pontosan itt. Igen, itt a küszöbön pont jó lesz. Ennyit érdemel. Se többet, se kevesebbet.

Az élet annyi, mint megújulni, újra és újra. Ezt az évszakok is tudják.

A szeretet százszor erősebb, mint az akarat. Ezért akarattal sem előidézni, sem megszüntetni nem lehet.

Soha nem teszünk le arról, hogy megleljük a valódi társat, az örök szerelmet úgy, ahogyan arról kislányként álmodtunk, ahogyan mindezt a filmekben láttuk. Ez nem korfüggő. Lehetünk húszévesek, ötvenévesek, talán még százévesek is. Vannak szünetek, időszakok, amikor látszólag hanyagoljuk a témát, sőt úton-útfélen azt hangoztatjuk, hogy milyen jó egyedül. Aztán jön egy borús este, egy hideg karácsony, az egyedül töltött szülinap és rájövünk, hogy megint hazudtunk magunknak. Társat szeretnénk végre. Egy életre.

Vihar voltál napos időben, mennydörgés az unalmas, felhőtlen égen.

Minden embernek két élete van. Az egyiket éli, a másikat szeretné élni. Minél távolabb áll egyik a másiktól, annál távolabb a boldogság is.

Mindenki főszereplő valakinek. Nincsenek mellékszereplők.

Kétfajta fáradtság van, azt hiszem. Az egyik az, amikor alvásra vágysz, a másik pedig az, amikor békére.

Mi az igazi szerelem? Amikor a szavak két ember között azonos értelmet nyernek.

A legtöbbször az vagy, aminek hisznek.

Amikor félek, megnyitom a szívem és hagyom, hogy a szeretet eloszlassa a félelmet.

Elég, ha csak egy ember hisz benned igazán. Akkor is, ha az te magad vagy.

Ha egy férfi csak a vagyonával tudja felkelteni egy nő érdeklődését, megbukott mint férfi. Ha egy nő csak a testével tudja felkelteni egy férfi figyelmét, megbukott mint nő.

Akkor vagy otthon, amikor nincsenek elvárások, amikor az lehetsz, aki vagy és a másik örömet lel benned. Nem akar megváltoztatni és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy.

Kevesen vannak, akik tényleg törődnek veled. A többiek csak kíváncsiak.

Az tud jó kapcsolat maradni, amelyikben a két fél egymáshoz viszonyulva is képes változni. Ez az egymáshoz csiszolódás. Amikor a párkapcsolatnak folyamatosan személyiséget vagy éppen karriert, magánéletet segítő, építő jellege van és egyfajta konstruktív összefogás érvényesül. Az az ideális, ha az egyik fél érzi, hogy a másiknak éppen mire van szüksége. Egyszer az egyikük érdeke kerül előtérbe, máskor a másikuk személyes ügye.

- Nem változtathatod meg az embereket.

- Mi mást tehetnék?

- Szeretheted őket.

Akarom az ünnepeket és a születésnapokat, a szorgos időszakot és a lusta hétvégéket. Szeretném mogyoróvajas ujjacskák nyomát látni az íróasztalomon. Kellenek nekem a családi viccek, a viták, minden. Azt akarom, hogy közös életünk legyen.

Aki túl messzire ment, az megérdemli, hogy csak a leghosszabb úton engedd vissza.

Ne törd össze a szívem, mert te is abban élsz.

Egy igazi férfi mellett a nő boldog. A többi mellett erős.

Úgy szeresd a párod, hogy eszébe se jusson, hogy esetleg más jobban szeretné.

Nem mindenki veszteség, akit elveszítesz.

A párkapcsolat olyan, mint a pénz. Dolgoznunk kell érte minden egyes nap. Ha abbahagyjuk a munkát, egy ideig élhetünk abból, amit korábban kerestünk, de előbb-utóbb tönkremegyünk.

Akkor szeretünk valakit igazán, ha megengedjük neki, hogy szabad akaratából legyen része az életünknek.

A nő lovagiasságot vár. Engedjék előre, vigyék a nehéz csomagját, nem azért, mert szüksége van rá, hanem mert ez a törődés jele. A nő osztatlan figyelmet vár a férfitól. Úgy akarja érezni, hogy ő az egyetlen nő a világon.

Igaz, hogy egy családban a férfi a fej, de a nő a nyak. Arra forgatja a fejet, amerre csak akarja.

- Mi a különbség az életed szerelme és a lelki társad között?

- Az egyiket választhatjuk, a másikat nem.

- De érzem, hogy bele fogok bukni. Hogy szeressek kevésbé? Hogy mondjam meg a szívemnek, hogy ne szeresd?

- És mi van, ha az a sorsod, hogy szeresd?

A szerelem olyan játék, amelyhez két becsületes partner kell, hogy igazságos legyen.

Óvakodj attól a férfitól, aki nem királynőnek lát. Nem látja az igazi arcodat, mert nem szeret. Aki szeret és amíg szeret, fölfelé néz rád. Óvakodj attól, aki benned a szolgát, az anyukáját, önzésének eszközét vagy birtokát látja csupán és nem az önérzetes nőt keresi. Óvakodj attól, aki tart a méltóságodtól és az öntudatodtól, mert kisebbnek érzi magát melletted. Élni talán tudsz egy ilyen emberrel, hiszen az élet a kompromisszumok művészete is, de boldog nem lehetsz vele. Hogy szeret-e valójában vagy csak érzelmileg, vagy más okból függ tőled, onnan tudod tévedhetetlenül megállapítani, hogy mennyire érzed magad szabadnak mellette.

Ha egyszer hazudsz nekem, az a te szégyened. Ha másodjára hazudsz nekem, az az én szégyenem.

A nők úgy viselik a fájdalmat, mint a tűsarkút. Nem számít, hogy mennyire fáj, minden amit látsz belőle, a szépség.

A mesék nem arról szólnak, hogy minden rendben van, hanem arról, hogy mindent rendbe lehet hozni.

Bármilyen ostobán is hangzik, én hiszek abban, hogy az első szerelmünk az igazi. Nem azért, mert ő a legtökéletesebb vagy a legjobb számunkra, hanem azért, mert csak egy első létezhet. Lesznek mások, igen. De egyszer szeretünk úgy, hogy nincsen bennünk félelem. Hogy kitartunk az örökké szó mellett és nem rettegünk attól, hogy egyszer majd véget érthet. Pedig véget ér és onnantól kezdve ezt keressük olyan elvakultan. De ilyen szerelemből csak egy van. Hiszem, hogy ezért az első szerelmünk az igazi. Nem fog rá hasonlítani senki, éppen ezért ne is keresd. Egyszerűen csak ne felejts el emlékezni rá.

Úgy éreztem, hogy végre megérkeztem. Haza, az igazi otthonomba. Mintha ez volna az egyetlen hely, itt az ágyban, szorosan hozzásimulva, ahol otthon vagyok, ahova tartozom. Ahová mindig is vágytam. Szótlanul feküdtünk sokáig, átölelve egymást, összeforrt testtel, egy ütemre lélegezve. Ez a csönd maga volt az örökkévalóság, de tudtam, hogy ha örökké tartana, akkor sem lenne elég.

Mindenkinek csak egyvalaki jut, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában.

Teljesen átlagosnak indult, de az évek mássá tették. Az évekbe rejtett véletlen találkozásaink. Az, hogy ugyanúgy néztél rám, mint a legelején és én is ugyanúgy néztem rád vissza. De tudod mitől vagyunk mi mégis mások? Hát ettől. Időtlen lettél számomra.

Más együtt élni, együtt lélegezni, gondolkodni azzal, akit az ember szeret, akit a párjául választ. A jó kapcsolatban nincsenek titkok, nem álságos és sokat kibír.

Az élet mindig valahogy a szerelmen keresztül tanított meg azzá válni, aki most vagyok.

Amikor elárulod azokat, akiket szeretsz, amikor felfeded előttük a legrosszabb énedet, a tetted mindent megváltoztat. Nincs visszaút. Elszakad a kötelék, amit kemény munkával kovácsoltál és minél erősebbek voltak azok a kötelékek egykor, annál nehezebb újra helyrehozni, ha egyáltalán helyre lehet hozni őket.

Ha elhagysz, számomra megszűnik minden, amiért érdemes reggelente felkelni.

Olyanok a szerelmesek, mint a gyerekek. Soha bele nem unnak a történeteikbe.

Valahányszor a szerelem után fut az ember, visszaváltozik kislánnyá.

Ha arra gondolok, hogy élsz valahol a világon és néha eszedbe jutok, könnyebb az életem.

A boldogság képzelődés. Amíg boldognak képzelem magamat, boldog is vagyok. Aki pedig ebből a képzelődésből kiszakít, boldogtalanná is tett. Elszakította azt a sejtelemnyi hálót, amelyben csillogva fészkel a boldogság aranypókja.

Nincs zavarba ejtőbb, mint látni, hogy valaki elvégzi azt, amit mi lehetetlennek hittünk.

Ha kívánhatnék a csillagoktól. Azt kívánnám, hogy ragyogjanak fényesebben, mert nélküled olyan sötét van. Ahhoz, hogy egész legyek, több fény kell. Több kell belőled.

Néha azokat az embereket értékeljük a legkevésbé, akik a legjobban szeretnek. Amíg rá nem jövünk, hogy nélkülük az élet mit sem érne.

Csúnya volt a szívem, amíg bele nem költöztél.

Szerelem nélkül nem lehet élni. A szerelem nagyon fontos mankó, ami segít túlélni. Ha szerelmes vagy, mindenben jobban teljesítesz.

Mindig úgy teszünk, mintha felejtenénk. De elég a szélnek csak egyszer máshogy fújnia. Egy dalnak rossz időben megszólalnia. Egy filmnek rosszkor elkezdődnie. Egy embernek rád emlékeztetnie. Minden ugyanúgy kezdődik elölről.

Nem biztos, hogy mindenkinek az a sorsa, hogy boldogan éljen.

Ahhoz, hogy hosszú távon is jól működjön a kapcsolat, nem elég közel lenni egymáshoz. Fontos, hogy a párok megtalálják az egymástól való optimális távolságot, hogy kellő tér álljon rendelkezésükre az önálló tapasztalatszerzéshez és a gondolkodáshoz, ami nélkül nem tudnának frissességet csempészni a kapcsolatba.

Úgy válunk eggyé egymással, mint az esőcseppek az ablakon.

Milyen furcsa, hogy az emberek már nem is igen beszélnek a szerelemről. Megszállottak, rabjává lesznek a másiknak vagy a másikra vannak utalva, de semmi esetre sem vallanák be, hogy elveszítették az irányítást, ugyanis az a szó, hogy szerelem, újabban egyet jelent a gyengeséggel.

- Nem tudom, hogy mit tegyek.

- Akkor ne tegyél semmit, ha bizonytalan vagy, inkább ne csinálj semmit.

Nem tudtam, hogy mi az igazi boldogság, amíg nem találkoztam veled.

Ne a másik feledet keresd, hanem azt az egészet, aki illik hozzád.

Megtaláltalak és ez elég nekem.

– Ha mondjuk az a lány, aki ennyire szereti ezt az óceánt. Ha mondjuk nem kerül elő a múltjából egy olyan tenger, ami mellett ő egész életében élt, hanem csak az óceán van, akkor mit érzett volna az a lány?

– Ha csak az óceán van és semmilyen más állóvíz, se hurrikán, se földrengés, akkor ez a lány a világ legboldogabb embere lenne. De az élet borzasztóan kiszámíthatatlan. 

– Értem. Mielőtt elköszönnék, csak szeretném, hogy tudd, ahogy én látom, nem csak a lányt tette boldoggá az óceán, de az óceán is nagyon boldog volt, hogy volt neki ez a lány. Aki így tudott rá nézni és szerény véleményem szerint, bár ez tényleg csak az én véleményem, soha nem fogják elfelejteni egymást.

Az egyszerű dolgok tesznek igazán boldoggá. A szeretet, a szex, az étel. Minden más, a hatalom, a befolyás, az erő, csak arra jók, hogy elnyomják a valóban fontos dolgokat. Ameddig van mit enned és van hol aludnod, amíg megvannak az alapok, addig a boldogságot már nem olyan nehéz megtalálni.

Te itt vagy és emiatt ez egy csodálatos vidék.

Mind úgy tesszük fel a kérdést, hogy azt halljuk, amit szeretnénk.

Apró dolgokból áll össze az életünk, kis mozaikokból. Ezeket össze kell tudni jól rakni. Nagyon nehéz.

Jó egy olyan ember szemébe nézni, aki ugyanarra gondol, mint én.

Két külön dolog elmondani, ki vagyok igazából és megmutatni azt.

Mindent akarok belőled. A jót, a rosszat és a csúfot. Szeretlek.

A nevetése az én kábítószerem.

Ironikus, mi? Csak úgy érezheted azt, hogy igazán élsz, ha egy másik ember kezébe teszed az életed.

Csak annyit kérek, ígérd meg, hogy velem maradsz, hogy az enyém leszel. Néha úgy érzem, csak álmodlak.

Mindig is szerettelek. Soha nem szűntelek meg szeretni. Valahányszor azt mondtam, gyűlöllek, soha nem gondoltam komolyan, egyszer sem. Minden részedet szerettem, minden titkodat, minden bűnödet. Szeretem azt, ami vagy. Azt, amit csinálsz és hogy általad azt érzem, hogy egyszerre félek és egyszerre vagyok biztonságban.

Ha fáj, hogy nem vagyok ott, gondolj rám, a közösen eltöltött időre. De sose merülj el a fájdalmadban, mert nem éri meg. Élj. Élj, hogy majd a végén azt mondhasd, minden pillanat megérte.

Mindenét, egész mivoltát, egy szavát, egy mozdulatát jelentősnek, fontosnak, emberfelettinek éreztem. A szívem, mint az út pora, úgy lengett minden lépte mögött. Olyannak láttam, mint nyárestén a holdat, amikor minden csupa jó szag, szelíd árnyék, fehér végtelenség és minden testi-lelki üdvöm benne élt a nevében, azt ismételgettem egyre, azt csókoltam az ajkamon. Azon túl nem láttam semmit, senkit.

- Azt hittem, hogy ő más.

- Szerinted van olyan, hogy más?

- Van, ti azok vagytok.

Aki szeret egy embert, az megeszi a főztjét akkor is, ha odakozmált. Ez teljesen racionális, hiszen úgy gondolja, hogy a másik ember lelke fontosabb az ő gyomránál. Különben is, a lélek a legfontosabb testrész.

A szex nem a legerősebb kötőanyag két ember között, a szerelem az.

Ha szeretlek, beléd bújok, körülnézek benned. Először, mintha egy idegen országba érkeznék. Aztán, amikor befogadsz, egyre ismerősebb leszel. Megértem, milyen neked, egy másik énnek lenni. Sőt, egy kissé én is te leszek. Már látom mi fáj neked, keserves és boldog emlékeid, mintha az enyémek lennének. Ki tudok nézni a szemeden, onnan látom most magamat és megismerem a múltadat, sorsodat, örömeidet és rögeszméidet. Ráhangolódok a gondolataid hullámhosszára és veszem a szíved kódolt adásait. Ha a szíved gyorsabban ver, az én szívem is hevesebben fog dobogni. Ha valamitől félsz, én is szorongani kezdek és lehet, hogy megértjük, hogy mitől félünk mindketten.

Üres szavak alá rejtettük azt a rettenetes izgatottságot, amely egymáshoz kergetett. Dadogva titkoltuk, hogy akarjuk egymást. Megjött az a pillanat, amelyben kíváncsiak lettünk egymás ízére és meg akartuk kóstolni egymást. A szerelmi emberevés ünnepi pillanata, amikor egymásnak esik az éhes férfi meg az éhes asszony és kézzel, szemmel, szájjal, minden érzékével iparkodik minél többet falni a másikból, hogy a ruhán, húson és csonton keresztül eljusson a mindentől megfosztott, meztelen lélekig.

Gyenge annak a szerelme, aki csak szavakkal tudja kifejezni, hogy mennyire szeret.

Az emberek mindig a körülményeket okolják azért, amit az életben elérnek. Én nem hiszek a körülményekben. Azok az emberek, akik boldogulnak ebben a világban olyanok, hogy reggel felkelnek és megkeresik azokat a körülményeket, amelyekre szükségük van. Ha nem találnak ilyet, megteremtik őket.

Mikor bosszút állsz valakin, igazából a lehető legnagyobb tiszteletet fizeted vissza. Mintha azt mondanád, hogy olyan mértékben befolyásoltad az életem, hogy viszonoznom kell. Olyan mélyen befolyásolnom kell az életed, mint ahogy te az enyém. A bosszú talán a végső üdvözlőlap. Igen, amikor így gondolsz rá, a mondás igaz, hogy édes a bosszú.

Az emberek szeretik az álszenteket, mert magukat ismerik fel bennük.

Mennyire könnyű azt mondani, hogy szeretlek és mennyire nehéz azt kérni, hogy legyél még.

Azt hittem, hogy a szenvedély minden rossz forrása, mert az felnagyítja a veszteség tudatát. Ha valamit csak kedvelsz, akkor annak az elvesztése nem tesz tönkre. De, ha valami a mindened, amit be akarsz mélyen lélegezni, ami nélkül azt érzed, hogy képtelen vagy élni, akkor annak az elvesztése egyenlő azzal, hogy te is elveszel és én ezt nem akartam megtapasztalni.

A szerelemben adódnak félreértések. Mondhatni, hogy sehol sem olyan gyakoriak a félreértések, mint ezen a téren.

A mottóm az, hogy semmi megbánás. A bűntudat spekuláláshoz, haraghoz és szomorúsághoz vezet. Biztos vagyok abban, hogy ezeket nem engedhetem meg magamnak.

Volt már valaha olyan érzésed, hogy egy régi eseménynek nem volt meg a folytatása vagy csak úgy hirtelen véget ért? Telt-múlt az idő, egyik nap a másik után és annak, ami egy napon megtörtént, egyszerűen elmaradt a folytatása. Még mindig lóg a levegőben, benned, a maga befejezetlenségével.

Amikor azt hiszed, hogy ismersz valakit, megváltozik. Vagy te változol meg. Vagy talán mindketten és ez megváltoztat mindent.

A szemünk a szívünk tükre,

visszatükrözi bánatunk.

De fényt borít éjjelünkre,

benne mindent megláthatunk.

Mindent, mit egymásnak adtunk,

s ami megmaradt még nekünk,

mindent, mit egymástól kaptunk,

az egész életünk.

A szívemmel látlak téged,

a szívemmel emlékezem.

A szívemmel látlak téged,

ha fáradt a két szemem.

Úgy várom az érkezésed,

mint a holdfény a csendes éjt,

a szívemmel látlak téged,

most itt vagy és minden oly szép.

Volt napfényben fürdő évünk,

volt sok szomorú éjszakánk.

De mindig, ha összenéztünk,

újra villant a régi láng.

Az éveink messze szálltak,

bennünk nem hoztak változást,

én most is oly szépnek látlak,

mert a szívemmel nézek rád.

A szívemmel látlak téged,…

…most itt vagy és minden oly szép.

A szívemmel látlak téged,

a szívemmel gondolok rád.

Bradányi Iván: A szívemmel látlak téged

Szerintem valakinek a barátja vagy a szerelme vagy.

A teljes élet nem egyenlő azzal, hogy van férfi az életedben. Sokkal inkább azt jelenti, hogy elégedett vagy az életeddel, önmagaddal.

Én még soha nem tettem olyat, amiben nem hittem.

Érezlek. Azóta, hogy melléd ültem. Azóta, hogy először a szemembe néztél. Senki sem tudott még ennyire megnyitni. Csak te. Különleges hatással vagy rám.

Vannak emlékek, amelyek olyan erősek, hogy sosem halványulnak el. Vannak emlékek, amik egyre erősebbek, valahányszor eszünkbe jutnak és olyankor egy kicsit fakóbbnak érezzük az életünket a jelenben.

- Csak azért hívtalak, hogy...

- Elmondd, hogy még mindig szeretsz?

- Nem, egyáltalán nem ezt akartam mondani. Csak megakartam köszönni, hogy megtetted helyettem.

- Igazán nincs mit. Írom a többihez.

- Mi?

- A listádhoz?

- Milyen listám?

- Ja, úgy döntöttem, hogy amíg távol vagy, a számládra írok néhány szívességet, amit helyetted teszek meg és amit majd behajtok rajtad, természetesen.

- Tudom, hogy még én sem lennék képes magamban bízni és nincs rá jogom, hogy arra kérjelek tegyünk félre mindent és próbáljuk meg. Valóban, a szerelemre nincs garancia. De az elmúlt utazásaim alatt megértettem, hogy ebben az életben csak az számít, hogy keressük meg a boldogságunkat és tegyünk meg érte mindent. Mindegy, hogy ki mit mond. Mindegy, hogy ki néz hülyének vagy eszementnek, teljesen mindegy. De, ha a szíved után mész, akkor van esélyed a boldogságra. Ha pedig ellene, akkor a végén veszítesz. Lehet, hogy túl késő, tudom. De tartoztam magamnak annyival, hogy még egyszer a szemedbe akartam nézni, mert tudni akartam, hogy ott vagyok-e benne.

- És most mit látsz?

- Félek tőle, hogy túl későn érkeztem.

Egy szerelem hány mondat?

- Oké, ugorjuk át azokat a részeket, amik engem nem érintenek. Közös múlt, blabla, régi szép idők, hogyne. Lépjünk. Szóval rájöttél, hogy szeretsz engem.

-  Te nem vagy normális. Nem szeretlek. Dehogy szeretlek, szereted te magad mindenki helyett.

Mindig azt hittem, hogy az első napok voltak a legnehezebbek. Tévedtem, az utolsók azok.

A rossz döntés nézőpont kérdése. Valójában soha nem hozunk jó döntéseket, az életben nincs tökéletes választás, mindent megbánunk egyszer.

Az emberek többsége valamilyen, számomra érthetetlen oknál fogva azt állítja, a birtoklási vágy kezelendő emberi tulajdonság. Legfőképp akkor, ha nem is tárgy, hanem egy másik személy felé irányul. Szerintem ez álszent duma. A kisajátítás a világ legédesebb dolga. Az, hogy tudod, hogy van valakid, aki mások számára is ínycsiklandó, ám az illető csak a tiéd és rajtad kívül más nem kóstolhat bele. Hmm, semmi mással fel nem érő büszkeség.

Engem még soha senki nem szeretett ennyire, mint te. Szeretnélek ugyanennyire szeretni téged, de ehhez át kell szakítanom magamban néhány gátat. Mert világéletemben féltem attól, hogy mi lesz, ha teljesen odaadom magam neked. Ha teljesen elveszed az eszem. Most azt hiszem, készen állok odaadni magam neked, de előtte meg kell tudnom, hogy ki is vagyok valójában. Mert azok, amelyeket én a legmélyebb érzéseimnek véltem, valójában felszínkapargatásnak felelnek meg.

- Ilyen az élet. Ez is csak egy szakasz volt.

- De milyen szakasz? A legfontosabb.

Olyan jó volt elhinni, hogy te meg én dönthetünk a sorsunkról. Hogy, ami lesz, az csakis rajtunk áll. Hogy akkor találkozunk újra, amikor megértünk rá. Mennyire naiv voltam, hiszen fent már régen tudták. Régen tudták azt, hogy véget kell, hogy érjen. Sokáig nem értettem, de már értem.  A mi történetünk az összes életünkben véget ért.

Csak szeretnék leülni egy padra és megvárni, amíg megérkezel.

Kinyílt az ajtó és csodás fénnyel telt meg a szoba. De nem csak fénnyel. Élettel, illattal, érzésekkel. A holt tárgyakkal teli szoba életre kelt, örvendezett, táncra perdült. Mert beléptél az ajtón. De nem csak a szoba ajtaján. A szívemén is és megtelt a szívem is. Fénnyel, élettel, illattal, érzésekkel. Veled.

Van egy tétova pillanat, amikor megállsz. Megállsz egy pillanatra és minden megáll körülötted. Mert ebben a pillanatban valami véget ért, mert ebben a pillanatban valami még nem kezdődött el. Állsz élet és élet között. Régi és új között. Ott állsz vele szemben. Még nem tudod, mi lesz. Egy utca, egy lépés, egy köszönés, egy mosoly, néhány szó. Ennyi csak. Egyszerű. Egyszerű? De már döntöttél. A szíved döntött. A szívetek döntött. Állsz vele szemben és mindketten tudjátok. Megtaláltátok a pillanatot. Azt az egyet. Azt a bizonyosat. Egy utca, egy lépés, egy köszönés, egy mosoly, néhány szó, az életed. Ennyi. Az egész élet, az egész világ. Mert megálltál egy pillanatra és abban a pillanatban történt valami. Valami. Abban a pillanatban véget ért az életed és elkezdődött az életed. Igen, van egy pillanat. De ez már nem tétova.

Van a büszkeség. Olyan jó érzés büszkének lenni valakire. Valakire, akit szeretünk. Ország-világ előtt szeretnénk őt megmutatni. Nem azért, hogy minket irigyeljenek miatta, hanem azért, mert szeretjük és szeretnénk, ha mindenki látná őt, tudna róla. Mert megérdemli vagy azért, mert tud valamit, vagy csak egyszerűen azért, mert csodálatos lény, igazi ember. Ha igazán szereted, ezért vagy rá büszke és van, hogy valakire nagyon büszke vagy. Szeretnéd megmutatni az egész világnak, hogy megismerjék, hogy szeressék, hogy elismerjék őt. De nem teheted. Nem mondhatod el senkinek, hogy te ismersz egy rendkívüli lényt. De így is büszke lehetsz rá. A szívedben, a lelkedben.

Olvadozik tőled. Attól, amit adsz neki, az érzéstől, amit kap tőled és te is olvadozol. Attól, amit ad neked, az érzéstől, amit kapsz tőle és ez így jó. Mert mindketten olvadoztok egymástól és ez fontos. Ez kell. Mert addig olvadoztok, amíg teljesen egymásba olvadtok és eggyé váltok. Tökéletes, szép egységgé. Összeolvadva.

Nem találom a szavakat, elvesztek. Benned és bennem. Már nincsenek. A holt betűk semmivé lettek, átalakultak élő érzelemmé. Szóban már kifejezhetetlen érzelemmé. A legmélyebb érzelemmé, amit ember érezhet, ami összeköt nőt és férfit és már nem tudom elmondani szavakban, ahogyan te sem. Már csak érezni tudjuk ketten, együtt. Szavak nélkül egymást. A legnagyobb csoda ez. A szerelmünk.

Az emberek folyton hangoztatják, hogy az igaz szeretet feltétel nélküli, pedig nem az. Még, ha nincs is feltételekhez kötve, akkor sincs soha ingyen. Mindig kapcsolódik hozzá valami elvárás. Mindenki akar valamit a szeretetéért cserébe. Akik szeretnek minket, azt akarják, hogy legyünk boldogok, meg minden, ez viszont automatikusan minket tesz felelőssé az ő boldogságukért, mert csak akkor boldogok, ha mi is azok vagyunk. Annak kell lennünk, akinek a szeretteink hisznek minket és úgy kell éreznünk magunkat, ahogy szerintük kéne. Elvégre szeretnek minket és ha nem tudjuk megadni nekik, amit akarnak, rosszul érzik magukat, ettől mi is rosszul érezzük magunkat és végül mindenki rosszul érzi magát.

Olykor a sors visszafordíthatatlanul megindul egy adott irányba, akárcsak a homokvihar. Amikor véget ér, magad sem érted, hogyan szabadulhattál meg élve belőle. Vagyis valójában még abban sem lehetsz egészen biztos, hogy egyáltalán elhaladt már fölötted. Csak egy dolog világos, túl ezen most már nem az vagy, mint aki voltál, mielőtt ide beléptél volna. Igen, a viharnak ez az értelme.

Nem egyetlen döntés határozza meg az embert.

Össze kell törnöm azt a burkot, ami az évek során körém nőtt és golyóálló elefántbőrré vastagodott. Muszáj lefúrnom a lelkem és a szívem legmélyére, akármilyen ostobán és patetikusan hangzik is, és akármilyen kellemetlennek fog is majd bizonyulni, mert nem vagyok jó ember. Ez bizony így van, még ha idiótán hangzik is és úgy, mintha megbocsátásért könyörögnék. Muszáj kiderítenem, hogy ki vagyok és mire vagyok képes.

Tudod, hogy mi volt a legfájóbb dolog? Nem az elengedésed, amivel éveken át küzdöttem és nem is a hiányod. A legfájóbb dolog ráébredni arra, hogy észrevétlenül múltál el.

Nem könnyű, mert csak őt akarod. Senki mást, csak őt. Őt is hogyan? Fiatalon? Szépen? Sugárzóan? Vagy látod már benne az öreget, a beteget, az embert, aki talán már nem kívánatos? Látod-e magadat, évek múlása után, akit már nehéz szerelemmel szeretni?

Ha azt mondod, hogy olyannak szeretlek, amilyen vagy, nem szeretsz igazán. Ha valóban szeretnél, többnek látnál, mint amilyen vagyok.

A nekem így vagy jó, ahogy vagy, nem a szeretet szavai. A kertedet sem fogadod el, ha gazos, a kutyádat sem, ha loncsos, mert ha szeretsz bárkit, bármit, gondozod. Önmagadat is.

Ha mások bántanak, nem marad erőm a saját benső háborúm megvívásához. Védekezni kezdek és ez rengeteg energiámat emészti föl.

Sohase tedd más kezébe a sorsodat. A középpont benned van. Nem függhet másoktól sem az örömöd, sem a bánatod. 

Ha választanod kell, kivel éld le az életed, a nagy ő-vel vagy a kis te-vel, válaszd az utóbbit. A kis te közelebb van a lelkedhez és meg lehet mellette öregedni.

Akit megmentődként fogadsz magadba, előbb-utóbb elmenekül tőled, mert rájön, hogy olyasmit vársz tőle, amit bármennyire szeretne is, nem tud megadni. 

Csak azt az embert tudjuk megszeretni, aki valahonnan ismerős.

Minden gondolatnak és érzésnek megvan a maga ideje. Amikor szerelmes voltam, nem érdekelt engem semmi, csakis a szerelem. Akkor is, ha téboly. Akkor is, ha veszélyes. Akkor is, ha halálveszélyes. Nem érdekelt az anyám, az apám. Senki. Csak ő. Ma már boldog vagyok, hogy nem hallgattam senkire és megéltem ezt az őrületet. Utólag az is jó, hogy majdnem beledöglöttem. Rómeót a gyóntatópapja megpróbálja kigyógyítani a szerelemből, de a fiú csak ráüvöltött: „Amit nem érzel, arról nem beszélhetsz!” Rohant a vesztébe, nem hallgatott senkire és meghalt Júliával együtt. A harmonikus, jó párkapcsolatokról egyikük sem tud, sem Rómeó, sem Júlia, de a halálos, örök szerelemről annál többet. Többet, mint a pap. Mindent.

Az igazi szeretetben nem rab vagy, hanem szabadon ki tudod bontakoztatni az értékeidet.

Az ember végül rádöbben, hogy egész életében csak az volt az igazán értékes, örömteli és jó, amikor szeretett és szerették.

Aki feszegeti a határait, végül megtalálja.

Sérelmünktől nem könnyű szabadulni, mert ezer érzékeny idegszállal van belenőve a lelkünkbe. Ha húzták már fogadat, tudod miről beszélek. Akármilyen fájós az a fog, a tiéd. Nem szívesen adod.

Nincsen átmenet fájdalom és fájdalom között. Mindig ugyanúgy fáj a hiányod.

Hiába. Minden elmúlik idővel. A rossz idő. Az első csók íze. A seb a sarkadon. Az örökké. Hogy folyton a jó irányt hajkurásszuk. Hogy meg akarjuk változtatni a világot. Igen, a kedvenc filmünknek is vége szakad, mert minden elmúlik mellettünk. Kivéve az első szerelem.

Nem az változtat meg, amit elérsz, hanem amit közben eltűrsz miatta.

Ennél sokkal több vagyok. Több vagyok, mint egy szorongás halmaz. Tartozom magamnak annyival, hogy helyrehozom azt a pusztítást, amit az életemben a kishitűségemmel okoztam. Hiszem azt, hogy mindenkiben mérhetetlen erő lakozik, csak meg kell tanulnunk irányítani ezt.

Hiszel abban, hogy létezik igaz szerelem? Természetesen nem arra a mindent elsöprő szenvedélyre gondolok, amiről azt képzeljük, hogy egy életen át tartani fog és ami gyakran késztet bennünket olyan dolgok megtételére vagy kimondására, amiket később megbánunk. Nem. Én olyan szerelemről beszélek, amely megtanítja látni a vakot. Olyan szerelemről, amely erősebb minden kételynél. Amely minden lélegzetvételnél élettel tölti meg a szívet és nem csak dacolni képes az elenyészés örök érvényű természeti törvényével, hanem fittyet hányva rá, megszabadít minden köteléktől és újra, és újra megújítja a virágzásunkat. Arra a diadalra gondolok, amit az emberi lélek képes aratni úgy az önzőség, mint a halál felett.

A szerelem behódolás, nem pedig döntés.

A szerelem zsarnok. Hatására feltárjuk lelkünk legmélyebb, legsérülékenyebb régióit és feladjuk az illúziót, hogy képesek vagyunk az önuralomra.

Csak az a vonal számít, amelyik hozzád vezet.

A fájdalom először olyan, akár a ránk zuhanó hegy. Összelapít. Aztán csak ki kell várni és egy napon porszemmé zsugorodik. Előbb-utóbb minden baj elrendeződik. Csak éppen addig nem szabad és nem érdemes belehalni.

Ha folyton ellöksz mindenkit magadtól, akkor végül egyedül maradsz.

A boldogság az abba vetett hit, hogy boldog leszel. A remény.

Ha helytelenítjük is valaki viselkedését, ez még nem mentesít attól, hogy azért ne szeressünk belé.

Tudományos bizonyossággal állíthatom, hogy a legfontosabb dolog, ami életben tart minket, nem a vér és az oxigén, és nem a szerelem, hanem a remény.

Nem a fájdalom, a veszteség a legnehezebb, persze mind nagyon nehéz, de a legnehezebb az, amikor az élet már nem tartogat több meglepetést.

Biztosan nevetségesen romantikusan hangzik, de úgy terveztem, hogy együtt éljük le az életünket. Hogy ő lesz az, aki majd a halál torkában is megnyugtat azzal, hogy minden rendben lesz.

A félelem a boldogság egyik gátja.

Az elveink jelentőségüket vesztik, ha a boldogságunkról van szó, nem igaz? A boldogság mindenek felett áll. Ez a legfőbb elv.

A bizalom nem kérésre vagy ígéretre fogan. Ahhoz tettekkel kell bizonyítani.

Abban a közegben, ahol én élek, nem a szavak, hanem a tettek számítanak.

Az emberek meggondolhatják magukat. Ma utálsz valakit, de holnap már szereted ezt a személyt.

Élj abban a tudatban, hogy szeretve vagy. Akkor is, ha mások vakok és süketek, és érzéketlenek. Én néha olyan helyről kapok szeretetet, ahonnan nem is várom és nagyon jólesik. Mert őszinte és erős. Nem hagy elveszni.

Mennyi változáson megyünk keresztül. Szívünket betakarja a sár és a por. A megváltást várjuk és a feloldozást keressük mások szemében. Elfelejtjük, hogy tisztulásra vágyunk. Elfelejtünk a nagy teher alatt mindent. Le kell ásnunk, el kell pusztítanunk, ami már régi és lehúz. Mindent, ami megmérgez. Egyedül így lesz esélyünk újra felismerni az értékeinket.

Valakinek végre elégnek kell lennie ahhoz, hogy elég legyek a számára.

Kicsit talán késve, de eldöntöttem, hogy mit akarok. Veled akarok lenni. Téged akarlak. Nem érdekelnek sem a kiskapuk, sem a visszaút lehetősége. Fel akarom égeti a hidakat magam mögött. Csak az a fontos, hogy te mellettem maradj. Hogy a kettesben átélt pillanatokat teljesen, hiánytalanul megélhessük. Együtt haladjunk az idővel előre. Egyetlen mosolyodat sem szeretném elszalasztani. Már nem a saját érdekem az elsőrendű.

Minél többet hiszel el a szerelemről, amit megkaphatsz, annál több jelenik meg az életedben. A legkiszámíthatatlanabb időpontban talál meg, akkor, amikor nem is gondolnád. Talán egy nappal előtte azt mondod, soha többet nem fogadod el az eddigieket, másnap meg ott ülsz vele szemben és már azt sem tudod, hogy kerültél oda, csak abban vagy biztos, hogy most minden más. Beszélgettek és minden olyan egyszerű, tiszta, mintha együtt bármire képesek lennétek. Gyorsan észhez kapsz, visszarángatod magad a földre, mert ez az egész túl szürreális. Ilyen csak a fantáziádban létezik vagy a filmekben, de kizárt, hogy ezt te megtapasztald. Pedig ott vagy benne. Minden egyes pillanatban érzed, mintha ezer éve ismernéd, valahogy együtt minden jobban működik. Aztán, ahogy kiszállsz a pillanatból és visszakerülsz az életedbe, rögön elméleteket kezdesz gyártani. Nem mered elhinni, hogy ez valóságos, hogy ilyen lehet. Szabotálni kezded a kapcsolatot, mert nem ismered, nincs rá mintád, azt sem tudod, hogy mi várhat rád. A menekülés biztosabb, a könnyebb utat választani felüdülés és egyben fájdalom, hiszen jól tudod, hogy csak egy valamire vágysz. Arra, amit akkor éreztél, amikor együtt voltatok. Olyankor egy picit olyan, mintha végre élne az a részed is, amiről addig azt hitted, hogy nem is létezik. Ő ugyanezt mondja. Félelmetes, mert egy szót sem kell mondanod, ugyanazokról az érzésekről mesél és mégsem lép, és mégsem változtat. Pontosabban megteszi, a maga módján. Apró lépésekkel, félig a biztonságos, jól megszokott világában éli tovább az életét. Nem azért, mert nem érzi azt, amit te, hanem csak azért, mert nincs rá készen. Retteg mindentől. Az érzésektől, a változástól, attól hogy ez az egész más. Mintha ezer éve ismerne. Talán ő is elmondja, arról is beszél, hogy számára ez félelmetes és félti magát. Te pedig nem akarod meggyőzni. Egy percre sem szeretnéd győzködni arról, hogy a jól megszokott ugyanolyan veszélyes lehet, mint az ismeretlen. Vagy hogy ahhoz, hogy megkapja a különleges életet, amiről mindig olyan lelkesen mesél, tennie kell egy lépést a kiszámíthatatlan felé. De egyébként is, mit jelent az, hogy kiszámítható vagy kiszámíthatatlan? Mindenesetre szépen elfogadod a döntését és nem gondolsz már többet rá. Tudod, hogyha egy szép napon felbukkanna az életedben, talán minden ugyanolyan lenne. Ott állnátok egymással szemben, ő meg csak azt tudná kérdezgetni magától, hogy mi lett volna ha. Mi lett volna, ha bátor? Mi lett volna, ha elfogadja, hogy megérdemli a boldogságot? Pedig csak el kellett volna fogadnia, hogy szenvedett már eleget és itt az ideje annak, hogy boldog legyen, mert megérdemli. Ám a legnagyobb ajándékot is csapdának látta, így inkább elsétált mellette. Hiszen ő még mindent annak lát, mert még mindig nem hiszi el, hogy az életet lehet másképp is élni.

A pulóveredben alszom három napja és olykor hallom, hogy éjjel azt súgja finoman a fülembe, hogy utánad vágyódik és olyankor magával sodor, szóval ezért hordom azt hiszem éjjelente.

Oda kell, hogy figyelj rám. Éreznem kell, mert másképp nem tudom visszaadni neked. Azt, ahogy rám nézel. Azt, ahogy hozzám érsz, mert ha nem érzem, hogy szükséged van rám, nekem sem lehet rád szükségem vagy ha lesz is, csak fájni fog. Az meg kinek kell?

Csak azért, mert te egy teáskanál érzelmi színvonalán állsz, nem kell másokról is ezt feltételezned.

Kis darabkáját is jobb birtokolni egy igazi férfinak, mint teljesen magadénak tudni egy átlagosat.

Már attól jobb embernek érzem magam, hogy gondolok rád. Eközben tisztában vagyok azzal, hogy nem lehetsz az enyém. Teljesen semmiképpen. Te minek neveznéd ezt a helyzetet? Én a tiltás gyönyörének.

Amikor kifogások mögé bújsz, valójában elkezdesz magadnak hazudni. Ha pedig ezt teszed, akkor egy idő után elkezded nem szeretni magad, de folyamatosan átégsz attól, nehogy kiderüljön, hogy mennyire bizonytalan vagy, miközben sokan erősnek gondolnak. Emiatt elkezdesz játszmázni, mert mindenáron meg akarod győzni a másikat az igazadról, holott valójában elmenekülsz a felelősségvállalás elől, hogy mindezért igazából te vagy a hunyó. Ennek a folyamatnak az az eredménye, hogy már alig vagy nem is szereted saját magadat sem.

Ha valakivel már egy éve együtt jársz, az jelentheti azt, hogy szereted, de azt is, hogy csapdába kerültél.

Az embernek szüksége van arra, hogy fontos legyen. Ez az egyik legalapvetőbb emberi igény. Ha valakivel nem törődnek, annak az élete hanyatlásnak indul. Ha nem érzi, hogy fontos valakinek, legalább egyvalakinek, akkor az egész élete jelentéktelenné válik. Ezért a szeretet a lehető legjobb terápia.

Egyszer mind hittünk a szerelemben, majd jött valaki és ezt az üveggömböt ripityára törte. Sérültünk és mit sem törődve a szívünk darabjaival már nem hittünk többé vagy már nem úgy, mint amikor azt éreztük minden porcikánkban, hogy ez örökké tarthat. Minden újabb hit mögött lett egy mégse, egy talán nem kéne és ezzel tökéletesen megmérgezzük azt, hogy bizalmat szavazhassunk a másiknak. Pedig, ha egyszer összetörik, ha egyszer elsétál, az nem igazi. Nyomában sincs annak, aki majd kitart melletted. Annak, aki a két kezét összefogja tenni azért, mert te vagy neki.

Elegem van, hogy nem lehetsz velem. Utálom, hogy nem csókolhatlak meg. Utálom, hogy nem bújhatok hozzád. Utálom ezt az egészet már.

Micsoda hatalom valaki más félelmét a kezünkben tartani és megmutatni neki.

Számodra nem én vagyok a megfelelő ember, ezért véget kell, hogy érjen, még akkor is, ha számomra te vagy az.

Tegyél úgy, mintha jobban tetszenél neki, mint ő neked. Olyan ez, mint autót vásárolni. Képesnek kell lenned rá, hogy bármikor kiszállj.

Csak a legelső találkozás első perceiben látjuk igazán, hogyan néz ki a másik, mert azután már csak egy benyomást látunk, amit erősen árnyal, hogy mit gondolunk az illetőről.

A visszatérés sohasem lehet véletlen. Azért térünk vissza valahova, hogy megváltoztassunk vagy jóvátegyünk valamit. Néha maga az Úr ragad galléron bennünket és térít vissza oda, ahol kisiklottunk a markából vagy azért, hogy beteljesítse ítéletét, vagy azért, hogy adjon nekünk egy második esélyt.

Másra haragudni mindig sokkal egyszerűbb, mint saját magunkat okolni.

Akit szeretsz, engedd el, ha visszatér, az biztos jel.

Tudod, az amikor kitartasz valaki mellett tűzön-vízen át és megadnál neki mindent, mindegy hogy az milyen áldozatokkal jár, az a szerelem. Ha szeretsz valakit, akkor nem állsz le soha. Akkor se, ha hülyének néznek vagy neveznek, akkor se, akkor pláne nem. Egyszerűen nem adod fel, mert ha feladnám, ha hallgatnék a világra, továbblépnék és keresnék valaki mást, akkor az nem szerelem lenne, hanem akkor az valami eldobható dolog lenne, amiért nem érdemes harcolni.

Egy éve már, hogy nem engedhetem meg magamnak a gyengeséget. Aztán ma valahogy végre túl könnyű lett itt belül. Talán helye lett az új reményeknek.

Minden, ami van, lehetett volna másképp. Miért ne? Minden útelágazásnál mehetek jobbra is, balra is. Ha jobbra megyek, mehettem volna balra, ha balra megyek, mehettem volna jobbra. Na és? Nincsen helyes út, bármerre is megyek, bajba kerülhetek, akadályokba ütközhetek. Csak önmagamat szomorítanám ok nélkül, ha azt képzelném, amikor baj történik, miután jobbra mentem, hogy jaj, balra kellett volna mennem. Mivel az időt nem lehet hátramenetbe kapcsolni, sohasem fog kiderülni, mi történt volna, ha balra mentem volna. Nincs rossz döntés. De újra és újra kell dönteni, nem szabad hátra nézni, mindig csak előre haladunk.

Már nem olyan világban élünk, ahol akkor is a férfi mellett kell maradni, ha az megcsal.

Sírni támadt kedvem. Nem holnap, nem a következő pillanatban, hanem abban a bizonyos percben, amikor szembesültem azzal, hogy nem tudom utolérni az egyetlen embert, aki most meg tudna nyugtatni.

A legjobb hazugságok mindig tartalmaznak némi igazságot.

Utálom, hogy nem lehet téged utálni.

A férfiak szeretik, ha felnézhetnek a nőre, aki időről időre meglepi őket valami váratlan képességével. Egy jó nő nem ijed meg, ha ki kell cserélni a lámpakörtét, ha csöpög a csap. Képes illatos vacsorával várni a párját esténként, emellett pik-pakk elkészül reggel és a randi előtt sem piperészkedik többet a kelleténél. Tudja, hogyan készítsen el egy szép kontyot anélkül, hogy fodrászhoz kellene rohannia, a hűtőben található dolgokból klassz arcpakolásokat készít, hogy a bőre fiatal és szép maradjon.

Nem kell szuperhősnek lenned ahhoz, hogy megkapj egy lányt. A megfelelő lány kihozza belőled a szuperhőst.

- Miért nem indulsz el?

- Csak, mert az ember beszari. Könnyű elhatározni, de nehéz rászánni magad.

Az a baj azzal, ha az ember mindig mindent megkap, amire csak vágyik, hogy nem lesz felkészülve a csalódásra, amikor eljön.

Az élet már csak ilyen. Nem mi választjuk meg, hogy kivel mennyi időt tölthetünk.

A szerelem nem csak azt jelenti, hogy elvenni, képesnek kell lenni arra is, hogy lemondj dolgokról, hogy feláldozz valamit.

Én ismerem minden titkodat. Előttem semmi sincs rejtve, de én így is szeretlek és mindig itt leszek neked. Mindig.

Jó érzés boldoggá tenni. Az élet értelme ennyi. Így válsz te is boldoggá.

- Hogy lehet megküzdeni ezzel a sok ellentmondó érzéssel?

- Úgy, hogy kimondod az igazat.

Ugyanazzal a tulajdonsággal okozhatsz magadnak jót is, rosszat is.

- Nem vagyok féltékeny.

- De, az vagy és tudod, hogy ez mit jelent? Azt, hogy számítok neked. Hogy fontos vagyok neked. Mint ahogyan te is fontos vagy nekem. Ezért nem akarom a volt pasidat a közeledben látni, érted? Bízz bennem egy kicsit jobban, soha nem csalnálak meg. Ha igazán szeretsz valakit, nem teszel ilyet.

Ha szeretsz valakit, nem bírod elviselni a gondolatot, hogy elveszítheted.

A természet egyértelműen megmutatja, hogy ki az igazi társad, hogy kit válassz a hitvesedül. Ezért vonzódtunk, vonzódunk egymáshoz olyan nagyon, jobban, mint amennyire az emberek vonzódhatnak egymáshoz.

Semmi jó nem származik abból, ha olyasmiért hibáztatjuk egymást vagy neheztelünk egymásra, ami egyértelműen két emberen múlik.

A szeretetre minden lehetőséget ki kell használni, mert nem tudhatjuk, hogy meddig tehetjük meg.

Akkor sem tudok kevésbé szeretni, még ha a vesztembe rohanok is.

A boldogság kulcsa az, ha van mit tennünk. Ha szeretünk valakit és van miről álmodnunk.

A múlt kútja nagyon mély. Mély és zavaros. Ezért aztán kétszer is meg kell gondolnunk, hogy akarunk-e onnan meríteni.

Semmi jó nem származik abból, ha olyasmiért hibáztatjuk egymást vagy neheztelünk egymásra, ami egyértelműen két emberen múlik.

Mindenki abban hisz, amiben neki kényelmes.

A szeretet talán az az út, amely gyengéden visszavezet minket önmagunkhoz.

Ahogyan mi tisztában vagyunk azzal, hogy a férfiak nem szívesen beszélnek problémáikról, úgy ők is legyenek tisztában azzal, hogy mi viszont igen.

Időről időre mindent el kell veszítenünk. A családunkat, a munkánkat, a szabadságunkat, hogy rájöjjünk, hogy ezek a dolgok milyen sokat jelentenek és amikor minden durván összeomlik, amikor az élet már kilátástalan, amikor teljesen tanácstalanok vagyunk, hogy mit tehetnénk, akkor kell a legerősebbnek lennünk, hogy csak azért is megmutassuk a világnak. Az akarat mindenre képes. A legreménytelenebb helyzetből is megtalálja a kivezető utat, mert mindig van egy holnap, mindig van miért újra kezdeni és amikor azt hiszed, teljesen magadra maradtál, észreveszed hogy van valaki, aki melléd áll.

A mosolyod a szivárványom. A nevetésed az otthonom, az érintésed a mennyországom.

Ha megvan a szeretet, a szerelem, a kompromisszum, a bizalom, az őszinteség és semmit sem titkolsz el a másik elől, akkor nem lesz rés a pajzson, amin egy harmadik beférne.

Vannak napok, amelyek tökéletesre sikerülnek, nem feltétlenül azért, amit aznap véghezvittünk, hanem azért, amit akkor éreztünk és amire mindig is emlékezni fogunk belőle.

Szeretném, ha meghallgatnál, de nem bírálnál engem. Szeretném, ha véleményt mondanál, de nem adnál tanácsot. Szeretném, ha bíznál bennem, de nem követelnél. Szeretném, ha segítenél, de nem akarnál dönteni helyettem.

Nem azt kell nézni, hogy milyen lett, akit szeretünk, hanem hogy ki volt ő.

Te meg én vajon nem vagyunk méltók a megbocsátásra? Mindenki méltó rá. Mindenkinek meg kell adni az esélyt, hogy újjáteremtse magát és újjáalakítson mindent, megpróbálja újra, még egyszer, legalább utoljára.

Minden csak annyira bonyolult, amennyire azzá teszed magadnak.

Én a jöttödre vártam és te megérkeztél. A jöttödre vártam és tudtam, hogy aki megérkezik, az tovább is áll és hogy a kettő között a szívemen áthaladtál? Részemről a szerencse.

Ne hagyd magad még önmagadtól sem befolyásolni.

Szerelmet csempészett a tavaszomba és az agyonhasznált szívembe.

Ő alattomos módon az elmémet izgatta fel. Ebben a férfiban az intellektus pofátlan határozottsággal párosult és hadvezért szült, aki bármennyire aggasztó is beismernem, rést talált a pajzsomon.

Vannak emberek, akiket talán soha többet nem látunk. Mégis azt érezzük, hogy magukkal vittek valamit belőlünk. Akkor láttam őt először és utoljára. Még néhány napig eljátszottam a gondolattal, hogy megelőlegezzek magunknak egy olyan jövőt, amiben mind a ketten szerepelünk, de a sorsnak más terve volt velünk. Talán csak azért került az életembe, hogy képes legyek tovább állni egy megkövesedett kapcsolatból, hogy újra elhiggyem van remény és van szerelem. Olyan tökéletes pillanatok voltak ezek, amiről álmodni sem mertem volna azelőtt. Bár talán tudatában sem volt, mégis életet adott.

Egy napon felállt és azt mondta, hogy nem hiszek többé a szerelemben. Pedig a lelke mélyén hitt benne, nagyon is. Hitt abban, hogy majd jönni fog az a bizonyos valaki az életébe, aki újra reményt ad neki, csak egy valamit felejtett el, beengedni. Megnyitni a szívét és engedni. Engedni azt, hogy érkezzen, hogy betérjen, hogy tiszta szívéből szeressen.

Aki lélekben gazdag, nem koldul se jó szót, se szeretetet. Inkább ad.

A gyűlölet erőt ad. Sokkal több erőt ad, mint a hit, a remény, a szeretet.

A megbocsátás nem érzelem, hanem az a döntés, hogy elfogadjuk a másik személyt annak ellenére, amit tett.

Nem vagyok egy olyan pozitív gondolkodó, aki mániákusan hisz abban, hogy ha szépekre gondolunk, akkor az élet is az lesz. Szerintem belefér az is, hogy nem, hogy rosszul sülnek el dolgok és jön a légüres tér.

A szabadság egy párkapcsolatban nem azt jelenti, hogy visszaélek a másik szeretetével.

Az elhallgatás éppen olyan bénító, mint az őszinteség.

Az igazi szeretetben nem rab vagy, hanem szabadon ki tudod bontakoztatni az értékeidet.

A szeretet nem rabság, hanem egymás megértése. A másik lényének a tisztelete.

A múlt valóság. Nem csupán árnyak kusza halmaza. Ereje van.

A halál csak az életnek vet véget, az emberi kapcsolatoknak nem.

A sebhelyek olyanok, mint a csatában szerzett sérülések, a maguk módján gyönyörűek. Megmutatják, min mentél keresztül és milyen erősen kerültél ki belőlük.

Önmagunk megismerése egyben önmagunk legyőzését is jelenti.

Nincs semmiféle sors. Csak véletlen események vannak, amelyek megtörténnek velünk, mi pedig csak később fejtjük meg az értelmüket.

Maga az ember sokszor nem is sejti, hogy mi történik vele vagy teljesen hamisan láthatja azt, ami történik, miközben az eseményeket a saját világfelfogása szerint próbálja rendezni. De a sorsnak saját logikája van.

Minden leheletünk és lépésünk a jövőt alakítja.

Hallgatni és némán figyelni valakire, nagy művészet. Ehhez jóság kell. Szeretet és alázat.

Mindenki, aki meghallgat minket és a teljes figyelmével ajándékoz meg, azt az érzést adhatja nekünk, hogy érdemes élni.

A szabadság a választás lehetősége. Hazudsz magadnak vagy őszinte vagy magadhoz. Rajtad múlik minden.

Az egyik legrosszabbul működő dolog, hogy az érzéseikről a férfiak nem akarnak beszélni.

A szeretet az, amikor nem kell szégyellni magunkat.

Fogadj el annak, amilyen ma vagyok és ne utasíts el azért, amilyen tegnap voltam.

Néha nincsenek okok. Néha a dolgok megtörténnek és semmit sem tehetünk, hogy értelmet találjunk bennük.

Nem hiszem, hogy ki lehet játszani a sorsunkat, nem számít, milyen messze vagy milyen gyorsan futunk.

Anyu azt szokta mondani, hogy a lányok nem dühöngenek. Mi elégtételt veszünk.

Nehéz megmondani, mikor és hogyan fogjuk elveszíteni azt, akit szeretünk. De szomorú lenne, ha azért nem engednénk meg magunknak, hogy szeressünk, mert félünk a másik elvesztésétől.

Félsz lazítani, félsz elengedni magad, félsz bárkit is közel engedni magadhoz, mert még véletlenül beléd lát.

Fél attól, hogy kiderül, mi lakik benne. Fél, hogy olyasmit talál odabent, amit nem tud irányítani.

Szeretem az éjszakákat. Hajnali háromkor tehetsz vagy mondhatsz olyan dolgokat is, amiket délután háromkor egyszerűen lehetetlen.

Nyugodt szeme van, gondolta. Sötét és nyugodt. Sokat látott szempár, de a tulajdonosa megtanult együtt élni a látottakkal.

Egy igazi nő sosem féltékeny, hanem hisz magában, mert pontosan tudja, hogy az értéke felbecsülhetetlen.

A szerelem sosem egyoldalú vagy önző. A szerelem nagyvonalú és jó irányba változtatja az életet. A szerelem nem rombol, a szerelem épít.

A lélekjelenlét azt jelenti, hogy a lelked jelen van. Egyébként nincs jelen. Százfelé figyel, érzelmek, indulatok, félelmek terelik, a tegnapon rágódik és a holnaptól fél.

A nagyobb változások kis pillanatokból erednek, amikor megállunk és megnézzük, hogy kik vagyunk. Mivel valahányszor rájövünk, mekkora utat tettünk meg, azt is látjuk, hogy milyen nagy út vár még ránk. Hogy teljesen átváltozzunk, talán fel kell szabadítanunk magunkat minden kötöttség alól, hogy új útra léphessünk, a helyes útra. De, ha a végén rájössz, hogy az, akivé lettél, még nem az, akivé lenni akarsz, még mindig visszafordulhatsz és megpróbálhatod újra.

Te egy olyan srác vagy, akinek az olyan lány, mint én, egy szavát sem hiszi el. Egy nézését sem, egy mosolyát sem.

Ha valamit nagyon akarsz, nem kapod meg. A szüntelen akarásoddal elrontod az érlelődés folyamatát. Ami a tiéd, megkapod idejében. Amit nem kapsz meg, nem a tiéd.

A szeretet nem jégkrém, amit az ember betesz a frizsiderbe. Nem áll el. A szeretetet gyakorolni kell.

Amikor észreveszed, hogy a srác másképp néz rád, amikor megcsillan valami a tekintetében. Abban a percben tudod, hogy a teljes figyelme rád összpontosul.

Ha kiabálok, rendszerint nincs igazam. Ha te kiabálsz, neked nincs.

Érett problémákkal küszködő éretlen ember. Pontosan ez az emberi élet.

Lehet sok nagy ő, de mindenkinek csak egy olyan adatik, aki kiforgatja minden sarkából az életét.

Nem rád gondolni olyan, mintha nem lélegeznék.

Egy nagyon bölcs ember egyszer azt mondta, nem mi választjuk a szerelmet, hanem az választ minket. Az igaz szerelem sosem múlik el.

Ha nem érted meg igazán a társadat, akkor igazán szeretni sem tudod és nem tudsz igazán törődni vele. Minél inkább megértesz valakit, annál jobban fogod szeretni.

Neked kell eldöntened, hogy a szőnyeg alá söpröd a port egy életen át, másokat hibáztatva vagy szembenézel azzal a ténnyel, hogy neked is vannak hibáid és megérted, hogy azok a bizonyos hibák hogyan hatnak a környezetedre. Ha pedig felfedezed őket, jöhet a feldolgozás, az átírás, hogy aztán tiszta lappal kezdhess egy új életet.

Sérelmünktől nem könnyű szabadulni, mert ezer érzékeny idegszállal van belenőve a lelkünkbe. Ha húzták már fogadat, tudod miről beszélek. Akármilyen fájós az a fog, a tiéd. Nem szívesen adod.

A párna csinálta hajadra gondolok.

Áll egy férfi és egy nő egymással szemben, mint tánc előtt vagy mint a nagy pillanatokban. Amikor szinte biztos az igen, mégis kérdezni kell. Kérdezni, vágyni, szeretni kegyetlenül nehéz, mert a kérdés maga a döntés. A kérdés maga felér egy vallomással.

Elromlott. Javítani kell. Cserélni kell egy alkatrészt. De semmi baj, itt az új, ami pontosan ugyanolyan. Pontosan illeszkedik, kicseréled és máris működik ismét. Mert csereszabatos az alkatrész és máris minden olyan, mint régen. Kifogástalanul működik, de én nem. Én nem működöm más lélekkel, mert a lélek nem pótolható egy másikkal. Mert mi nem gyárban, nem sablonok alapján készültünk. Mi nem érzések nélkül működő alkotások vagyunk. Mi csodák vagyunk. Olyan csodák, amik egyediek, megismételhetetlenek és pótolhatatlanok. Olyan csodák, amik akkor tölthetik be küldetésüket, ha bennünk minden pontosan a helyén van. Ha minden és mindenki a helyén van. A rendelt helyén. Bennünk, egymásban.

Az irigység és a féltékenység azért értelmetlen és azért butaság, mivel mindenki egyedi példány, tehát összemérhetetlen, összehasonlíthatatlan.

A szerelem félelmetes. Állandóan változik és bármikor vége lehet. Ez a kockázat vele jár és mégsem akarok félni többé. Bátor akarok lenni.

Ha találsz valakit, akiért képes vagy tönkretenni az életedet, az mindig megéri.

Az embert nem az jellemzi igazán, amikor kedves, hanem amikor nem kapja meg, amit akar.

Az álmok bonyolultak. El is felejtettem, hogy a boldogság a mozaiknak csak az egyharmada. Néha olyan gyorsan rohanok az álmaim után, hogy kihagyok olyan mellékutakat, amelyek új és meglepő helyekre vezetnek. Pedig ez nem jelenti, hogy feladom az álmaimat. Nélkülük el is vesznék. Mert nincs annál csodálatosabb, amikor az egyikre rátalálsz és egy pillanatra úgy érzed, sikerült. Az a pillanat tökéletes lesz.

A boldogság az élet apróságaiból nyerhető. Nyüzsög körülöttünk. Annyit kapunk belőle, hogy minden egyes pillanatban akár duplán, akár többszörösen kiélvezhetnénk, de pechünkre valamilyen buta gondolat folyton eltereli a figyelmünket erről. Az ember hajlamos a problémáit előrébb valóként kezelni a boldogságánál.

Fel merem vállalni a gondolataimat, ennél fontosabb nem is létezik számomra. Mindent ki­mondok és mindent meg is teszek, amit csak jónak látok.

Fedezzük fel újra a saját életünket, a saját útjainkat, tegyünk új dolgokat és találkozzunk új emberekkel, de közben a régi dolgokat se feledjük, hanem ötvözzük a jelennel.

Húsvét. Feltámadás, élet, szabadság. A lélek szabadsága. Egy örömünnep. A tavasz kezdete, az új élet kezdete. Nekem is az. Most az. Mert számomra is feltámadás. A lelkemé. Aki most újra él, boldog, szárnyal. Igen, ez a húsvét most valóban húsvét. Napsütés van, tavasz, felszabadultság. Igazi feltámadás van. Élet van. Te vagy az én húsvétom.

Igazán fantasztikus, hogy meghallgatod a másikat és támogatod, ha bajba kerül, de mi van akkor, ha a másiknak nem támogatásra van szüksége? Mi van akkor, ha ölelő karokra van szüksége vagy valami ilyesmire?

Inkább bántson meg egyszer az igazság, mint nyugtasson meg a hazugság.

A szerelem nem egyenletesen nő, hanem nekilódul, fellángol, vágtat, vad szökkenésekkel halad előre.

A nyilat csak akkor tudják ellőni, ha visszahúzzák. Amikor az élet téged húz vissza a nehézségekkel, azt jelenti, hogy ezután valami jó dolog fog következni. Tehát csak koncentrálj és tartsd a célod.

Inkább legyen egy csodálatos fél órám, mint egy hosszú, semmilyen életem.

Ha hagyod, hogy az emberek kikezdjenek és azt mondják, hogy semmit nem érsz, akkor megadod magad nekik. A behódolással lényegében engedélyt adsz nekik erre. Senkinek nincs joga elvennie az erődet, az a tiéd és csakis a tiéd.

Minél többet hiszel el a szerelemről, amit megkaphatsz, annál több jelenik meg az életedben. A legkiszámíthatatlanabb időpontban talál meg, akkor amikor nem is gondolnád. Talán egy nappal előtte azt mondod, soha többet nem fogadod el az eddigieket, másnap meg ott ülsz vele szemben és már azt sem tudod, hogy kerültél oda, csak abban vagy biztos, hogy most minden más.

- A szabadság azt jelenti, hogy mindent lehet?

- Nem, nem. Inkább azt, hogy senki sem mondja meg, hogy mit csinálj.

Nem hiszem, hogy a kapcsolatoknak csupán a testiségről kellene szólniuk. Más módon is ki tudod mutatni, ha valaki fontos neked.

Igaza van a mesének. Lehet békából királyfi vagy akár tündér. De nem a csóktól, hanem a bizalomtól. Ami abban a csókban van, hogy hiszel benne. Hiszed, hogy nem csak egy ronda, értéktelen, undok béka. Hanem valójában kedves királyfi, aranyos tündér. Hogy meglátod benne az értéket és akkor valóban azzá válik. A bizalmadtól, tőled.

Létrejött közöttünk valamiféle, a szexnél bensőségesebb kapcsolat. Olyan, ami a bőr alá férkőzik, a húsba eszi magát, az ember lényéig hatol és táplálás nélkül is évtizedekig élősködik odabent.

Életérzésről beszélnek. Azt mondják, hogy ha ezt eszed, ha azt iszod, ha ilyen parfümöt fújsz magadra, ha olyan autót vezetsz, akkor megkapod a hozzá tartozó életérzést. Pedig életérzés csak egy van. Az életérzésben magát az életet érzed. Azt, hogy megéled. Minden percét. Nem csak létezel, hanem élsz és szeretsz. Ez az életérzés, hogy van valaki, akinek boldogság adni, aki arra inspirál, hogy élj, hogy álmodj, hogy vágyj, hogy alkoss, szeress. Érzed az életet, az értelmét, a célját. Mert ő célokat ad, lelkesedést, örömet, életérzést.

Benned én lüktetek. Én vagyok a párnád. Én vagyok a súly a szendergő pillákon. Én vagyok talán az egyetlen leküzdhetetlen félelmed.

Egy levél. Mégsem az. Mégis más, mert a te leveled. Nem csak betűket, szavakat, mondatokat hordoz. Nem csak gondolatokat. Valami sokkal többet, érzéseket, hangokat, színeket, illatokat, történeteket, képeket, tájakat, erdőket, virágokat, világokat. A múltat, a jelent, a jövőt. Csodát és téged.

Bár az érzelmeinket és a testi reakcióinkat kevéssé tudjuk uralni, a gondolatainkat és a magatartásunkat viszont képesek vagyunk irányítani, és a helyes mederbe terelni.

Ha a szeretetünk mind szavakban, mind tettekben megnyilvánul, akkor mindent megtettünk, amit egy másik emberért tehetünk.

Elmenni akkor is nehéz, ha az ember egyébként akarja a dolgot.

Attól nem leszel bátor, hogy soha nem kérsz segítséget.

Rájöttem, hogy az emberi kapcsolatokban nem az a leglényegesebb, hogy mindenben egyetértsünk, hanem hogy képesek vagyunk-e megbeszélni az ellentéteinket.

Nagyon kellett szeretnem ahhoz, hogy ennyire tudjam gyűlölni.

Helyesen cselekedni összességében könnyű. Felismerni, hogy épp mi a helyes, az a nehéz.

Lemerült az akkumulátor. Nem tudsz telefonálni. Kell egy töltő, kell áram, ami életre kelti a készüléket. Mert erő, energia nélkül csak holt tárgy. Ahogy a lelked is az, önmagában és kell töltő, ami életre kelti. Ami erőt ad, biztatást, életet. A szeretet, az övé. A szeretete, amivel erőt ad neked. Az ölelésén, a mosolyán, a hangján keresztül. Így tölti ő a lelkedet, az életedet. A létezésével.

Emlékszem egy sorsfordító pillanatra az életemből. Valamiért megmaradt bennem, pedig nem ez volt a mi felejthetetlen nagy találkozásunk. Valamiért nyomott hagyott bennem. Valamiért éjszakánként kísért és addig-addig bukkan fel halovány emlékként a fejemben, amíg el nem mondhatom neked. Emlékszem, te csak arra vártál, hogy mondjak valamit, bármit. Igen, visszagondolva annyira egyszerű lett volna. Annyira könnyű lett volna kimondani és ezáltal megváltoztatni, a most megváltoztathatatlannak hit pillanatot, de én még sem mondtam semmit. De most már érzem, hogy még ha el is késtem vele, akkor is muszáj kimondanom. Egyszerűen nem mertem boldog lenni veled.

Meggyőződésem, hogy azokban a kapcsolatokban, ahol a nő és a férfi tényleg egyenrangú partnerként tekint egymásra, nincsen hazugság és megcsalás. Bizony, múlhat az egyenlőségen a boldogság.

– Mindenki azt gondolja, hogy boldog a vőlegényével, de nem az.

– Ezt csak maga látja így, mert így akarja látni.

– Így látom, mert tudom, hogy mi a valóság.

– Mit szeretne hallani?

– A valóságot.

– A valóság az, hogy férjhez fogok menni. A többi nem számít.

– Az sem számít, ami köztünk történt?

– Ne csináld ezt. Ne bánts.

– Az tud igazán bántani, aki fontos neked.

Statisztikailag egy átlagember egy csevegésben háromszor hazudik tíz perc alatt és ez csak egy átlagember.

A hazugságok bonyolultak. Az igazság egyszerű.

Vannak helyzetek, amikor hangosan kell kimondani az igazságot, különben nem tűnik hihetőnek.

Félek, hogy kisétálok ebből a szobából és sosem fogom a hátralévő életemben azt érezni, amit akkor érzek, amikor veled vagyok.

Az igazi szeretet fájdalommal jár. Önfeláldozással.

Szeretlek téged és különbnek tartalak mindazok között, akikkel találkoztam. Az eszem szerint már régen és végleg hozzád kapcsolódtam volna, de látod, hogy minden emberben egy külön világ él, titokzatos szövevénye érzéseknek, kényszerképzeteknek, amelyekkel sem eszünk, sem belátásunk nem tud megbirkózni.

Nem foghatunk rá minden sérülést egy dologra. Ami bánt minket, az halmozódik, folyamatosan történik. Egyik pofon után a másikat nyeljük le. Sokk után sokk, fájdalmas ütés után ütés jön. De akkor is, még ha pontosan tudjuk is, hogy jutottunk oda, az sem jelenti, hogy helyre tudjuk hozni. Nem gyógyíthatsz meg minden sebet és ez rendben van. Hinnem kell, hogy ez így van jól. El kell hinnem, hogy még ha valamit, úgy tűnik, nem is lehet helyrehozni, nem jelenti, hogy tönkrement.

A szerelem nem ismer sem részvétet, sem jutalmazást. Szeretni csak szabad elhatározásból, lelki és testi kényszerből lehet. Csak az ilyen szerelemnek van értéke és az ilyen szerelmet nem lehet mesterségesen kitenyészteni. Nem lehet ravasz terveket kiagyalni. Nincsenek fortélyok és alakoskodások, amelyekkel szerelmet lehetne szítani.

Az egyetlen, ami kiűzheti belőlünk a magányt, az a másik szívverése a saját mellkasunkban.

Az még nem hűség, ha gyáva vagy a hűtlenséghez.

Extrákat ajánlanak az autódhoz. Mindenféle berendezéseket javasolnak, hogy az utazás mindig kellemes legyen. De neked egyik sem kell, mert nem ezektől kellemes az utazás. Te csak egy különlegeset szeretnél az autódban, hogy minden utazás élmény legyen. Hogy az utad élmény legyen. Egyet, az egyetlent. Őt.

Vannak dolgok, amiket soha nem lehet elfelejteni. Túlélni igen, megbocsátani igen, megbánni, jóvá tenni igen, letagadni igen, de elfelejteni soha.

Van egy pont, amikor megváltozol. Amikor dühös vagy a korábbi életedre annyira, hogy egyetlen választás van. Az egész hátralévő életedet köteles vagy boldogan élni. Mert ezért vagy itt, semmi másért.

A megkeseredett ember csak mérget szór szét a világban. Mert csak a saját keserűsége okát látja benne. A megkeseredett ember mindig igazságtalan, mert igazság csak a teljességben lehet. A megkeseredett ember mindig bűntudatot ébreszt azokban, akiknek hálával tartozik és szövetségest talál azokban, akik a dühe jogosságát fenntartás nélkül elfogadják. Végül mindig elfordul a szövetségeseitől. Ahogy elfordul azoktól is, akik pont azért nem lesznek a szövetségesei, mert szeretik.

Attól még nem leszünk jók, ha nem követjük el a rosszat.

Az, hogy kibe szeretünk bele, soha nem döntés kérdése. Az, hogy kit szeretünk egy életen át, mindig döntés kérdése.

Ha azt kérdezed, hogy igazi szeret köt-e össze egy másik emberrel, kérdezd meg magadtól, hogy mennyire vagyok szabad ebben a kapcsolatban? Ha nem vagy szabad, akkor ez nem szeretet, csak ragaszkodás.

A dolgok mennek a maguk módján és nem te vagy az, aki változik. Az életed változik.

A valódi szeretetben szabad vagy és boldog, és a másik is az. Ha nem, akkor ez nem valódi szeretet, csak tapadás, ragaszkodás, kizsákmányolás. Ez vonatkozik szerelemre, párkapcsolatra, barátságra, bármilyen szeretetre, amely a másikkal összeköt. Teljesen mindegy, hogy te ragadsz rá vagy ő ragad rád, ha úgy érzed, hogy hozzá vagy kötve. Vagy ő hozzád és nem működnek a szárnyaid, akkor ez nem szeretet, hanem kizsákmányolás. Az igazi szeretetben nincs erőszak, nincs függés, nincs önzés. Lehet, hogy te vagy önző, lehet hogy ő. Lényegében mindegy. Ha nem repülsz a jelenlétében, ha ő nem hagy szabadon repülni vagy te nem engeded őt, ha úgy érzed, hogy a másik tapad hozzád rád vagy te tapadsz rá. Tudd, hogy ez a kapcsolat túlélt vagy sohasem volt igazi.

Amikor valaki eltűnik az életedből és nem lehet visszacsinálni, hogy újra láthasd, hogy elmondhasd neki azokat a dolgokat, amiket akartál, foghatsz papírt és ceruzát, és írhatsz egy levelet. Ez lehet végtelen hosszú vagy csupán egy szó. Leírod, hogy milyen ember volt. Csak, amit érzel. Aztán ahelyett, hogy összehajtanád, meggyújtod és a füstjét elviszi a szél, és a füsttel együtt a benned lévő fájdalmat is.

A szeretetet és kizsákmányolás nem fér össze.

Nem is tudod hányszor éled újra általad a lelkem a saját hamvaiból, mint egy főnix, amikor szorosan magadhoz ölelsz.

Korábban az életemet egyszerűen csak túl akartam élni. Átvészelni, lesz ami lesz alapon. Ha szerencsém lesz, talán nem lesz annyira rossz. De aztán elkezdtem irányítani az életem és szeretni. Szeretni akkor is, amikor arcul csapott vagy horzsolásokat szereztem. Amikor küzdenem kellett vagy amikor igazságtalanság ért. Szeretni akkor is, amikor azt éreztem, hogy most senki nem szeret.

Ha képtelenek vagyunk a másik nélkül élni, akkor édes mindegy, hogy boldogok vagyunk-e.

Az igazi férfinak egy nő nem csupán a szeretője, nemcsak a gyermekeinek anyja, hanem az ő anyaistennője, aki emberré formálta őt a szinte semmiből.

Ha túl sok a dolgod, akkor sem nehéz egy kapcsolatot fenntartani. Csak tudnod kell, hogy mi a fontosabb számodra.

Az embereket nem a haláluk határozza meg, nem is az, ami hiányzik belőlük. Hanem a kapcsolataik.

Az érzések nem jók vagy rosszak. Csak erősek vagy gyengék. A szeretet például gyenge. Szeretnek téged, te szereted őket, aztán egy darabig boldogok vagytok és az egész elmúlik. De, ha az egyik szerelmes elárulja a másikat, az igazi érzelmeket szül, az erőteljes, az nyomot hagy, amitől sosem szabadul meg az illető.

A szeretet bizalom nélkül már nem is szeretet.

Nekem nagyon fontos a szabadság. Ha azt érzem, hogy korlátok közé vagyok szorítva, akkor mint a sündisznó, tüskéket eresztek és mindenki hagyjon békén.

A megbocsátás ereje abban áll, hogy a kapcsolat új életre kel. Amikor úgy döntünk, hogy nem bocsátunk meg, a kapcsolatra kimondjuk a halálos ítéletet. Ha nem jön létre a megbocsátás, akkor a kapcsolat elhal. A megbocsátás segítségével a kapcsolatok újra élettelivé, sőt gazdagabbá válhatnak.