A szerelem, amikor meg tudod osztani az életedet, a legnagyobb álmaidat, mindent ami a szívedben van, egy másik emberrel.

Honnan tudjuk meg, hogy ki szeret? Aki vár, az szeret. Aki nem, az nem.

Az, hogy valamit kívánsz, nem adja meg a jogot rá, hogy meg is kapd.

Azt is szerethetjük valakiben, amit megváltoztatunk benne. Sőt azt szerethetjük igazán.

Ha ez lenne az utolsó napom a Földön, akkor azt szerelemben szeretném tölteni.

Amit rólam tudni kell, azt már mindenki tudja, amit meg nem, azt úgyse fogják megtudni soha.

Van olyan, amikor valaki csak elvesz belőled és vele még annyi sem vagy, mint amennyi te önmagadban lehetnél.

Most azt mondod, hogy szerelmes vagyok. Miközben önbizalomhiányod van. Ez azonban nem szerelem, hanem biztonság utáni vágy, amivel az a gond, hogy előbb-utóbb kialakul belőle a társfüggőség. Ez azzal fog járni, hogy amit párkapcsolatnak hívsz, az egy hatalmas játszmarendszerré és háborúvá változik. Hol voltál, merre voltál? Szeretsz, nem szeretsz, biztosan szeretsz? Megcsalsz, nem csalsz meg? Sokáig sorolhatnám a jellemző kérdéseket, amelyek mind azt eredményezik, hogy meg fog szűnni a kapcsolaton belüli bizalom.

Legyél önmagad és tiszteld a másikban, hogy ő is önmaga. Csakis akkor szerethetsz igazán, ha nem így szeretsz, az nem találkozás, hanem karambol.

A belenyugvás nem feladást jelent. Nem jelent vereséget, csak annak a felismerését, hogy ideje elfogadni a dolgot és továbblépni.

Nem lehet egy másik ember a boldogságunk kulcsa, elsősorban mi magunk kell, hogy azok legyünk. Talán akkor, de csak akkor fogunk tudni igazán szeretni, szeretve adni.

Sokszor azon is el kell gondolkoznunk, hogy valóban azt az ember szeretjük-e vagy a másik fél szerelmére való vágy táplálja a szenvedélyünket. Vagy egyszerűen a makacsságunk, hiúságunk vagy mert így a legkényelmesebb.

Az emberek mindig valami csodára várnak, hogy majd lenyúl egy kéz és segít, de nem.

Amit nélkülem teszel értem, azt ellenem teszed.

Egy hosszú távú kapcsolatért mindennap tenni kell. Nem szabad könnyedén feladni, félredobni.

Ha egy kapcsolat bonyolult, akkor folyton azon kell agyalni, hogy mikor ír üzenetet, mit ír, miért írta. Izgalmas kitalálni, hogy mire gondolt a másik, de hosszú távon én az egyértelmű dolgokban hiszek. Amikor befejezzük a másik mondatait.

Egy férfit elsősorban az határoz meg, ahogyan a szeretteivel bánik, ahogy viszonyul hozzájuk. Attól lesz igazi férfi, hogy odafigyel magára, a párjára, a környezetére.

A hűség hűséget érdemel.

Szeretném, ha… Felsorolni is nehéz. Hiszen mindent szeretnék. Szeretném, ha a párnád lehetnék, reggelre apró rajzokat varázsolva a szép arcodra. Szeretném, ha a takaród lehetnék és mindig éppen annyi meleget adni neked, amennyire vágysz. Szeretném, ha az ételed, az italod lehetnék, ami erőt ad minden nap. Szeretném, ha tópart lehetnék, ahol megpihensz és a lelked felüdül. Szeretném, ha a biztonságod lehetnék, őrizve téged minden pillanatban vagy lelkedet biztató érzés, amikor nehéz hinni. Szeretném, ha a lelked lehetnék, egészen. De nem sorolom, csak még egyet. Szeretném, ha lehetnék mindig, neked.

Talán akkor találkozunk az igazival, amikor úgy érezzük, mintha egy hosszú utazás végéhez közelednénk és végre hazatérnénk.

Érezni fogod abból, ahogyan hozzád szól, ahogyan rád néz. Érezni fogod azt, hogy hozzád tartozik vagy csak egy újabb átutazó.

Tudod, hogy mi a szerelem? Nem is számítasz rá, olyan.

A traumát gyakran nemcsak az okozza, ami történt, hanem az, hogy soha nem lehetett beszélni róla. Titokban kellett tartani, még gondolkodni sem lehetett róla, ezért nem lehetett megemészteni. Nem lehet csak legyinteni rá, hogy ezzel nem foglalkozom, mert olyan erős, hogy az ember kész elfelejteni, hogy ez tulajdonképpen csak emlék. Egy olyan emlék, amit nem tudott megemészteni. Akkor találni kell egy olyan valakit, aki szeretettel tud a karjaiban tartani, amíg te megemészted azt, ami már évtizedek óta megülte a gyomrodat és bántotta a lelkedet.

Azok az emberek változnak, akik nem hajlandók ölbe tett kézzel ülni és azon sóhajtozni, hogy bárcsak változnának a dolgok. Ők nem engedik, hogy az élet körülményei lehúzzák és földön tartsák őket.

Tanulj meg most élni, most szeretni, most odafigyelni magadra és másokra, mert holnap már lehet, hogy késő lesz. Mert egyszer felébredsz és azon gondolkozol majd, hogy valami nincs rendben. A türelmetlenség mindent kiszámíthatóvá tesz, hiszen megöli a boldogságot. Nem hagy a jelenben élni, nem hagyja, hogy észrevedd, milyen messzire jutottál, arra sem ad engedélyt, hogy jól érezd magad a bőrödben. Vedd át az irányítást és adj magadnak engedélyt a boldogságra, ne a jövő utáni vágyódással töltsd be az űrt, amit érzel. Azt csak most tudod betölteni. Azzal, hogy kinyitod a szemed és végre látsz. Látod, hogy már most minden ott van körülötted ahhoz, hogy boldog legyél.

Ha sokáig kapaszkodsz valamibe. Egy titokba, egy vágyba, netán egy hazugságba, a végén az fog alakítani téged.

Ha életed során egyszer válaszúthoz érsz és nem tudod, hogy melyik a helyes irány, hunyd be a szemed és hallgass a szívedre. Több kalandra, szerelemre, boldogságra és életre találtam akkor, amikor csakis önmagamra hallgattam, mint akkor, amikor meg akartam mondani magamnak, hogy milyennek kellene lennem.

Ha szerelmes vagy, minden táncról azt képzeled, hogy igazi. Nem az. Vannak szép táncok, örömteli táncok, pillanatnyi boldogságot, kéjt és önfeledtséget adó táncok, de nem igaziak. Az igazi tánc kibírja a távolságot. Kibírja az öregedést. Kibírja az elengedést. Kibírja, hogy sokáig nem látom, nem ölel, nincs mellettem, máshol jár, messze jár, nem is gondol rám. De a közös zenét mégis hallja és ha eljön az ideje, visszatér hozzám és együtt forgunk tovább.

A szerelem azt jelenti, hogy rátalálsz valami annyira nagyszerűre, annyira szükségesre, hogy az fontosabbá válik, mint a saját céljaid, mint a saját életed. Nem azért, mert anélkül nincs értelme az életednek, hanem mert egy olyan értelmet ad az életednek, amellyel az nem bírt addig.

Azt, aki egyszer ránk bízta magát, soha nem szabad cserben hagyni. Vele kell menni, akár a pokolba, akár az égbe, a zsenialitásba, az idiótaságba, a depresszióba vagy az eufóriába, kézen fogva, mindig együtt, akárhova tart.

Itt vagyok, pedig akárhol lehetnék.

Hogy mikor leszel túl rajta? Lehet, hogy holnap. Lehet, hogy évek múltán. De az is lehet, hogy soha.

Egész életemben helyesen cselekedtem, tudtam mi a különbség jó és rossz között. Harcoltam a gonosz ellen. Aztán hirtelen azt láttam, hogy a gonosz nem olyan gonosz, azok pedig, akiket jónak hittem, valójában rosszak. Elvesztettem önmagam és most újra meg kell találnom. De most össze kell szednem magam, meg kell találnom a helyem ebben az őrült világban.

Az én szempontomból csak az a fontos, hogy én hogyan érzem magam a másik társaságában. Ha bánt engem, miért vesztegessek időt arra, hogy miért bánt? Nem akarom, hogy bántson és kész. Nem akarom, hogy bárkit is bántson. Engem nem érdekel, miért teszi. Ha meg akarod érteni az okát, odaragasztod magad a helyzetbe, felelősséget vállalsz valakiért, aki nem a te felelősséged. Ahelyett, hogy keresnél magadnak valaki mást, aki már úgy viselkedik, ahogy te szeretnéd, ahogy neked is jó. Akiről nem kell gondoskodni, hanem esetleg gondoskodik rólad. Rövid az élet. Ha valaki bánt engem, akkor miért próbáljam megváltoztatni?

Úgy hiszem, hogy miután először odaadtad a szíved, sosem kapod vissza. Az életed további részében csak úgy teszel, mintha még mindig lenne szíved.

- Elhagytad?

- Nem volt más választásom.

- Nem arra teremtették, hogy egyedül legyen.

- Ahogy egyikünket sem.

A szívben több érzemény férhet meg, de csak egy szenvedély.

Nem bírom elviselni, ha rést ütnek a falon, amelyet gondosan magam köré vontam. Már a gondolat is megrémiszt, hogy érezhetek iránta valamit. Nem ez gyötör engem, hanem valami más, hogy mi, azt nem tudom. De ezt a csatát önmagammal kell megvívnom.

Csak egyszer adhatod oda a szíved. Utána minden más csak utánozhatja az első szerelmet.

Ahol véget ér a tested, ott kezdődik az enyém.

Szeretni valakit nemcsak a saját boldogságodról szól. Akarnod kell, hogy ő boldogabb legyen nálad.

Eléggé szerettelek ahhoz, hogy félretegyem minden egyes érzésemet, befogadva helyettük a tieidet. Mit kaptam cserébe? Hidegséget meg közönyt. Önző és megkeseredett vagy. Azt sem veszed észre, ha egy kincs pottyan az égből a lábaid elé.

Nem könnyű elmesélni egy olyan esemény részleteit, amelyre máig nem találni magyarázatot, bár azóta gondolatban ezerszer lejátszódott.

Az élet arra való, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki belőle.

Kétféle ember létezik. Akik folyton keresik életük értelmét, de nem találják és azok, akik soha nem keresték, mégis megtalálták.

Életem legboldogabb napja. Hm, melyik is? Hiszen több is volt. Boldog napok, pillanatok, veled töltött, veled megélt csodák. Mind szép volt, mind boldog, a legboldogabb. Mindet felsorolhatnám és nem tudok választani. Vagy mégis. Mégis van egy nap, amelyik mind közül életem legboldogabb napja. Igen, van egy. Mindig az az egy, amikor veled vagyok.

Bárcsak ne léteznél. Mennyivel könnyebb lenne mást szeretni, mennyivel egyszerűbb lenne egy szerelem. De nem. Nem igaz. Mert nem lenne sem könnyebb, sem egyszerűbb. Semmilyen sem lenne. Mert, ha te nem léteznél, én sem léteznék. A te lelked nélkül az enyém sem létezne. Mert egy a lelkünk, két testben és együtt létezünk mi ebben a világban. Te és én, külön és együtt.

Hibázunk, tévedünk, választunk, menekülünk, elesünk és végül felállunk. Képesek vagyunk érezni és ez a legcsodálatosabb dolog a világon, még ha néha fájó is.

Hajók, alattunk a folyón emberekkel és a híd, amin állunk. Körülöttünk emberekkel. Szemerkélő eső, hűvös este. Mégis csodás. Mégsem adnám semmiért, mert velem vagy, a hídon. Ami összeköt, de nem, nem a híd köt össze. Ez a hatalmas kőhíd gyenge, esetlen, törékeny, véges ahhoz az erőhöz képest, ami hozzád köt. Az isteni erőhöz. Egy komoly isteni erőhöz. Ez köt hozzád, öröktől és örökké.

A fáradtan is szép arcodért. Igen, azért is. A fáradt, gyűrött arcodért is szeretlek. Mert az is te vagy és abból is boldogság születik. A fáradt, talán gyűrött arcodból. Igen, boldogság. Amikor érzem, hogy a velem töltött percek a fáradtságot elűzik, amikor a gondok nevetéssé válnak és az arcod gyűröttségét a lelkemmel kisimíthatom. Így lesz a boldogságom, a fáradtan is szép arcodból.

Senki sem mondhatja meg, hogy hol a helyem. Hol az én helyem? Hol van bárki helye? Ott, ahol boldog vagyok, ott a helyem.

Azt mondják, a szerelemben és a háborúban mindent szabad. De nem a nőknek.

Mindent túl lehet élni. Ha hiszed, ha nem, még őt is. Azt is, hogy nem szeret, hogy sosem szeretett vagy már nem úgy. Túl fogod élni, csak hagyd neki, hogy élje a saját életét. Igen szomorú, de nélküled. Engedd, hogy hadd jöjjön az, akinek te pont elég leszel.

Jobban érezni magad nem ugyanaz, mint jobban lenni.

Meg kell találnunk a belső fényt. Nem töltekezhetünk mindig másokból. A saját fényünket kell előkaparni vagy megteremteni, felépíteni. Csak így adhatunk, mert ha jönnek a szürkébbnél szürkébb napok észrevétlen kioltjuk a másikat is. Olyanok leszünk, mint a kavicsok a patakban. Koptatják egymást, végül pedig már csak az alig látható por marad.

Mindenkivel úgy bánnak, ahogyan engedi. Ha azt akarod, hogy mások változtassanak ezen a viselkedésükön, először a saját viselkedéseden változtass. Milyen viselkedéseden? Hát azon, hogy hagysz magaddal így bánni.

El lehet mondani mindent a másiknak? Néha azt hiszem, hogy nem. Néha azt hiszem, hogy igen. Azt akarom hinni, mert ha nem lehet elmondani, akkor örökké egyedül vagyunk.

Vagy, vagyok és vagyunk. Fent és lent. Közel és távol. Együtt és külön. Szabadságban összekötve. Harcban és egyetértésben. Mélységben, magasságban, bántva, simogatva. Viharban és napsütésben. Nem a mi döntésünk, nem a mi akaratunk. Mégis a mi döntésünk, a mi akaratunk. Vagy, vagyok és vagyunk. Együtt.

- Szerethet az ember olyasvalakit, akiben nem bízik?

- Sajnos igen.

Sokáig nem akartam azt, hogy gyengének lássanak. Nem akartam azt, hogy valaki vigyázzon rám, hogy valakinek lehetőséget adjak arra, hogy megvédhessen. Idővel azonban rájöttem, hogy a legnagyobb gyengeség nem az, ha engedem, hogy szeressenek, hanem az, ha az összes utat elzárom.

Sokszor nem az a legfontosabb egy kapcsolatban, hogy két ember milyen régóta ismeri egymást. Inkább az, hogy együtt min mentek keresztül.

Néha bonyolultan, zavarba ejtően működik a szeretet. Nem mindig melegít, nem mindig ad biztonságot, de mindig bensőséges és nélkülözhetetlen.

Egy ember nem képes mindig mindent megadni a másiknak.