A legtöbb ember szeret beszélni és nem tud figyelni a másikra. Figyelni hosszan, csendesen és mélyen egy másik emberre, nehéz. Hogy ezúttal ne rólam legyen szó, hanem rólad. Hogy most ne én legyek fontos, csak te. Hogy nekem mi fáj, mi a bajom, nem lényeges. Odaadom neked a figyelmemet. Tiéd a lelkem, az időm. Ez nem könnyű.

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy feladd az eddigi életedet és újrakezdd. Egyszer mindenki eljut arra a pontra, hogy besokall és úgy érzi, hogy elég volt. Ehhez bőven elég egy rosszul elejtett mondat, egy se veled se nélküled kapcsolat vagy csak egy hatalmas pofon attól, akitől nem várnád. Mindenkit megváltoztat az élet, csak nem mindegy, hogy hogyan. Nem mindegy, hogy benne ragadsz vagy továbblépsz.

Bárki könnyen elsétálhat, senkit sem kényszeríthetünk maradásra, mindannyiunknak van választása. Az igazi teszt az, amikor valaki akkor is melletted marad, amikor az lenne a legkönnyebb és legegyszerűbb megoldás számára, hogy egyedül hagyjon.

Jó kislány voltam. Hűséges és őszinte, keményen dolgoztam, sok időt és energiát fektettem abba, hogy biztonságos jövőt építsek fel magamnak. Távol maradtam a bajtól, belenőttem a csiszolt, tökéletes lány szerepébe, amilyennek a szüleim akartak látni, hogy sikeres nő legyen belőlem. Egy dologra nem jutott sosem időm, hogy olyan legyek, amilyennek valójában éreztem magam.

Úgy éltem az életemet, mintha hibás lennék. Olyan ember, akit senki nem ért meg és mindig találtam valakit, aki mentségül szolgált, hogy miért is nem vagyok életképes. Bezártam magam. Azt hittem, hogy a világ és én összeférhetetlenek vagyunk. Egyszerűen elfogadtam, meg sem próbáltam megmenekülni. Meg sem próbáltam élni. A félelmet elfogadtam és a napjaim részévé tettem. A szorongásokról azt gondoltam, hogy nekem ez jutott. Pedig csak a szemükbe kellett volna néznem és hinni magamban. Hinni abban, hogy valóban nem vagyunk egyformák, de nem azért, mert selejtesek vagyunk, hanem azért, mert egytől egyig különlegesek. Ma már nem menekülök, mert tudom, hogy az élet sokkal több szépséget tartogat. Csukott szemmel és szívvel nem láthat az ember.

Mindent meg lehet beszélni, de csak, ha megvan a hajlandóság.

Melletted őszinte önmagam lehetek.

A függőség megváltoztatja a viselkedésünket. Egy egyszerű szokás kétségbeesett kereséssé válik. Keresünk valamit, ami örömet okoz. Ám egyszer csak valami megváltozik és minden az ellenkezőjévé válik. Ami addig jó volt, rossz érzéssel tölt el. Nap, mint nap egyre rosszabbal, mert sajnos bármennyire is a vesztünket okozza, nem tudunk lemondani róla. A szerelem függőség.

Azt állítani, hogy én ilyen vagyok, bocsi és nem fogok változni, az baromság. Legyél nyitott, ne zárkózz el, ugyanis ezzel is egy olyan reakciót válthatsz ki a másikból, hogy elfut. Soha nem tudhatod, lehet hogy valaki olyan jön az életedbe, akiért képes leszel átalakítani a szokásaidat. Egy kapcsolatban mindig lesznek nehézségek, mindkét ember életében ott a hullámvasút és az bizony nem mindig a boldogságról szól. Viszont, ha van valaki, aki akkor is melletted áll, amikor úgy érzed, nincs erőd a folytatáshoz, minden könnyebb lesz.

Együtt érzek veled. Tudom, hogy min mész keresztül. Nem muszáj bizonyos érzéseket átélned csak azért, hogy engem boldoggá tegyél. Segíteni fogok neked, hogy túljuss a dolgon. Nem kell attól félned, hogy elűzöl magad mellől. Nem várom el tőled, hogy tökéletes legyél. Nem okozol nekem csalódást.

Kíváncsivá tett. Senki máshoz nem hasonlított. Meg akartam érteni, megismerni, felfogni, közelebb kerülni hozzá.

A szeretet megtanulható. Ehhez nem kell más, mint felejteni. El kell felejteni a vágyat, a morált, mindent, amit belénk programoztak. El kell felejteni azt az értékrendet, amit ma annak neveznek. Meg lehet érteni, hogy mi a nem szeretet és ha ezt megértette az ember, akkor egy kicsit közelebb kerül ahhoz, hogy mi a szeretet.

A legnagyobb ajándék, amit valaki másnak adhatsz, a saját boldogságod.

Hozzám beszélsz, nem pedig velem.

Párkapcsolatban igen gyakori, hogy valamelyik fél azért próbálja megváltoztatni a partnerét, mert szeretné visszahozni a kapcsolat elején tapasztalt sziklaszilárd érzelmi biztonságot és újra önfeledten imádni a másikat.

Mindent elveszítünk. A kulcsainkat, az iratainkat, a karóránkat, a pókerjátszmát, egy pert, vissza nem térő alkalmat. De akár az idődet is vesztegetheted, sőt a fejedet is elveszítheted. Elveszni, az egészen más. Ott rólad van szó, a szívedről és arról, akit szeretsz vagy szerettél. Észre sem veszed, amikor egy nap bizonyos dolgok hirtelen másoknak adják át a helyüket. Azt sem tudni, hogyan történt.

A kémia az kémia. Vagy működik, vagy nem.

Amíg egy felismerés az agyból leér a szívbe, néha évek telnek el.

- Szerinted egy év elég idő ahhoz, hogy elfelejtsünk valakit?

- Egyszer odavoltam egy fiúért. Lett volna nála esélyem, de kihagytam. Éjjelente nem tudtam aludni és azon tanakodtam, vajon elszúrtam-e? Azon tűnődtem, el tudom-e felejteni őt? De most már alig emlékszem, hogy nézett ki. Az arca már eltűnt a fejemből és soha nem tér vissza. Vajon egy év alatt elfeledhetünk valakit? Minden bizonnyal.

Ugye, gyönyörű? A tűz, ami lobog benne. Ahogy ropognak az izzó fák, ahogy pattog a parázs. Ahogy ülünk itt ketten, szótlanul, a lángok fényében. Ahogy átölellek és te pontosan tudod, hogy mit mondok ebben az ölelésben. Ahogy ez a tűz, ahogy ez a meleg, ahogy ez az érzés beszél helyettem és helyetted. Mi ülünk ketten egy kandalló előtt. A szívünk előtt.

Miért van az, hogy mielőtt valaki valamilyen bántó dolgot mondana a másiknak, akkor mindig azzal kezdi, hogy nem akarja megbántani?

Időnként mindenki meg akar szabadulni mindenki mástól. Időnként én is azt szeretném majd, hogy menj el. De most azt mondom, hogy még ilyenkor sem kell elmenned. Még akkor sem, ha felszólítalak rá.

Néha, ha szeretsz valakit, hagynod kell, hogy önmaga lehessen. Akkor is, ha nem értesz egyet azzal, amihez az életével kezd.

Olyan egyszerűnek tűnt az egész. Az elején minden egyszerűnek tűnik. Van az a srác, aki tetszik neked. Szemeztek, ki tudja már mióta és az is könnyen lehet, hogy valami elindult kettőtök között. Elhiszed, hogy valami történt. Elhiszed azt is, hogy ő most más lesz, hogy vele működni fog a dolog és ki tudja, talán tényleg. Aztán a tökéletes srácból megszületik a tökéletes tévedés, mert a jeleket félreértelmezted vagy talán soha nem is voltak ott, csak számodra. Ki tudja? Lehet, hogy mégis működni fog. Lehet, hogy tényleg ő lesz az, aki hozzád tartozik, de sosem felejtsd el azt, hogy az élet sosem volt ilyen egyszerű. Nem lehet az. Ha azt mondom, hogy az élet tartogathat még számodra meglepetéseket, kinevetsz majd. Ha azt mondom, hogy a közelében sem leszel annak, ahová jelenleg tartasz, legyintesz egyet, hogy hát persze. Ha azt mondom, hogy erre az egyetlen egy mondatomra emlékezni fogsz majd, rám hagyod és majd évek múltán egyszer, legyél bárhol, erre az egyetlen egy mondatra tényleg emlékezni fogsz.

Nem mindig tragédia, ha az ember úgy kezd bele valamibe, hogy ahogy esik, úgy puffan. Vagyis örülök neki, ha sikerül, de ha nem, majd másképp folytatom.

Azokat a kapcsolatokat, amelyek nem hordozzák magukban a fényes, örömteli, tápláló lángot, amiért érdemes élni, nem emelnek többé sehová, csak lefelé húznak, el kell engedi. Egyedül maradni azonban rémisztő dolog. Elengedni a másikat, aki nem képes követni bennünket egy tisztább magasságba, nem hangzik biztonságosnak. Az emberek minden új kapcsolatban azt remélik, a másik felüket találták meg és végre megszűnik az elszakítottság illúziója. De az csak egyszer szűnik meg és ebből nem szabad engedni. Az ember nem nyugodhat bele egy olyan társba, aki nem a teljességet hordja magában. Az olyan kapcsolatban meghal a szív. Ezért képes az ember életeken át keresni a duál párját.

Van, hogy leállunk. Kikapcsolunk érzelmileg és engedünk mindenből. Magunkból, az elvárásainkból, az álmainkból, pusztán csak éljük a mindennapjainkat. Vagyis próbálkozunk. Majd látjuk az ölelést, a ragyogást, amit kap a másik és valami hirtelen megváltozik. Akarjuk, akarjuk vissza az álmainkat, akarjuk a szerelmet, akarjuk az életet, hogy ne csak elrohanjon mellettünk. De leginkább azt akarjuk annyira, hogy minket is valaki úgy öleljen át, hogy a szemünk ragyogása erőt adjon valaki másnak.

Utáltam magam. Még mindig utálom. Sokáig azt hittem, hogy ez egy gyengeség. Aztán rájöttem, hogy épp ez az erősségem. Néhány ember azt hiszi, hogy tudja, mit jelent az utálat. Dehogy. Egészen addig, amíg saját magadat nem utálod. Úgy értve, úgy igazán. Ez az igazi erősség.

Ahhoz, hogy szeressek valakit, el kell fogadnom magamat és nem engedhetem, hogy a másik személy határozza meg, hogy ki vagyok. Ha valaki ennek ellenére szeretni tud, az egy jó kezdet.

Ha jobban belegondolok, minden találkozás tanított valamit. Volt, aki megtanított szeretni úgy, ahogy azt gondoltam, hogy soha nem lennék képes. Volt, aki jobban hitt bennem, mint én magamban. Más pedig megtanított megnyílni, mindenféle maszk, álca nélkül és elfogadott úgy, ahogy vagyok. Volt, aki megtanította, hogy minden sebem ellenére is szerethető vagyok. Nézz körbe és látni fogod ezeket a leckéket.

Megéri harcolni kettőnkért és én harcolni akarok. Teljes erejű támadást indítok. Lecsapok, szétvágok és felégetek mindent, harcolok az utolsó csepp véremig kettőnkért. Harcolok, amíg csak élek, mert megesküdtem és nem történt olyan azóta, ami megváltoztatta volna ezt. Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy hagyjam, hogy a hibám véget vessen a kapcsolatunknak. Nem fogom megszegni az eskümet és harcolni fogok érted. Győzni fogok.

Néha csak arra vágysz, hogy melletted legyen, kérdések és szavak nélkül. Nem vársz semmit, csak hogy érezd, nem vagy egyedül, hogy az üresség, amit olykor érzel, elmúljon. Hogy ne érezd minden áldott nap azt, hogy egymagad vagy. Mert kell, hogy legyen valaki melletted, aki ha össze is dőlt körülötted minden, akár egy kártyavár, akkor felhúz a romok alól, kiemel, ha épp arra van szükséged és akit te is éppúgy kirángatsz a magány fogságából, mielőtt végleg elmerülne benne. Mert egy jó társ ilyen, kísér téged, amíg kísérhet és addig fogja a kezed, amíg érzi, hogy fognia kell.

Ha folyton azon agyalsz, hogy ő is olyan lesz, mint a többi és esélyt sem adsz arra, hogy más legyen, mint amit eddig tapasztaltál, neked lesz igazad. Az élet mindig téged igazol, a kérdés, hogy miben hiszel.

Az élet összes apróságát ki kell élvezni, mert a lehetőség pillanatnyi, a következő szekundumban odavész.

Ilyenkor tudod, hogy valaki igazán különlegesre találtál. Amikor be tudod fogni egy percre és nyugodtan meg tudod osztani a csöndet.

Az összes apró mozdulatával megöl, majd feltámaszt, mintha a karjai között pusztulna el a hétköznapi önmagam és fesztelen nőként születnék újjá.

- Nem tudsz leülni és várni, hogy majd jönnek a jó dolgok, de azt megteheted, hogy megbocsátasz magadnak, amiért megpróbálsz boldog lenni a rossz napokon is.

- Boldog vagyok. Te boldoggá teszel. Amikor veled vagyok, boldog vagyok.

Az igazi szerelem felemel és mindig többre sarkall. Lángra lobbantja szívünket és békét teremt az elménkben. Te ezt tetted velem és remélem, én is ezt tettem veled.

A szerelem tud működtetni egy kapcsolatot, de a kapcsolat nem tudja működtetni a szerelmet.

Irányításmániás vagyok, aki feladja az irányítást.

A legjobb, ha az ember talál valakit az életében és megpróbálja feltétel nélkül szeretni. Ha ezt el tudod érni, sokra vitted.

Azért vagy féltékeny, mert egyszerűen nem hiszed el, hogy méltó vagy mások szeretetére.

Tudtam, hogy megtaláltalak. Tudtam és kész. Ösztön, megérzés, villanásnyi megvilágosodás vagy egyszerűen vakszerencse, ez vezetett el a megfelelő helyre.

Minden első csóknak megvan a maga jelentése. Akármilyen rövid és esetlen, soha nem felejted el. Soha nem fogod tudni kitörölni az emlékezetedből azt, aki adja. Amikor az ajkadat keresi, olyan erővel törnek rád az érzések, hogy a lélegzeted is eláll. Az első csók nem lehet hamis. Amikor megtalálod az igazit, az első csók minden.

Rendben, te nyertél. Nekem a béke a legnagyobb győzelem.

Ha társad van, egyszerre vagy varázsló és elvarázsolt. Egyszerre hozzuk ki egymásból a jót és a legrosszabbat is.

Ugyanaz az ember vagyok, mint aki eddig voltam, tőled mégis teljesen új értelmet kapott a létezésem. Szerelmes vagyok beléd. Amikor valaki megkérdezi, hogy mit szeretek ennyire őrülten benned, azt felelem, sorsolhatnám a legjobb tulajdonságaidat, de inkább elmondom, mi az, amit nem kedvelek. Aztán hallgatok. Ezen a listán ugyanis egyetlen tétel sem szerepel. Biztosan vannak, de én nem látom a hibáidat.

A megbocsátás túl nagy és nehéz egy embernek. Kettő kell hozzá. Az áruló és az elárult.

Az egyik tett nem teszi semmisé a másikat. Pedig folyton ezt tesszük, így működik a világ. Próbálunk kárpótlást nyújtani.

Bizalmat visszaadni nem, csak elvenni lehet.

Valójában mindig tudtam, hogy létezel, hogy vagy, hogy jössz. Nem tudtam, hogy honnan, de vártalak és bíztam abban, hogy egyszer megérkezel. Jó időben, nem rosszkor, akkor amikor felkészültünk.

Az én fejemben nincs B opció. Bármilyen nehézségek is vannak, el kell fogadni, mert ebben kell élni életünk végéig. Mi egymást választottuk és ez már így marad. Ebbe kell beleadnunk mindent és ebből kell kihoznunk a lehető legjobbat, mert nincs következő.

A szeretetet nem tarthatod ketrecben, nem erőszakolhatod ki, nem kérheted azt, hogy maradjon. A szeretet öntörvényű, addig él, ameddig életben tudod tartani, ha pedig menni akar, ő bizony továbbáll.

Az idő nem mindig az ellenséged. Sokszor elengedünk valakit azért, hogy rájöjjön, nem tud nélkülünk élni, de az a nagy helyzet, hogy mire erre rájön, bennünk is letisztul a kép, hogy még élünk és lehet boldogabban, mint amikor a döntő szavait vártuk epekedve a sorsunkról. Azért, mert így végre elkezdtük a saját sorsunkat irányítani.

Elfogult vagyok. Valóban az vagyok? Azt gondolod, hogy többet látok a valóságnál. Többet látok rajtad, többet látok benned és igazad van. Valóban többet látok, de nem a valóságnál. Többet látok, mint amit magad látsz és többet, mint amit mások látnak. Többet, szebbet, igazabbat. De nem többet a valóságnál, hanem magát a valóságot. Aki te vagy, mert azt láttam meg, ami mások elől rejtve van. Azt a szépséget az arcodon, azt a csodát a szemeidben. Amit szívvel és lélekkel lehet látni. Ami a legfontosabb, az igazi értéket. A valóságot, téged.

Az a fontos, hogy számunkra mi a helyes, mi okoz örömet. Az sem baj, ha a boldogságunk a világ normáival szemben áll. Az egyetlen szabály, hogy ne ártsunk vele másnak.

Egyszer majd te is érzel valamit. Valamit, amitől 40 fokban kiráz a hideg és elfogadsz majd valakit olyannak, amilyen. Csodálatosnak látod majd és imádni fogod minden apróságát. A hangjától az illatáig. Imádni fogod, ahogy rád néz, ahogy rád kacsint. Imádni fogod a száját és szerelmes leszel a bőrébe. Szükségét érzed annak, hogy minél többször mond el neki mennyire szereted és szükséged van rá. Nem félsz majd attól, hogy beteg leszel vagy baleset ér, mert a legnagyobb katasztrófának az tűnik számodra, hogy ha elképzeled, hogy elveszted. Minden reggel az ölelésében akarsz ébredni és fizikai fájdalmat fog okozni, hogy ha nem lehetsz hozzá elég közel. Nem fogod tudni elképzelni, hogy ne mond neki mindennap, hogy szerelmem és ne legyen az életed része. Rövid idő után is az örökkére gondolsz és egy hónap alatt is annyi mindent kapsz, hogy soha nem fogod tudni viszonozni. Akkor szerelmes leszel, nagyon. Sőt, végtelenül.

A könnyek még soha semmit sem hoztak rendbe.

A szerelem nem arról szól, hogy az ember akarja a másikat. Sokkal csábítóbb, ha téged akarnak.

Sosem múlik el a fájdalom. A sebek behegednek és már nem mindig érzed úgy, mintha egy kés mélyedne beléd. De, amikor a legkevésbé számítasz rá, beléd hasít a fájdalom, hogy emlékeztessen, sosem leszel már ugyanaz.

A szerelemtől megszállott ember egész lénye a szerelmére koncentrál, semmi más nem érdekli, elhanyagolja a munkáját, a családját, a barátait, a kutyáját. Ez a felfokozott figyelem teszi olyan kitüntetett fontosságúvá szerelmesünk gesztusait, mozdulatait, a jelentéktelen apróságokat, amelyekre évtizedek múltán is emlékezni fogunk.

Ha a pillanatokat el lehetne menteni, ez lenne az egyik, amire emlékezni szeretnék. Erre, amikor a szerelem felemel egy embert és hoz helyette egy teljesen másikat.

A szerelem nem annyira érzelem, sokkal inkább motiváció vagy találó szóval, hajtóerő. Mindennél erősebb hajtóerő.