Van egy ember, aki mindig fel kavar. Mindig tép belőlem egyet. Mindig megkarcolja az arcomat. Mindig ott lesz a szívemben. Nem tudom magam sem, hogy miért nem zárom le. Megmérgez, tartogatom, terelem. Már nem akarok veled lenni, mégis a nehezen felépített váraim falát támadod. Engedem, hogy ezt tedd, még érezni akarom ezt is. Pedig nem lenne szabad, lélegeznem kellene nélküled. Szabadon kéne élnem.