Félelmetes, hogy mennyire el tudnak vakítani bizonyos érzések. Nevezhetjük szerelemnek, kötődésnek, bárminek. Eltöltesz valakivel több időt és nem látod. Aztán egyszer csak elmúlik a varázs és te meg csak állsz ott, mint akit pofán vertek vagy inkább egy üllővel fejbe csaptak. Jézus Mária, valóban ezt az embert szerettem, kedveltem, akartam, fogtam a kezét, simogattam? Tényleg? Csakugyan? Komolyan? Mert akkor már a hideg valóság áll veled szemben, a misztériumoktól mentes, lecsupaszított tény és nem tudod eldönteni melyikőtök a nagyobb barom: ő? Vagy te, hogy ennyire nem láttad őt valójában.