A dolgoknak megvan az a kellemetlen hajlamuk, hogy felgyülemlenek.

- Hiányzik?

- Ki?

- Tudod jól, hogy ki.

- Nem akarok róla beszélni.

- Szóval, igen.

- Nem, csak nem akarok róla beszélni. Lehetőséget sem akarok adni neki, hogy hiányozzon.

Rájöttem, hogy ez már nem szerelem, ez csak az, hogy egyszerűen nem tudom elengedni a múltat.

Volt valami a mellkasomban, amit szívnek hívnak, de most inkább egy hideg kődarabra hasonlít.

- De hát minden olyan tökéletes volt, mint egy tündérmesében.

- A tündérmeséknek mindig okkal van végük.

Ha olyan szót keresel, ami leírja, hogy mindennél jobban törődsz valakivel és azt akarod, hogy megkapjon mindent, amit csak akar, nem törődve azzal, mennyire tesz ez tönkre téged, az a szerelem.

Ha szeretsz valakit, azt soha nem hagyod abba. Akkor sem, ha mások őrültnek tartanak miatta. Nem állsz le, főleg akkor nem.

Sivár minden napom, amikor nem tudom felébredve már, hogy aznap láthatlak-e. Ha tudnád, hogy milyen heves a láng, amely bennem lobog és melyet megpróbálok az eszemmel oltani. De feladom, az érzelmeim ellen tovább harcolni nem bírok. Beletörődtem, a hatalmában vagyok.

Nyomorultak vagyunk mindketten, megnyomorította a lelkünket a sorsunk. De két törött félből talán lehet egy ép, egész.

Mit ér egy szerelem legyőzendő akadályok nélkül? Minden tündérmesében ott vannak: szörnyű megpróbáltatások, amiket csak az arra méltóak képesek legyőzni, de nem adhatod fel. Ez a helyzet, ha boldog befejezést szeretnél, nem adhatod fel.

Megpróbálhatod nélküle, de mindig fogod érezni, hogy az az élet, amit élsz, nem az igazi.

A házasság a kompromisszumokról szól. Lehetnek tökéletesek egymásnak, de ez nem jelenti azt, hogy egyformák.

Nem lehet mindig a múltban élni, tanulni kell belőle.

Tudod, én erősnek lenni is tőled tanultam. Talán ebben értem el a legnagyobb eredményeket. Mindig tanítottál, hogy ne törjek össze a pillanatok súlya alatt. Volt, amikor már nem is esett jól, hogy ennyire keménynek akarsz látni. De végül mégis sikerült. Magam sem hittem volna, hogy ilyen rövid időn belül meglátom a talajt újra. Nincsenek még új várakról álmaim, de már nem nézek vissza. Már tudom, hogy akinek szíve van, azt mindig összetörik. De az ember rengeteget tanul közben, ha figyel. Hálát adtam érted minden nap és erőt kaptam tőled egy új úthoz. Köszönlek.

- Mi van, ha ő volt az igazi?

- Az volt és mindig ő lesz a nagy szerelmed.

Ha boldogtalan vagy, akkor gondolkodj. De, ha boldog vagy, akkor ne. Minek elrontani? Alighanem valami nevetséges okból vagy boldog és csak elrontod, ha belegondolsz.

Akárhányszor eldöntöm, hogy továbblépek, van bennem egy rész, ami képtelen elengedni őt.

Ne haragudjatok mindketten egyszerre, ez az alapja minden szerelemnek.

Tudom, hogy a múltat nem lehet megváltoztatni, de muszáj, hogy állandóan visszarántson?

Lehetek vicces, ha akarod vagy komoly, okos, babonás, bátor vagy táncos lábú. Olyan, amilyet akarsz. Csak mondd ki és teljesül a kívánságod.

A szeretet olyan erő, amely megmagyarázhatatlan, nem lehet kémiai folyamatra lebontani. Ez a jelzőfény, amely hazavezet minket, amikor magunk vagyunk és a fény, amely rávilágít veszteségünkre. Hiánya megfoszt minket minden széptől, ahogy az öröm élvezetétől is. Ettől az éjszakáink sötétebbek, míg a napjaink borúsabbak lesznek. Ha szeretünk valakit, nem számít, mennyire ártalmas, szomorú vagy szörnyű is az, abba kapaszkodunk. Ez ad erőt nekünk, összetart bennünket, belőlünk táplálkozik és mi pedig belőle. A szeretet a mi áldásunk és egyben a vesztünk is.

Bárhová elvihetsz vagy sehová. Egy a lényeg, ahol te vagy, ott akarok lenni én is.

Az élet akkor igazán szép, ha képesek vagyunk arra vágyni, ami már a miénk.

Üzenetet kapsz, a legszebb üzenetet. Pedig nem szavakkal írták. Te mégis el tudod olvasni, de senki más, csak te. Nincs tolmács, kódfejtő, nincs senki, aki rajtad kívül értené. Mert ennek a nyelvnek a szavait ti alkottátok, együtt. Érzésekből, helyekből, történetekből és ő ezen a nyelven írta az üzenetet. A neked szólót, csak neked.

Mindenki életében van egy fordulópont. Egy olyan éles, tiszta pillanat, amikor az ember úgy érzi, mintha mellbe vágták volna és teljes bizonyossággal, a kétség legkisebb árnyéka nélkül tudja, hogy élete már sosem lesz olyan, mint addig volt.

Csak egymásra számíthatunk. Csak az itt és most van, csak most tudlak megölelni, ettől gyönyörű ma az életem.

Nem tudom, hogy te miért váltod ki belőlem ezt az éhséget, talán ez is a szerelem varázsa? Nem tudom, de annyira szeretlek és akarlak, mindig. Nappal jövök-megyek, dolgozom, de itthon, ahol ketten vagyunk, egyszerűen nem bírom ki, hogy ne érjek hozzád, hogy ne csókoljalak, hogy ne öleljelek.

A sorsunkat nem az határozza meg, hogy mi történik velünk, hanem az, hogy miként reagálunk ezekre a történésekre.

Életem kincse volt, hogy rád találtam és aki kincset talál, az félelmet is talál. Súlyos teherként hordoztam az időt, ami ellenem dolgozott, hogy el kell engednem, mert nem volt alattunk talaj. Nem volt semmink, de a csodákat tőled tanultam. A hajnalok soha nem lesznek már olyan szépek.

Az álmok mindig valóra válnak. A gond az, hogy sokan egy bizonyos álmot kergetnek és nem veszik észre a sok-sok beteljesült álmot maguk körül.

A boldogság olyan, mint egy csók. Meg kell osztanod valakivel, hogy élvezd.

Azt mondják, életünket a döntéseink határozzák meg. De nem a döntéseink különböztetnek meg minket, hanem hogy mennyire tartunk ki mellettük.

Nem az öli meg az embert, amikor azt mondják neki, hogy vége. Hanem az, amikor megérzi, amikor tudja nagyon is jól, hogy valami nincsen rendben, de kifogásokba burkolózva terel. Magának is meg mindenki másnak. Próbál helyrehozni valamit, ő sem tudja tulajdonképpen, hogy mit, csak hogy újra azt érezhesse, hogy minden olyan csodás, mint a kezdetek kezdetén. Lehet elkésett, lehet sosem lett volna olyan, mint amilyennek lennie kellett. Megöli a tudat, hogy minden elmúlik egyszer, megöli mert nem akarja. Mégis várja, hogy bekövetkezzen, amit nagyon is jól sejtett, várja mert tudja jól, hogy a bizonytalanságnál bármi jobb, még az is, amikor kimondják, hogy vége. Jobb, mert felszabadítja és amikor megtörténik? Beleszakadhat a szíve, mert ő már tudta, de megkönnyebbül, mert már túl van rajta.

Ahogy mentél, ahogy álltál, ahogy szóltál, ahogy sírtál, ahogy hívtál, ahogy lestél, ahogy késtél, ahogy adtál és szerettél, vagy gyűlöltél, öleltél és megtagadtál. Úgy voltál jó, ahogy voltál, csak még itt lennél, csak még itt volnál.

Minden reggel rácsodálkoztam a vonzerejére és minden délután úgy vártam, hogy lássam, mintha ő maga lett volna a levegőm, ami életben tart.

Nem látni azt, akit szeretünk, elvonási tünetekkel jár. Egész testével érzi az ember, hiányzik valami alapvető, mintha nem tudnál többé lélegezni vagy járni. Minden másnak csökken a jelentősége.

Ha az ember kellően koncentrál, egész hihetően hazudik önmagának.

Ha ez mind nem elég, ami én vagyok, ha a szívem összes szeretete nem elég, akkor engedj el. Akkor keresd tovább a szerelmet, de akkor engedjük el egymást teljesen. Én egy életet terveztem leélni veled és az, hogy a levegőben lebeg ez az egész, az nekem nem elég. Nem félhetek még tőled is minden nap. Ha nem szeretnél küzdeni, akkor viszont ne hagyjunk egymáshoz menekülő utakat. Akkor inkább el akarok felejteni mindent. Sajnálom, hogy hamarabb elfáradtam, mint ahogy reméltem.

Ez az, amire egész életemben vártam. Ez a nyugalom, ez a fesztelenség, ez a kapcsolat, hogy az ember ott van valaki mellett és lénye minden idegszálával tudja, hogy hozzá tartozik.

A szerelem életfogytig tart, ebben minden benne van. De csak, ha azzal vagy együtt, aki a másik feled. Hiszen akkor folyton inspiráljátok egymást, folyton találsz a másikban valami újat, izgalmasat. Mert az igazán nagy kaland az, amikor egy emberrel éled végig az életed.

Az öröm sosem felhőtlen, fájdalomra építi a hídját.

A szerelem számára az a legrosszabb, ha el kell válni. Tudni, hogy egy nélküle töltött éjszaka következik, egy egész éjszaka, egyedül. Amikor beindulnak az önvádaskodó, ideges gondolatok, az embernek felforrósodik az agya és megkérdezi önmagát, tetszem-e neki? Követtem-e el hibát? Máshogyan kellene viselkednem? Valami mást kellett volna mondanom? Olyan érzés, mintha valaki elvitte volna a szívemet.

Elhatároztam, hogy még egyszer jól megnézem életem legnagyobb szerelmét, hogy mindenre, a hegre a homlokán, a görbe kisujjára, de még a szeme alatti apró ráncokra is emlékezni tudjak, amikor előhívom az elmémből a legtitkosabb és a legszebb pillanatokat.

Nem figyelünk egymásra eléggé. Nem külön-külön kellene figyelni, hanem együtt és naprakészen, akármilyen fáradtak is vagyunk. Kíváncsinak kell lenni minden egyes új gondolatra, új vágyra, nem mondhatjuk azt, hogy jó, ezt most inkább kikerülöm, nem szeretnék vitát, inkább legyen béke. Egyszer csak arra ébredünk egy reggel, hogy valahol útközben elveszítettük a másikat, már tudjuk, mire gondol, merre jár, amikor nincs velünk. Míg, ha nem veszítjük el a kíváncsiságunkat és tényleg végighallgatjuk, akármilyen fáradtak is vagyunk, hogy a másik mit gondol erről-arról és kialakul az értelmes beszélgetés egymás között, a végén meg lehetne nyugodni és tovább fogni a másik kezét, kiérdemelve az örök szerelmet és szeretetet.

Nem tudom, hogy mi vár még ránk az életben, de az biztos, hogy ha ezer évig élünk is, az én utolsó tiszta gondolatom te leszel, a tiéd pedig én. Mert mi összetartozunk, bármi történt is.

Minden rossz ellenére, szükséges voltál és néha, amit nem is szerettem benned, talán az vált leginkább hasznomra. Erőssé tettél és bátorrá. Az elengedéshez is bátorság kell, félve nem lehet megtenni, mert akkor kapaszkodsz. De a szálak alatt, a jelen alatt, a bőrünk alatt, húzódik valami titkos erő, ami csak néha mutatja meg magát. Mikor eszembe jutsz elalváskor és mosolygok, mert van köztünk valami tiszta szeretet, ami mindent felülír, ami mindent megbocsát. Ez az erő tanít is. Tanít arra, hogy mikor az ember igazán elhagyatott, akkor találhat csak kincseket. Akkor érti meg, hogy minden okkal történik és nincs fájdalom öröm nélkül, és nincs szeretet szenvedés nélkül. Húzódik bennünk valami, ami titokzatos, ami akkor is ott van, amikor már nem is hisszük, amikor megfeledkezünk róla, amikor az egyhangú napjainkat éljük. Aztán csak eszembe jutsz és mosolygok.

Megtörtént az, amire nem számítottam. Te megjelentél és összekavartál mindent. Bízom benne, hogy továbbra is kavarni fogod az életem, mert be kell valljak valamit, hogy beléd szerettem.

Ne vegyél senkit biztosnak csak azért, mert tudod, hogy akárhányszor ellököd magadtól, ő futva visszamegy hozzád, mert egy nap majd nem fog.

Ahogy minden elromolhat egy nap alatt, ugyanúgy rendbe is jöhet.

Hogy lehet, hogy az, akit szeretsz, már nem szeret többé? Olyan nincs. Akkor valamikor hazudott, vagy az elején, vagy most. Egyik napról a másikra nem szeretünk ki valakiből. Beleszeretni elég, egy nap alatt kiszeretni nem lehet.