A szerelmünkben azt látjuk, akire vágyunk.

A szerelmet a szürke hétköznapok teszik próbára.

Számomra olyan vagy, mint Elenának Damon. Számomra mindig Stefan lesz a tökéletes és a legjobb. Mégis érezni fogok valamit Damon iránt.

Minden nap mosolyogva ébredek. Nincs több könny, sem fájdalom, mert szeretsz.

Minden szerelem felülmúlja az előzőt.

A sértettség kemény dolog, kihozza az emberből a leggonoszabb énjét és kimondat vele olyan mondatokat, amiket soha nem gondolt komolyan.

Aki már egyszer veszített valami fontosat, az mindig félni fog. Mindig ott lappang, ott lesz a levegőben, mint egy kialakulni készülő rozsda. Belülről marja a boldogságot.

Tanuld meg értékelni azt, amid van, mielőtt az élet megtanít értékelni azt, amid volt.

Annyi minden van most bennem, hogy már egy ideje nem is találkoztunk. Úgy érzem darabokra tép szét a hiányod. Hiányzik a mosolyod és a mindent elmondó barna szemeid, az összes kimondott szavad, az üzeneteid, a nézéseid és pusztán az, hogy csak együtt legyünk. Hiányzik minden, ami te vagy.

Valahogy könnyebb volt ez alkalommal. Azt hiszem, már megtanultam mit kell tennem, amikor villámcsapásként kisétálsz az életemből.

Nem tudtam, hogy mi az életem értelme addig, amíg nem fogtam fel, hogy bármikor elveszíthetem.

Felejtsd el a valóságot. Csukd be a szemed. Gondolj arra, hogy mit éreztél mielőtt először megcsókolt vagy először hozzád ért. Mielőtt közel kerültetek volna, te már ismerted a mosolyát, tudtad a szeme színét és hogy mindig isteni illata van. Amikor végre rád nézett, egy hétig is bámultad volna, de semmi sem volt olyan, mint mikor először megérintett. Olyan volt, mintha csak ketten léteznétek és csak gondolni sem tudtál arra, hogy valaha el kell válnod tőle.

Sorsunkat befolyásoló szelek fújnak, amelyek többnyire akkor támadnak, amikor a legkevésbé számítunk rá. Néha tombolnak, mint az orkán, néha pedig éppen csak fújdolgálnak. A szelet mégsem szabad lebecsülni, mert gyakran a jövőt rejtegeti. Te vagy az én életemben az a szél, amelyre nem számítottam, az a viharos erősségű szél, amelyet elképzelni sem tudtam eddig. Te vagy a végzetem.

- Nem ismersz, de én ismerem magam. Ha nekem valami megtetszik, muszáj imádnom. Szinte megőrülök érte. 

- Nem értem, hogy miről beszélsz. 

- Hát, rólad.

A szerelmek egymásra íródnak, mindig ugyanoda, ugyanarra a sorra és a másik nem látszik.

Megfogtam a kezét és ahogy megszorítottam, görcsös sóhaj szakadt fel a melléből és már azt hittem, mindjárt sírva fakad, de visszanyelte a könnyeket, amik az előbb már ott remegtek a szemében és ez megijesztett. Szorosan magamhoz öleltem, ő pedig kapaszkodott belém, mintha én lennék az utolsó reménye ezen a világon. Annyira nagyon férfira vallott ez az ölelés. Egy nő sírva fakadt volna, de legalábbis minden felszakad belőle, kibeszéli magát. Egy férfi eddig jutott el, nem tovább, ennyit tudott felfedni a fájdalmából.

Zaj van, autók dübörögnek, emberek beszélnek, gyerekek kiabálnak, szól a rádió, ugatnak a kutyák. Hangzavar van. Hangos és zavar, mert egyik sem az a hang, amire vágysz, amit vársz. Egy apró suttogást, amit a hangzavarban is meghallanál, az ő hangját.

Nem elég, hogy én vagyok az utolsó lány, akit megcsókolt, az utolsó akarok lenni, akit szeret.

Tegnap egész nap imádkoztam. Nem azért, hogy maradj. Úgy éreztem, az nem lenne helyes. Azért imádkoztam, hogy legyen erőm elküldeni téged.

Állítólag az ellentétek vonzzák egymást, de azt senki sem említi, hogy az ellentéteknek ellentétes nézeteik vannak.

Ez is jellemző a párkapcsolatokra: néha vonzóbbnak tűnnek kívülről nézve, de ami belül van, néha igencsak eltér a látszattól.

Lehetséges egyetlen nap alatt újra és újra beleszeretni egy emberbe, és egyre jobban szeretni?

Nem te vagy az első férfi, akit megcsókoltam, de te leszel az utolsó.

Nem Párizst kérem és nem is Londont. Nem világ körüli utat kérek tőle és nem pálmafás szigetet. Nem toronyórát és nem láncot. Nem autót, nem villát, nem úszómedencét. Nem azt várom, hogy elhalmozzon. Nem azt, hogy valamit adjon. Nem azt, hogy valamit, hanem egészen mást. A mosolyát, a hangját, az érintését, őt.

Az, hogy te vagy nekem, büszkeséggel tölt el és boldoggá tesz, ha csak rád gondolok. De kétszer olyan boldog leszek, ha végre újra átölelhetlek és láthatom azt a szerető szempárt, amely csak nekem ragyog és ha megcsókolhatom az ajkadat, amely csak értem remeg.

Lehet, hogy azért maradtunk együtt, mert egyikünk sem tudna találni egy másik embert a világon, akivel ilyen édesen tudnák kínozni egymást.

Ha szeretek valakit, egyszerre ismerem fel benne, akivel teljesen egy vagyok és aki teljesen más, mint én.

Egy nap majd hiányozni fognak az üzeneteim, amiket küldtem neked. Hiányozni fog, hogy mennyire aggódtam érted, amikor túl sokáig voltál kint. Hiányozni fog az idegesítésem. Egy nap, amikor már eltűnök, hiányozni fog, hogy volt valakid, aki akart téged. Amikor már nem leszek itt többé, hiányozni fogok.

Ez nem múlik el csak azért, mert úgy döntesz, hogy továbblépsz.

Mielőtt elkezdtem csapkodni meg dobálózni, gondosan eltettem a képed a polcról.

- Minden oké.

- Kinek akarsz hazudni? Magadnak vagy nekem?

Mindig azt mondtam, hogy ha tudtam volna, hogy átversz, szakítottam volna. Ez viszont nem igaz. Ugyan úgy szerettelek volna és bár könnyes szemmel, de bele mentem volna a játékodba. Nem azért, mert az a helyes, hanem azért, mert szerettelek.

Mielőtt azt mondod valakinek, hogy nem akarlak többé látni, gondolj bele, ha egyszer öregkorodban a halálos ágyadon fekszel, nem fogsz-e arra gondolni, de jó lett volna csak még egy napot vele lenni. De alaposan gondold át, mert akkor már semmit nem tehetsz majd.

Amikor elveszíted a bizalmam, elveszítesz engem.

Nem mintha nem szeretnék mosolyogni, de nagyon nehéz, ha nem gondolod komolyan.

Sokan kérdezték már, hogy mit jelentesz nekem, én mindig azt válaszoltam, hogy egy illúziót, ami reggelre eltűnik.

Nem az fáj, hogy csalódtam, hanem az, hogy benned.

Törd csak össze a szívemet. Törd össze akár ezerszer is. Úgyis a tiéd, ezért azt teszel vele, amit akarsz.

- Fáj?

- Nem.

- Hát, akkor mi a baj?

- Semmi, jól vagyok.

- Nekem akarsz hazudni?

- Most őszintén válaszoljak?

- Igen.

- Nem neked akarok, hanem magamnak.

Ilyen az élet. Kis kavicsokkal dobál meg minket, figyelmeztetésképpen. Ha ezeket a kis kavicsokat nem vesszük észre, akkor egy téglával dob meg. Ha a téglát sem vesszük észre, akkor szétzúz egy kősziklával.

- Nem szánalmas dolog megváltozni egy pasi miatt? Nem olyan, mintha átadnád a hatalmat? 

- Nem átadod a hatalmat, hanem átveszed. A kapcsolat olyan, mint egy üzlet. Én adom a dekoltázst, a hosszú lábat. Te veszed a vacsorát. Adom a szexet és elveszek mindent. Ez az élet körforgása.

Orvosnál vagy, a szemedet vizsgálja, mert nem látsz jól. Próbálgatja a lencséket, vajon melyik segít. Aztán felírja a megfelelőt, te pedig elkészítteted és attól kezdve már jobban látod a világot, szebben. A szemüvegen keresztül. Ám van egy másik szemüveg, nem orvos írja fel, nem kell próbálgatnod. Mert éppen az jó, éppen úgy jó, ahogyan kapod, a kedvesedtől és ez a szemüveg a legtökéletesebb. Mert rajta keresztül jobbnak látod a világot, szebbnek. Mindent észreveszel, amit eddig nem láttál meg. Éppen olyannak, amilyen valójában. Ez a tökéletes szemüveg. Úgy hívják, szerelem.

Gondolkodsz. Gondolkodsz azon, hogy miért is születtél erre a Földre és néha nem találod a választ. Néha értelmetlennek találod, néha feleslegesnek. De csak azért, mert nem azt teszed, amit tenned kellene. Mert nem gondolkodnod kell ezen, hanem keresned. Mert nem valamiért születtél, hanem valakiért, aki rád várt. Akinek boldog lesz az élete tőled, mert vagy, mert megszülettél. Mert valakinek te vagy a boldogsága, az élete. Ezért nem gondolkodni kell, hanem keresni. Megkeresni őt.

Milyen közel vagyunk egymáshoz és milyen távol önmagunktól.

Ez a baj a fájdalommal, megköveteli hogy érezzék.

Van az otthon. Az otthon, ami nem egy helyet jelent. Nem négy falat, nem ágyat, bútorokat, konyhát, nem kandallót, képeket, könyveket. Nem tárgyakat, nem gyűjtött ékszereket. Nem, az otthon nem ott van. Az otthont nem lehet falak közé szorítani, nem lehet kulcsra zárni, mert az otthon egy érzés. Egy kellemes, megnyugtató, biztonságot adó érzés. Egy érzés, amit nem tudsz önmagadnak, önmagadban megteremteni, nem tudsz felépíteni, berendezni, vásárolt tárgyakkal felékesíteni. Az otthon egy érzés, amit nem vehetsz, csak kaphatsz. Tőle, vele, mellette mindenütt otthon vagy. Ez az otthon, ő.

Vannak a szálak, amelyek összekötnek valakivel. Sokféle szál lehet. Hihetnénk, hogy minél több a szál, annál erősebb a kötelék, de nem. Nem a szálak száma számít. Nem az, hogy hány szál fűz a másikhoz. A szálak erőssége a döntő. Lehet az egyetlen szál, mégis erősebb száz másiknál. Sőt, az is lehet, hogy ezt a szálat senki nem látja. Mégis mindennél erősebb. Lehet, hogy csak ez az egy szál fűz valakihez, de az erősebb minden más szálnál együttvéve. Csak ez számít, a szál erőssége.

Nem ismered fel életed legszebb napját, amíg benne nem vagy, nyakig. A napot, amikor elkötelezed magad, valami vagy valaki mellett. A napot, amikor összetörik a szíved. A napot, amikor lelki társra lelsz. A napot, amikor rájössz, hogy nincs elég időd és hogy örökké akarsz élni. Ezek a legnagyobb napok, a tökéletesek.

Semmi sem hasonlítható ahhoz, ahogy irántad érzek.

- Nem értem eléggé a nőket.

- A nők szerelmet kívánnak, nem megértést.