Én nem azért mondom, hogy szeretlek, mert kapni akarok. Így fejezem ki, hogy bármikor kész vagyok mindenemet odaadni.

Én már rájöttem, hogy milyen a számomra tökéletes férfi. Ő olyan, aki mindig a szemembe néz, mert tudatni akarja velem, hogy amit mondd, igaz is, nem csak üres szavak, mellébeszélések. Aki mindig mosolyog rám, hogy én is visszamosolyogjak, hisz boldognak akar látni. Olyan, aki mindig örül ahányszor csak velem van, hogy én is tudjam, boldog mellettem. Aki simogatja az arcomat, hogy mindig nyugodt legyek. Aki szorosan ölel magához, hogy érezze, hogy ott vagyok vele és ő is velem. Aki mindig a kedvemben jár, akár csak apróságokkal is, hogy örömöt szerezzen nekem. Aki mindig megdicsér, hogy tudjam büszke rám. Olyan, aki nem csak akkor mondja, hogy hiányzom neki, amikor nem aludhatunk együtt, hanem mindig amikor nem vagyok vele. Aki nem sajnálja adni a puszikat, hogy tudjam mennyire szeret, de főként olyan, akire bármikor számíthatok.

Csak egy nagy ölelésre vágyom, egy olyanra, ami ha csak egy percre is, de eltüntet minden problémát és elhiteti, hogy minden rendben lesz. Annak ellenére, hogy tudom már most a helyén van minden. Nem kell több, nem vágyom másra, csak egy erős karra, ami megvéd és támogat. Megölel és megnyugtat. Átkarol és védelmez. Figyel rám, ha elbotlanék és felhúz, ha már úgy érezném, nincs erőm. Akkor talán könnyebb lenne.

Mennél, futnál, repülnél, valahová. Mindegy hová, csak nagyon-nagyon messze, tőle. Kétségbeesve keresel fogódzót, próbálsz gondolkodni, hogy hová, merre. Aztán az első kétségbeesés után megérted: nincs hová menned. Hiszen ő benned van. Bárhová mész, mindenütt ő vár, bárhová nézel, őt látod és érzed. Azt is, hogy szüksége van rád és megérted, hogy egyetlen helyre kell menned, menekülnöd. Oda, ahol vár rád.

Előfordul, hogy akit szeretsz, nem az, akivel kész vagy összekötni az életedet.

Nem egymásra támaszkodni, hanem egymást támogatva előre menni, ennyi a lényeg. Csak két teljes ember találkozásából születhet meg ez a fajta kapcsolat. Nem érdemes mással beérni, mert így egy mese az élet. Hagyjuk a másikat, hogy a maga útját járhassa, amíg ő ugyanezt megteszi veled szemben. Nem irányítjuk egymást, de éreztetjük, hogy számíthat ránk a másik, mellette vagyunk. Ő úgyis tudja, hogy te ott vagy neki és ő is ott van neked. Ha valaki bántja a másikat, közösen, együttes erővel legyőzitek, mert a jó játékhoz csapatmunka kell.

Nem volt közöttünk veszekedés, nem volt szakítás, még csak szóváltás sem. Csak egyetlen, tulajdonképpen ártatlan szót mondtam neki, de mégis éppen ez volt az a pillanat, amikor egy illúzió, amely bennünket összetartott, színes cserepekre hullott szét.

Kétféle számtan van, az ész számtana és a szívé. Az ész számtana szerint a kettő, az öt, a száz, az ezer vagy a millió mind nagyobb az egynél. De a szív számtanában lehet az egy nagyobb bármennyinél. Kaphatsz bármennyi jó szót, törődést, az összes együttvéve kevesebb, mint egy. Az az egy, amit attól az egytől kapsz, az egyetlentől.

- Ne keljünk fel innen soha többé. Csak ülünk majd és ölelem a kezed. Kinő a szakállam, aztán kihullik a hajam és mi csak ülünk, és öleljük egymást.

- De én közben elhízom. Csúnya, kövér, öreg nő leszek és akkor nem akarsz ölelni.

- Sosem leszel öreg és én mindig kívánni fogom az ölelésed.

- Jönnek majd szebb nők, fiatalabbak. Először csak lopva mersz rájuk sandítani, aztán utánuk fordulsz, aztán majd fölkelsz és itt hagysz engem.

- Soha nem kelek föl mellőled. Csak most ne menj el.

Nem tudod elkezdeni életed következő fejezetét, ha folyamatosan az előzőt olvasod újra meg újra.

- Azt mondják, hogy a házasság egy élő sír. 

- Annak biztos az lesz, aki hozzád megy.

- Tedd meg, mond a szemembe, hogy sosem voltam fontos. Ha majd látod, hogy a szemem könnybe lábadtan néz rád és te csak annyit mondasz viszlát, és elmész, akkor elhiszem, hogy sosem voltam neked igazán fontos.

- Ravasz vagy, meg tudnám csinálni.

- Gyerünk, csináld. Kemény fiú vagy te.

- Jó, hagyjuk. Nem menne, mert tényleg fontos vagy.

A múlt nem fontos, egyesek szerint. De szerintem az élet legfontosabb része ez, mivel ebben van minden, minden amit átéltél, ami miatt boldog vagy és minden szomorúság, amiből tanulni tudsz.

Ha azt akarod hallani, hogy meghalnék-e érted, akkor valószínűleg igen. Semmi kétség, hogy ölnék is érted, gondolkodás nélkül. Én nem álomvilágban élek és te nem álomkép vagy, hanem az az ember, akitől helyreállt az életem rendje.

Felnőtt férfit nem igen találsz manapság. Az ugyanis nem menekül, nem árul el, nem hagy faképnél, hanem felelősséget vállal érted. Ráülhetsz a tenyerére és megtart téged. Nem esel le róla és főleg, nem hagy el.

Talán léteznek olyan emberek, akiknek a szerelme bármit túlél, de az enyém törékeny volt. Táplálni kellett, hogy éljen és növekedjen.

Olvadozik tőled. Attól, amit adsz neki, az érzéstől, amit kap tőled és te is olvadozol. Attól, amit ad neked, az érzéstől, amit kapsz tőle és ez így jó. Mert mindketten olvadoztok egymástól és ez fontos. Ez kell, mert addig olvadoztok, amíg teljesen egymásba olvadtok és eggyé váltok. Tökéletes, szép egységgé.

Bármennyi közös időt is szánt nekünk a sors, egy percet sem akartam elveszíteni belőle.

Pótolni próbálod az ő hiányát. Pótolod vásárlással, utazással, kozmetikussal, apró élvezetekkel, olvasással. Csak éppen vele nem. Ám ne feledd, ma még megteheted. Amíg fiatal vagy, mindezt megteheted. De elérkezik az idő, amikor nem utazol, nem vásárolsz, nem mész kozmetikushoz, nincsenek apró élvezetek és ő sem lesz. Amikor a legnagyobb szükséged lesz rá, már csak a hiány marad, pótolhatatlanul.

Csak egy hülye sírna utánad, én meg hülye vagyok.

Akkor érzem szeretve magam, ha a másik társaságában igazán szabadnak érzem magam, szabadabbnak mint ha egyedül vagyok.

- Totál bele voltam esve.

- Hogy szerettél ki belőle?

- Megismertem.

Néha csak nehéz. Nem is érted, hogy mi, csak fáj. Aztán elkezdesz szembesülni vele és rájössz. Sokszor a legnagyobb boldogság mögött is lapulhat valami, valami igazán fájdalmas, amiről megfeledkeztél. De ott van és ott is marad, olyan mint egy ágyon felejtett tű. Lehet, hogy nem látod, de attól még ott van és bizony, ha hozzád ér, ordítani fogsz.

Alig félméternyire álltunk egymástól és mégis, mintha ezer mérföldnél is szélesebb szakadék tátongott volna közöttünk. Néha hiába gyalogolsz napokon, órákon át, még ezt a félméternyi távolságot sem tudod leküzdeni, mert vannak olyan szakadékok, amiket csak agymódosítással lehetne átugrani. Azaz sehogy. Csak álltunk a kettőnk közt kavargó értetlenség-, fájdalom- és szerelemkatyvasz felett.

- Miért boldog itt mindenki rajtam kívül? 

- Mert megtanulták, hogy mindenütt felfedezzék a jóságot és a szépséget. 

- De miért nem látok én mindenütt jóságot és szépséget? 

- Mert, amit nem látsz magadban, azt rajtad kívül sem láthatod.

A szomorú emberek is boldogok voltak egyszer.

Még mindig van a számnak egy barázdája, ahol a te első csókodat őrzöm.

- Veszélyes vagy.

- Miért?

- Mert a lehetetlent is elhiteted velem.

- Tudod, mi fáj a megtört szívben? Hogy nem tudsz visszaemlékezni, hogyan éreztél előtte. Próbálod megtartani az érzést, mert ha egyszer elmúlik, soha nem jön vissza.

- Akkor mi lesz?

- Csak sodródsz a világban mindennel együtt.

Nem sokszor engedem magamhoz közel az embereket. Eddig kétszer történt meg, hogy ez megtörtént, ráadásul annyira, hogy a szívem majd felrepedt a boldogságtól. Igen, kétszer voltam eddig igazán szerelmes és mind a kétszer összetörtem.

- Még mindig haragszol rám?

- Nem.

- Biztos vagy benne?

- Sosem haragudtam rád.

- Akkor milyen voltál?

- Megbántott.

Az életben az a legnagyobb boldogság, ha meggyőződhetünk róla, hogy önmagunkért szeretnek vagy pontosabban, szeretnek bennünket, annak ellenére, hogy önmagunk vagyunk.

Meg voltam róla győződve, hogy csak vele lehetek boldog, de nem csak azért, mert jobban szerettem, mint bármi mást ezen a Földön. Hanem, mert azt gondoltam, hogy csak ő ért meg, ő ismeri a szokásaimat, a mániáimat, a világnézetemet. Hálás voltam azért, amit értem tett és úgy éreztem, hogy neki is hálásnak kéne lennie azért, amit én tettem érte.

Sosem ismertem olyat, aki megtudta változtatni a kedvemet egyetlen szavával. Sosem ismertem olyat, aki nélkül nem tudok élni. Sosem ismertem olyat, aki elalvás előtt is eszembe volt és reggel rá gondoltam először. Sosem ismertem olyat, akiért mindent megtennék, akiért az életemet is odaadnám. Sosem ismertem olyat, akibe ilyen szerelmes tudtam volna lenni, amíg rád nem találtam.

Ha elgyengülsz, én erős leszek. Ha elveszel, leszek a hazafele vezető utad. Ha elcsüggedsz, felvidítalak. Az idők végezetéig szeretni foglak.

Kevesebbet agyalni, megérteni, elfogadni, nem elégedetlenkedni, kivárni, megérezni, rálelni, megszerezni, megszeretni, megbecsülni, ha kell elengedni, újra várni, visszavárni, megölelni, szeretni, sírni utána, sírni vele, élni. Ennyi az élet.

Nem akarom, hogy rájöjj, hogy nélkülem is boldogulsz.

Rám mosolyogtál és semmiségekről beszéltél hozzám, én pedig azt éreztem, hogy már régóta csak erre vártam.

Ha a világ összeomlik körülöttünk, tudom hogy ő ott lesz mellettem.

Mindig te leszel a gyenge pontom.

Semmi sem okoz nagyobb fájdalmat az embernek, mint ha megtalálja az igazit.

Egyszer talán félni fogsz attól, hogy már nem szeretlek. Félni fogok én is, hogy te ezt majd el is hiszed.

Az érzés már megvan, már csak kimondani kéne.

Tudtam, hogy ezért a pillanatnyi boldogságért nagy árat fogok fizetni. Tudtam, hogy azzal, hogy még mindig beszélünk, csak mélyíteni fogom a sebeimet. De szükségem volt arra a parányi boldogságra, amit akkor éreztem, amikor beszéltünk. Úgy éreztem, kibírom a fájdalmat érte.

Saját magam legnagyobb ellensége vagyok.

Ne hidd, hogy nem tudsz szeretni, hogy nem vagy rá képes. Képzeld, nagyon is tudsz. Szívből, mélyről, úgy ahogy sohasem tudtad elképzelni. De ezt akárki nem válthatja ki belőled, csak akkor jön, ha valaki megérdemli és az a valaki arra érdemes. Ki kell érdemelni, meg kell dolgozni érte. A varázslat kevés, az elmúlik. De hinni kell. Elengedni a félelmeket, megnyitni a szíved. De ne hidd, hogy képtelen vagy rá. Egyszerűen csak azt értsd meg, hogy nem a te hibád, ha nem megy. Akárkinek nem adhatod magad és akárki nem is fogja kiváltani belőled azt, amit igazi szeretetnek hívunk. Akinek ki kell, az ki fogja váltani. Csak türelem, nyugalom. Mindennek eljön a maga ideje. Értékes dologról van szó, egyébként sem adhatod akárkinek.

Szeretem, hogy összevissza beszélsz, sehová nem jutsz és mégis pontosan értelek.

Soha ne vágd szét, amit ki lehet bogozni.

Kicsit összetörtem, kicsit miattad, kicsit miattam, de legfőképpen értünk.

Amikor összeáll minden, amikor újra vannak céljaid, amikor tudod, hogy merre kell menned, na akkor a mosoly újra visszatér. Nem bújt ő el, valójában te csuktad be a szemed, hogy még véletlenül se lásd. Azt hitted, majd magadra hagy, de a mosoly kitartó. Kitartó és bizony még akkor is ott lesz neked, amikor már úgy érzed, annyira mélyen vagy, hogy ennél már tényleg nincs lejjebb. De addig semmit sem tud tenni, amíg nem születik meg benned a döntés, hogy jó, vége, elég lesz ebből. Tedd meg, hozd meg a döntést, határozd el magad és észre sem veszed, de már újra ott van. Nálad, benne az életedben, a hétköznapjaidban.