Ha nem érzed, hogy megbántottál, nem is szeretsz igazán.

Nem vagy se jó, se kedves, de mond akkor mi fogott meg örökre benned?

Én nem az első akarok lenni, hanem az egyetlen.

Szeretek sírni, de nem azért, mert jó dolog, hanem mert mindegy egyes könnycseppem érted hullik.

Amíg szeret valaki, többnek lát, mint amilyen vagy, szebbnek, okosabbnak, kedvesebbnek, kívánatosabbnak. Fölfelé néz rád. Nagyobb értéknek vél, mint amilyen vagy.

A szívem ott van, ahol te vagy. Hát nem érzed, hogy mit jelentesz nekem? Amióta megismertelek, megfordult velem a világ. Már semmi sem olyan, mint régen. Értelmét veszítette minden, ami régebben lázba hozott. Nem akarom már mindenáron megváltoztatni a világot. Veled akarok lenni, téged szomjazlak, a csókodra, az érintésedre, a szerelmedre vágyom.

Előbb vagy utóbb mindenki megbánt majd téged, neked kell eldönteni, hogy ki az, aki megérdemli, hogy szenvedj miatta.

Ölelj úgy és annyit, hogyha holnap elmegyek, nyugodt szívvel engedj el.

Még mindig ugyanúgy szeretlek, csak már ezer darabbal.

Hagyjuk most a sérelmeket, hagyjuk most a hibákat. Érezzük egymást inkább, mert szeretlek.

Ennek már soha nem lehet vége, soha, elképzelhetetlen.

Nem akarok mást, csak hogy ne unjam meg. Nem akarok mást, csak hogy elég izgalmas legyen. Izgalmas annyira, hogy lekössön, hogy rá figyeljek, hogy ne érdekeljen más. Törődjön annyira, hogy ne taszítson, de megtartson. Szeressen úgy, mint senki más, de csak annyira, amivel nem fojt meg.

Nyakig benne voltam a szerelemben. Tudod, hogy miről beszélek? Az a fajta szerelem, amikor a nap igazából süthetne egész nap, de az se lenne baj, ha nem sütne, mert téged nem érdekelne. Az a fajta szerelem, amitől a medencébe akarsz ugrani decemberben. Az a fajta szerelem, amitől táncolni akarsz az esőben.

Ha valaki azt mondaná, hogy változzak meg, akkor nem tenném. Hogy miért nem? Mert, ha megváltoznék, az már nem én lennék. Ha valaki pedig úgy szeretne, akkor az nem engem szeretne. De, aki képes így elfogadni, ahogy vagyok, tele hibákkal, annak egy életen át hálás leszek.

A bánat és szomorúság pillanataiban majd ölellek, ringatlak, átveszem, magamra veszem a fájdalmadat. Ha sírsz, én is sírok, ha fáj valamid, nekem is fájni fog. Együtt majd megpróbáljuk visszatartani a könnyáradatot, a kétségbeesést és így együtt járjuk végig az élet rögös útját.

Aki szeret nem fogja elvárni tőled, hogy úgy viselkedj, ahogy ő akarja, hanem mosolyog, amikor látja, hogy egyedi vagy. Aki szeret nem fogja elvárni, hogy úgy élj, ahogy ő jónak gondolja, hanem örömmel látja, ahogyan élsz. Aki szeret nem akarja elvenni a szabadságodat, hanem örül annak, aminek te is örülsz. Aki szeret nem akar ujjal mutogatni rád, hogy te rontottad el az életét, hanem megköszöni, hogy mellette vagy és tanítod őt. Aki szeret átölel bármikor, tiszta szívvel, minden ok nélkül, mert szeret.

Nem számít, hogy milyen az időjárás, hogy mennyi az idő, hogy szombat van vagy szerda reggel, hogy épp álmodom vagy ébren vagyok. Nem számít, hogy milyen a világ, ha te nem vagy velem.

Attól fél, hogy elhagyom őt. Persze honnan tudhatná, hogy elképzelni sem tudom az életemet nélküle?

Igen, piszkos fantáziám van és te mocskosul a része vagy.

Attól, hogy nem mondok semmit, az nem jelenti azt, hogy nem is érzek.

Az igaz szerelem útja egyszer sem sima.

Talán ezt szeretem benne a legjobban, amilyenné engem tesz. Nem azt, ahogy érzem magam tőle, hanem amilyenné tesz.

Mondanom kell valamit, nem hiszem, hogy tiszta előtted. Szerelmes vagyok beléd, oltárian, fájdalmasan szerelmes. Amit teszel, ahogyan gondolkodsz, ahogyan mosolyogsz, amikor látlak, izgatott leszek. Úgy érzem magam melletted, mint eddig még soha.

Ha eszembe jut, hogy nem látlak majd minden nap, úgy érzem, hogy nem akarok elmenni.

Pontosan emlékszem, hogy kiskoromban szinte minden nap mást mondtam, amikor megkérdezték, hogy mi leszel, ha nagy leszel? A tanártól kezdve a művészig minden volt. De most, hogy egyedül ültem az ablakomban rájöttem, hogy tévedtem. Ha most megkérdeznék ugyanezt a kérdést tőlem, már csak annyit mondanék, hogy boldog. Milyen közhelyes is ez. Egyáltalán, mi a boldogság? Azt hiszem, ezt nem tudnám pontosan megmondani. Talán túlértékeltem ezt a fogalmat. Mi van, ha a boldogságot az apró kis pillanatokban kell megtalálni? Mi van, ha azok számítanak igazán? Lehunytam a szemem és olyan volt, mint a filmekben. Peregtek az apró, értéktelennek tűnő, kis pillanatok. Olyan dolgok, amik mindig boldoggá tehettek, amiket eddig nem értékeltem, mint például esőben sétálni és bőrig ázni, hallgatni az eső kopogását az ablakpárkányon, hóesésben sétálni éjszaka egy pohár forró csokival a kezemben. Napsütötte mezőn elnyúlni és hallgatni a csendet. Olyan hangosan hallgatni a zenét, hogy végül már nem gondolok semmi másra, nem érdekel, ha a szomszédok hülyének néznek, mert olyan hamisan éneklek. Sorozatokat nézni, elveszni egy jó könyvben, sokat nevetni, addig nevetni, amíg a könnyem folyik. Utazni, új helyeket felfedezni, fotózni, írni, rajzolni, kreatívnak lenni. Mezítláb mászkálni, sok időt tölteni olyanokkal, akik megértenek, megnevetettnek. Csak együtt lógni, lazítani, átbeszélgetni egy éjszakát. Volt, amikor egy puszta ölelés kisöpört a fejemből minden mást, mikor egy nézés elég volt ahhoz, hogy ne gondoljak semmi másra, csak rá. Mikor sehol máshol nem akartam lenni, csak vele. Mikor teljesen oda voltam érte. Mikor mellette más emberré váltam, mikor igazán éltem. Apró kis pillanatok, de mind tovaszálltak, könnyedén csusszantak ki az ujjaim közül. De az emlékük megmaradt. Talán ezek az emlékek miatt sose adtam fel. Talán ezek voltak azok, amik mindig is folytatásra sarkaltak. Aznap este, az utolsó vele töltött estén sokáig csak ültem és azon kaptam magam, hogy mosolygok. A jelentéktelennek tűnő kis emlékek óriássá váltak. Azt hiszem, reményt adtak. Mert minden egyes emlék mosolyt csalt az arcomra. Mert már el is felejtettem, hogy milyen, amikor igazán tudok mosolyogni valamin.

Az leszek, amit ő mond. Ő azt mondja, hogy az övé vagyok.

- Legyél velem, minden éjszaka.

- Mit akarsz tőlem?

- Estéket, együtt alvást, közös ébredést, közös reggelit.

- Mi az, amit valójában akarsz?

- Hogy legyél velem a sötétben, vigyázz rám, szeress és bátoríts, ha félek. Kísérj addig, ameddig csak lehet.

- Mi lesz, ha elrontom?

- Kizárt, hogy elrontsd.

Csak boldog akartam lenni. Csak azt szerettem volna, ha valaki engem is tiszta szívből szeret, ha azt mondja, hogy szeretlek, komolyan is gondolja minden hátsó szándék nélkül. Csak azt akartam, hogy engem is valaki féltsen és hogy valakinek én legyek az első, hogy valaki arcán azért görbüljön mosoly, mert vagyok én neki, hogy valaki, akinek lehetek és nem csak úgy simán beéri velem, hanem csakis én kellek neki.

Annyira megbántasz újra és újra, de én nem tudlak nem szeretni.

Egyszer olyan jó lenne úgy kimondani, hogy nem érdekel, hogy tényleg úgy is gondolom.

- Jól vagyok.

- Nem úgy nézel ki.

- Akkor hagyd abba a nézést.

Szerintem szeretni valakit annak ellenére, hogy az emberek mit gondolnak róla, bátor dolog. Szerintem az, hogy nem félsz sírni a fürdőszoba padlóján, ez bátor dolog. Tovább lépni is az. De nem számít mit vág hozzád a szerelem, hinned kell benne. Hinned kell a szerelmi történetekben, a szőke hercegben és az örökkön örökkében.

Néha, amikor kedvetlen vagyok vagy esetleg bunkó és nem érted, hogy miért. Ha megkérdezed, hogy mi a baj? Azt mondom, hogy semmi. Nem akarom elmondani mi bánt, mert úgyse értheted. Átsírt éjszakák, csak mert annyira szeretlek és nem akarlak elveszíteni, mert sokszor érzem úgy, hogy itt hagysz egyedül. Mindig eszembe jutnak a szavak, a mondatok, amiket mondtál, hogy mindig számíthatok rád. Nekem ezek néha csak szavak és nagyon félek. Te lehet hamar eltudnál feledni és boldogan élnéd tovább az életedet, miközben én naponta gondolok rád és szinte csak te tudsz járni a fejemben, és a közös emlékeink. Van, hogy megbántasz, de én még ennek ellenére is szeretlek és ha elmennél nem tudom mi lenne velem.

Vannak olyan pillanatok, amikor tudod, hogy megbántott téged, de mégis megbocsájtasz neki, mert érzed, hogy szeret téged.

- Te miért vagy velem?

- Én nem is tudom. Igazából úgy gondoltam, hogy ha valamiért vége lenne, szomorú lennék egy ideig, de túl tudnék lépni rajta. Azt hittem, hogy ura vagyok ennek az egésznek, magamnak meg az érzéseimnek. Hogy én irányítom a dolgot és hogy nem függök tőled. De, amikor összevesztünk, én úgy sírtam este, mint már nagyon régen nem. Akkor hiába akartam úgy gondolni, hogy én önálló ember vagyok, hogy nem tartozom hozzád, hogy szabad vagyok és engem te nem tudsz bántani, mert ura vagyok a helyzetnek. Egyszerűen képtelen voltam rá, mert valójában az ember észre sem veszi, hogy szerelmes, csak utólag, amikor véget ér. Akkor veszi észre, hogy mekkora kincsben volt része és bennem is akkor tudatosult, hogy azt a határt valamikor már rég átléptem. Nem vagyok ura a helyzetnek, ezt már nem tudom irányítani és képtelen lennék létezni nélküled. Te élsz át velem mindent, te vagy az, aki ismeri az érzelmeimet, tudja hogy mit gondolok és mit érzek annak ellenére, amit mondok. Hogy mennyire tud bántani egy-egy mondat, amiről más nem is gondolná. Hogy mik vannak bennem, hogy min mentem keresztül. Hogy mik az értékeim és mik az idegesítő dolgaim. Te vagy nekem a legjobb barátom, a társam és a szerelmem is egyben. Ha nem lennél, azt hiszem akkor már én sem tudnék lenni.

- Annyira szeretlek.

Minden szerelmes történet gyönyörű, de a miénk a kedvencem.

Mit ér a szerelem a férfi és nő között, akik folyton-folyvást látják egymást? Ha azonban nem tudnak találkozni, emiatt keservesen gyötrődnek, magányosan töltenek hosszú éjszakákat, gondolataik a felhők távolában szállnak egymás felé és a múltak vágyaival telve házukban emlékeznek. Nos, akkor mondhatjuk, hogy megismerték az igaz szerelmet.

Ez nem vers, hogy csak úgy véget érjen.

Nem igaz, hogy lehet ragyogni egyedül is, képtelenség. Hiába szeretgeted magad, hiába fogadod el minden porcikád, hiába vagy elégedett azzal, amit elértél. Kell melléd valaki, aki visszaveri a fényed, a maga legnemesebb értelmében. Ő fog ragyogtatni, a szeretetével. Az ember, akit nem szeretnek, nem ragyog. Akit nem szeretnek, az szürkévé válik, az íztelen, dohos. Ha szeretnek, az kiül az arcodra és attól ragyogsz. Ha egyedül vagy és elhiteted magaddal, meg a többiekkel, hogy ez így neked mennyire jó, az csak egy maszk. A világot meg kell osztanod másokkal, a naplementéket, a csokoládékat az ágyban. Kell valaki, akivel fogsz egy léggömböt és titkokat írsz egy szelet papírra, hogy aztán közösen útnak engedjétek. Ez a ragyogás. A másokkal megosztott öröm. A többiek csak hazudnak. Boldog egyedül úgysem lehetsz. Aki ezt mondja, az vagy nem volt még egyedül igazán vagy áltatja magát.

Ezt csak szimplán tudom. Amikor ülünk egymással szemben vagy fekszünk és annyi kimondatlan szó kering a levegőben, hogy megtölti a szobát, szép lassan. Akkor, amikor egymásra nézünk és meglátom a szemed. Belenézek a tiszta, mély tekintetedbe és akkor egyszerűen csak tudom. Nem érzem, tudom. Tudom, hogy szeretsz.

Tudom, hogy mit érzel. Én is azt gondoltam, hogy nincs olyan, aki engem szeretni tudna, nincs olyan, aki megérti mindazt, ami bennem zajlik, aki ugyanazokat a dolgokat csinálja, akit ugyanaz érdekel, aztán egyszer találkoztam vele és onnantól minden megváltozott, mert tudtam, hogy egymás mellett a helyünk. Mert ő én, én pedig ő, mi összetartozunk. Egyszer mindenki párjára talál, eljön érted. Tudni fogod, amikor megérkezik.

Az normális, ha hiányzik valaki, amikor egyedül érzed magad és magányos vagy. De hiányolni valakit, amikor elfoglalt vagy és jól szórakozol, az az igazi szeretet.

Mi vagyunk a tökéletes pár, csak nem a tökéletes helyzetben.

Minden lánynak van legjobb barátja, pasija és igaz szerelme. De akkor vagy igazán szerencsés, hogyha mindez ugyanaz a személy.

Egymáshoz se érünk és mégis olyan, mintha összesimulnánk.

Lehet, hogy tönkre teszi a cipőidet, a kertet, a bőröndöd, a berendezéseid, de soha nem árt a szívednek. Foltokat hagy a ruhádon, viszont boldogságot a lelkedben.

[Saját kép]

Tudd, hogy szeretlek. Még, ha nem is vagyok egy főnyeremény, akkor is a te nem főnyereményed vagyok.

Bárki boldoggá tud tenni úgy, hogy tesz valami édes dolgot érted, de csak egy különleges valaki van, aki úgy tesz boldoggá, hogy nem csinál semmit.

- Akkor, hogy van ez az egész szerelem dolog? Mindig teljes csőd? Sose működik?

- De, működik. Csak meg kell küzdeni érte.

- Ha összeházasodunk táncolsz majd velem? Táncolni nagyon kellemes dolog. Miért nem mondod ki azt, amire gondolsz?

- Miért mondod ki mindig, amire gondolsz? Miért kell vezetned, ha én akarok vezetni? Ha táncolni akarok akkor majd felkérlek és ha beszélni akarok majd kinyitom a számat és beszélek. Mindenki azzal gyötör, hogy többet beszéljek. Mire jó, ha kimondom, hogy örökké csak rád tudok gondolni? Mire jó, ha kimondom, hogy néha nem tudok gondolkodni és dolgozni sem? Miért jó, ha megmondom neked, hogy csak akkor félek, ha úgy érzem, hogy veszélyben vagy? Ezért ülök a tornácotokon. Azért, mert mindenkinél jobban féltelek és igen, táncolok veled az esküvőnkön.