Lehet, hogy nem is őt nem akartam elveszíteni. Talán csak önmagamat féltettem. Azt az énemet, aki mellette voltam. Lehet, hogy csak attól féltem, hogy soha többé nem leszek annyira különleges, mint mellette voltam.

Örülj, amikor egy nő hisztizik. Becsüld meg a veszekedést és szokj hozzá, hogy mi nem tudunk olyan hanyagul legyinteni, mint a férfiak. Fogadd el, nekünk ki kell mondani a problémákat. Tudod, hogy mitől félj? Amikor már nem veszekszünk, akkor már legbelül forr valami, öntudat, talpra állás, erő. Tudod, hogy mikor a legerősebb és legveszélyesebb egy nő? Amikor hallgat.

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, minden kedves olvasómnak! :)

Hiányzol, ez olyan nem tudok enni, nem tudok aludni, már lassan nevetni is elfelejtek nélküled dolog és komolyan úgy érzem, hogy amikor elmentél magaddal vitted a szívemet.

Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, de az attól még nem lesz rossz kapcsolat. Rossz csak akkor lesz, ha a felek úgy döntenek, hogy nem oldják meg a benne lévő problémákat.

Sokat gondolok rád. De, ha igazán, a szíved mélyéből, testedből-lelkedből szereted, akkor ez a mondat csak gyenge leírása a valóságnak. Mert, ha így szereted, akkor nem sokat gondolsz rá, hanem mindig. Sőt, nem is gondolsz rá, ez egészen más érzés, folyamatosan jelen van az életedben, ha iskolában vagy, ha kirándulsz, ha pihensz, ha zenét hallgatsz vagy a madarak csiripelését élvezed, ha olvasol vagy ha éppen a teádat kavargatod, mindig érzed a jelenlétét. Nem gondolsz rá, hanem érzed, hogy veled van, benned él, minden pillanatban.

A szerelem az, amikor valakiben megszereted azokat a hibákat, amiért másokat meggyűlölsz.

Különleges vagy számomra. Te vagy az egyetlen, akiért lemondok az alvásról, az egyetlen akivel sosem fáradok bele a beszélgetésbe, az egyetlen aki egész nap a fejemben jár. Te vagy az egyetlen, aki miatt mosolyogni tudok, próbálkozás nélkül. El sem tudom magyarázni szavakkal, hogy mennyit jelentesz nekem, de te vagy az egyetlen, akit félek elveszíteni és az egyetlen, akit megakarok tartani az életemben.

Ha veled vagyok, elfelejtek mindent és mindenkit, akkor csak te meg én számítunk.

Nagyszerű dolog, ha az emberre valaki gondol és a gondolataival vigyáz rá. Aki szereti, ezt teszi, a szívében őrzi őt, ott védi, oltalmazza és engedi élni. Néha fájdalmas dolog ez, mert néha úgy kell engedni élni, hogy valóban nem lehetsz a közelében. Csak távolról csodálhatod őt, távolról figyelheted. Mégis csodálatos érzés szabadon engedni, akit szeretsz. Engedni, hogy úgy éljen, ahogy a szíve, lelke vezérli, ahogy neki a legjobb, ahogy szüksége van rá. Elengedni, de nem elhagyni, hanem messziről figyelni őt, messziről vigyázni rá, a szívedben, a gondolataiddal, az érzéseiddel, a szereteteddel és hinni, hogy egy napon visszatér. Bízni benne, érezni, hogy szeretete visszavezeti hozzád.

Várunk a szerelemre. Elképzeljük az első csókot, az első szexet, az első szeretleket, de sosem képzeljük el az első csalódást. Talán azért nem, mert elképzelni is túl fájdalmas, de csak a szerelem fájdalma változtat meg minket.

- Más fiúk is vannak, a világ nem foroghat csak körülötte. Ő még csak nem is helyes vagy ilyesmi.

- Valaki mindig helyesebb lesz nála, valaki mindig okosabb lesz nála, valaki mindig jobb lesz nála, de egyikünk sem ő lesz.

A szerelem olyan, mint az óriáskerék. Van, hogy magasra vágyunk, de kevésbé magasra szállunk. Mi döntjük el, hogy ki mellett akarjuk élvezni. Van, hogy nem a megfelelő társsal osszuk meg és többet nem is vágyunk oda fel, a magasba. Emlékeinkben hiába vannak szép foltok, félünk újra felszállni, de ahogy az utolsó utazás emléke megfakul, újra vágyunk oda fel és idővel belátjuk, hogy talán nem is baj, hogy egykor voltak rossz emlékeink is, mert tanulunk belőle. Ha legközelebb felszállunk, már óvatosak vagyunk, jobban kapaszkodunk és jobban megnézzük, ki mellé ülünk le, így már nem tudunk megsérülni, mint először. Amikor végül elérünk a kerék legtetejére, arra a pontra, ahonnan a legszebbek a virágok, ahonnan ha lenézünk csak mosolygó embereket látunk, többé nem is vágyunk oda le. Nincs ennél jobb.

A fiúknak fogalmuk sincs róla, hogy amit mondanak, az milyen hosszú ideig megmarad egy lány fejében.

Tonnányi dolog lenne, ami hiányozna az együtt töltött időből, de lenne egy dolog, ami nem. Az összes kétség. Az összes éjszaka, amikor ébren feküdtem és azon gondolkodtam, hogy vajon még mindig én vagyok az, akit akarsz.

Nem értem még magamat sem, tudom hogy mit érzek és mit jelentesz nekem, de nem tudom, hogy mit, miért teszek. Te vagy nekem a legfontosabb, érted bármit megtennék, bármilyen nehéz is, de szeretlek és nem csak játékból, hanem igazán és tiszta szívből. Annak ellenére, hogy fájdalmat okoztál és csalódtam benned.

A siker csodálatos dolog, de nem tudsz éjszaka hozzábújni, ha fázol.

Önző vagyok, mert csak magamnak akarlak. Önző vagyok, mert nem akarom, hogy másra nézz. Önző vagyok, mert azt akarom, hogy minden percben velem legyél, hogy csak az én szemembe nézz, a csillogó szemeiddel. Azt akarom, hogy csak nekem suttogj, kedves szavakat. Mindent akarok, ami veled kapcsolatos. Szerelmes vagyok és ez önzővé tesz.

- Én mindig szeretni foglak.

- Honnan tudod?

- Tudom.

- Honnan tudod, hogy mi lesz 10 év múlva?

- Mindegy. Ha nem tudom, hogy honnan, akkor is tudom.

- Én nem tudom, hogy mi lesz 10 év múlva. De azt tudom, hogy olyan jó lenne, ha akkor is szeretnélek. Olyan jó lenne, ha akkor is szeretnél.

- Hogy mondjam meg neki, hogy még szeretem? Írjam ki egy táblára?

- Nem, harcolj érte.

Nem attól lesz boldog egy kapcsolat, ha egyáltalán nincsenek összeütközések. Inkább arról van szó, hogy a boldog kapcsolatokban másképp kezelik a konfliktusokat.

- Miért szeretsz engem? Egész úton mást sem tettem, csak nyavalyogtam neked, semmi sem volt jó, mindennel bajom volt.

- Mert azoknál, akik három mondatban megmondják a nagy igazságot, sokkal jobban kedvelem az olyanokat, mint te, akiket folyton kétségek gyötörnek.

Az egyik percben minden jó és szép, máskor pedig legszívesebben minden elől elzárkóznék. Az egyik percben megölelnélek, egy perccel később viszont nem akarlak látni. Az egyik percben vigyorgok, a következő pillanatban mégis sírni akarok. Az egyik percben imádom az életet, aztán egy gondolat is elég, hogy elmenjen az életkedvem. Az egyik percben valamiről álmodok, de sajnos rá kell jönnöm, hogy ezek csak álmok. Az egyik percben tele vagyok önbizalommal, de egy pillanat is elég és nem tudom, hogy mit kezdjek magammal.

Azt mondják, hogy szinglinek lenni rossz dolog, de az igazság az, hogy sokan azért választják inkább az egyedüllétet, mert belefáradtak abba, hogy ők mindent beleadnak a kapcsolatba és később mégis egyedül maradnak.

Olyan a kapcsolatunk, mint egy film: hol kalandba illő, hol romantikus, hol vicces és komikus, hol pedig szomorú és drámai.

Sokkal nehezebb úgy szeretni valakit, ha együtt vagy vele, mint ha nem.

Teljesen mindegy, hogy hányszor csináltatsz új frizurát, hányszor mész vásárolni vagy hányszor találkozol a barátaiddal, az ágyban minden éjjel végig gondolod, hogy mit rontottál el.

- Újra belevágnék.

- A kalandba? Én nem, túl veszélyes volt.

- Másra gondolok. Rád, rám, ránk, az egészre. Újra így csinálnám, téged választanálak mindig.

A féltékenység csak egy jel, hogy igazán szereted.

Két boldogtalan ember, nem teheti boldoggá egymást, csak megduplázzák a boldogtalanságukat.

Amikor valakit tényleg szeretsz, csak arra törekedsz, hogy neki boldog élete legyen. Még, ha te majd bele is halsz, akkor is csak arra tudsz gondolni, hogy végig csinálod és a végén neki jó lesz.

Sosem bocsátom meg igazán azt, amit tettél velem, soha. Talán már nem jár az eszemben folyton, de egy kicsit mindig a gondolataimban fog égni. Megbántottál és hónapokra tetted ködössé, fájdalmassá az életemet. Érzéketlenné kellett válnom, hogy túléljek. Mindennek te vagy az oka, miattad vagyok más.

Ha nem érzem azt, amit régen, csak bele kell néznem a szemébe és ott van.

Tudod, hogy szeretnék neked megadni mindent, de nem lehet, mert üres vagyok.

Minden kapcsolat rászorul egy kis karbantartásra. Legyen az a legapróbb gesztus vagy, hogy ott folytatjátok, ahol abbahagytátok. A lényeg, ha igazán szeretsz valakit, akkor könnyen meghozod az áldozatot.

A lelki fájdalmat, mi választjuk.

Gyűlölöm, hogy a szívemben mindig más van, mint az agyamban.

Mellette lenni, menni előre, csinálni, élni, boldogan, kéz a kézben, nem felállni, nem feladni, de szeretni, csak annyira, amennyire kell. Nem túlzásba vinni, megölelni, átkarolni, de csak annyira, ami nem fojtja meg. Odafigyelni, nem megölni, szárnyalni hagyni, mert aki a tiéd, az úgy is visszarepül, hiszen tudja, hogy nálad jobbat úgy sem találhat.

Össze vagyunk kötve, ha akarjuk, ha nem. Láthatatlan szálakkal, de mindig ott vagyunk egymás életében és tudjuk, hogy összetartozunk.

Most még nem érted, de majd mikor ott lesz, amikor ott áll majd előtted vagy épp a karjaiban tart, fogsz rájönni, hogy miért nem működött addig senki mással, hogy miért nem csókolt meg, hogy miért nem akart téged, hogy miért nem adott esélyt, hogy miért nem szeretett. Abban a pillanatban világossá válik és megérted, hogy csak azt kaphatod meg, ami a tiéd, de azt 100%-an odarakja eléd az élet. Talán észre sem veszed, betoppan és egyik pillanatról a másikra válik az életed részévé. Már nem is érted, hogy hogyan élhettél eddig nélküle. Csak azt tudod, semmit sem adnak könnyedén. Egy ölelés, egy csók bárhonnan érkezhet, de érezni fogod, ha semmi közöd hozzá. Viszont abban a pillanatban, hogy ott lesz ő, tudni fogod, hogy belepasszol az életedbe, tökéletesen és hibátlanul, maradéktalanul és nem fogod bánni az időt, amíg nem volt, sőt értékelni fogod, hogy most már van.

Annyiféle érzésem van irántad. Van, amikor kedvellek. Van, amikor utállak. Van, amikor már nem érdekelsz. Van, amikor mindennél jobban hiányzol. De mindezek ellenére, minden nap tudom, hogy még mindig szeretlek.

Szerelem, ha van, fáj. Ha nincs, fáj. Ha elmúlt, fáj. De mégis szükségünk van rá.

Szeretsz, szeretlek, mégis szenvedünk.

Bizonyítsd be, hogy igazam van, hogy vannak még szerelmek, olyan igaziak és nem csak valami utolsó társfüggő, egymásba betegesen karmokat vájó kapcsolatok. Ilyen nem kell. Egy kapcsolat ne arról szóljon, hogy egymást húzzuk le egészen a földig, hanem inkább az ellenkezőjéről. Addig emelni a másikat, ameddig csak tudod, közben nem elfelejtve azt, hogy nem szabad megszokni, hogy van, létezik, támogat, szeret, mert abban a pillanatban, hogy elhiszed, vége és meghal az egész.

Néha nem a szó kell, nem a beszélgetés, nem az írás. A megoldás nem mindig a szó, hanem egy ölelés, amiben sokkal többet adsz, minden szónál. Mert szavakban nem mindig találod el, amit hallani szeretne, de az ölelésben éppen azt fogja hallani, amire szüksége van.

Azt hiszem, hogy én többet gondolok a szerelemre, mint az embernek általában kellene. Folyamatosan lenyűgöz a puszta ereje, amellyel megváltoztatja és meghatározza az életünket.

Igaz, hogy egy kapcsolatban az egyik fél mindig jobban szeret. A baj azonban akkor van, ha mindig ugyanaz, ha csak az egyik lángol, ha csak az egyik hozná le a csillagokat a másiknak, ha csak az egyik adja szívét-lelkét, mindig csak ő, mert így valójában egyedül van a kapcsolatban. Ami így nem is kapcsolat, hiszen a kapcsolat éppen a kapocstól válik kapcsolattá, a kölcsönös érzésektől, a kölcsönös szerelemtől. Amiben persze lehetnek hullámzások, sőt egészen biztosan vannak, de ezek kiegészítik egymást. Hol az egyik szeret jobban, hol a másik. Így erősítik, így egészítik ki egymást folyamatosan, szeretve.

Van, hogy éppen azt bántod, akit a legjobban szeretsz, akinek a legtöbbet, legszebbet, legjobbat akarod adni magadból mindig, de valamiért mégis bántod. Bántod tettekkel, türelmetlenséggel, őt akitől jó szót, türelmet, szép érzéseket kaptál, kapsz. Akinek létezése értelmet ad neked, a te létezésednek és mégis őt bántod, őt akit végtelenül szeretsz és ezért egy idő után már nagyon fáj. Lehet, hogy ő megbocsát, de tudod, legbelül érzed, hogy ez nem ilyen könnyű. Érzed, hogy távolságot vet közétek és ekkor csak egy dologra vágysz, hogy megöleld, olyan erősen, olyan szorosan, hogy szinte már fájjon, hogy összeolvadj vele, a két test melege izzóvá váljon és ez a tűz, ez az izzás elégessen minden rosszat, minden bántást, bánatot, fájdalmat.

Amikor valaki belép az életedbe, az egyik feled azt mondja, hogy még közel sem állsz készen, de a másik feled azt mondja, hogy maradj vele örökre.

- Így megy ez, férfiak és nők között.

- Hogy megy?

- Véget ér.