Csak az a kapcsolat lesz erős, mély és szeretetteljes, ahol mindkét fél, a másikat teszi első helyre.

Örülj, ha legalább egy percig tartott, még hálásabb lehetsz, ha tovább. Másnak lehet, hogy életében nincs ilyen varázslatban része. Olyanban, amikor meglátod, ő meglát, a világ meg megáll. Adj hálát, hogy a tiédben legalább volt ilyen. Lehet, hogy csak pár percig tartott, lehet hogy pár óráig, de volt. Meríts belőle erőt és érezd, hogy szerencsés vagy, mert láttad, hogy mi az, hogy csoda meg sors, mi az, hogy valakiknek találkozniuk kell.

Van, hogy a szerelem nem elég önmagában.

Meg kell tanulnod, hogy van, amikor igenis egyedül maradsz és senki sem fogja majd a kezed, és az egyetlen dolog, amiből erőt meríthetsz, az saját magad. De ez a legjobb dolog, ami történhet veled, megedződsz, megerősödsz és onnantól egy dolog biztos, nincs az a csapás, ami úgy össze tudna törni, hogy ne tudnál felállni. Tudod, miért? Mert magadból szerzed az erőt, nem másból.

Nem akartam bevallani neki, de lehet, hogy jobban féltem, mint ő. Még egy ember, akinek kiadom magam, aki mellett felébredek reggel, akinek az illatától kicsúszik alólam a talaj. Az agyam szüntelenül kreálta a kifogásokat, a vesztenivalókat, menekülni akart, de igazából későn kapcsolt, észrevétlenül beleszerettem.

Úriember, az a vadállat, aki valameddig bír várni.

Amikor blogot írunk, akkor valakinek mondani akarunk valamit. Nem azt akarjuk, hogy közvetlenül ő találja az üzenetet meg, de valahogy kerüljön a keze közé és átérezze a szívünk minden érzését és gondolatát.

Tudod, mi a szenvedés? Nézni, ahogy szertefoszlik az álmod, de tűrni.

Ne az egyetlen lány akarj lenni az életében, hanem az, aki számít, akire gondol, akit szeret, akiért a világot is legyőzné. Az akarj lenni, akiért mindent feláldozna, akit értékel, akit véd és támogat, aki mellett lépked, akinek a kezét fogja és soha nem hagyja magára, csak akkor, ha azt kéri. Az a lány akarj lenni, aki hagyja menni, ha menni akar, mert akármennyire is fáj, vannak dolgok, amiket engedni kell. Egyébként is, aminek a tiédnek kell lennie, az a tiéd is lesz, jöhet bárki a képbe, porszem lesz ahhoz, hogy a dolgokon változtasson.

Észrevettük, hogy hiányzik egy szó. Senki sem rabolta el tőlünk, nem is felejtettük el, egyszerűen csak nem volt többé.

- Szeretsz?

- Nem tudom.

- Miért nem?

- Nem vagyok biztos.

- Kételyek?

- Azok.

- Akkor mit érzel?

- Ez bonyolult. Néha hiányzol, nem bírom, ha nem vagy velem, szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád. Néha ellöklek, mert félek, megijedek tőled, pedig nem bántasz. Néha futnék veled akármeddig, akárhová, csak hogy együtt lehessünk. Néha úgy érzem, hogy nem jó, ha itt vagy vagy nézel, mert elvársz dolgokat és lehet, hogy nem tudom megtenni. Nem tudok soha haragudni rád, úgy igazán. Pedig lehet, hogy olyat tettél, amiért másnak már nem jutna a bocsánatomból. Néha rád gondolok, sírok, néha nevetek, néha ordítok, aztán megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű, de nem, ez bonyolult.

- Akkor szeretsz?

- Azt hiszem.

A szíved közel van, de a tested mégis messze.

A busz, amin ültem, egyre távolabb vitt a férfitól, akit annyi ideje szerettem. Azt hittem, ha egyszerűen felszállok, ülök és nem gondolok semmire, egyszerre elmúlik minden, amit valaha éreztem. Nos, tévedtem. Az ablaküvegen át bámultam, ahogy minden egyre távolabb kerül tőlem. Minden, kivéve az érzéseimet.

Szeretlek akkor is, ha nem érdemled meg.

Azt hittem, hogy ezt kell tennem. Ellöktelek, közömbössé váltam, hogy könnyítsek a szívemen, de most, hogy elmentél, már nem tudom, hogy jól tettem-e. Egyáltalán nem vagyok biztos az irántad táplált érzéseimben. Azt érzem, hogy ragaszkodom hozzád, szükségem van rád. Ezt az bizonyítja, hogy ebben a pillanatban is hiányzol. De ugyanakkor úgy érzem, mint szerelmes pár, nem működnénk. Ha arra gondolok, hogy mi lenne, ha nem látnálak többé, egy hatalmas űr lenne az életemben. Fontos vagy, nem akarlak elveszíteni, sőt bizonyos értelemben meg akarlak tartani, változatlanul a szívemben. Fogalmazhatnánk úgy, mint barátot, de ez a szó, túl gyenge lenne.

Mostantól úgy gondolok rád, mint egy egyszerű, hétköznapi fiúra, akit bármikor képes lennék szeretni, de nem te leszel az egyetlen.

- Van olyan nap, amit újra átélnél?

- Igen.

- Mit csinálnál másképp?

- Nem tudom, mindent vagy semmit.

Nem tudtunk egymásnak mit mondani. Úgy éreztem, mintha kettőnk között mindennek vége lenne és mintha ő is így érezné. Ettől azonban olyan erős lett a feszültség, hogy nem lehetett vége.

Nem akartalak elveszíteni, ezért nem akartalak megszerezni.

Ez egy végtelen játék, amit te és én játszunk. Próbállak megérteni, mert olyan bonyolult vagy nekem és amikor azt hiszem kész, ismerlek. Teszel valami furcsát, ami érthetetlen számomra, de mi van, ha megunom a próbálkozást, hogy megértselek? Mi van, ha belefáradok a játékba? Mi van, ha feladom és te nyersz? Boldog lennél? Vagy ez nem a győzelemről szól? Azt hiszem, ez magáról a játékról szól, élvezzük a játékot. Nem fontos, hogy ki is a győztes, ez egy végtelen játék, ami boldoggá tesz minket.

Valaki, valahol épp olyan partnerről álmodozik, amilyenek mi vagyunk, az összes hibánkkal és hiányosságunkkal együtt. Ez a valaki nem is hibaként vagy hiányosságként, hanem egyéniségünk színfoltjaként tekint majd ezekre a tulajdonságokra és tökéletesen igaza lesz.

Azt akarom, hogy nézz a szemembe és érts meg, hogy döntsd a fejed a homlokomnak és súgd, hogy soha nem mondanál le rólam.

Köszönöm, akkor is, ha szerinted fölösleges. Sérülések százait hordom magamban, miközben úgy kell tennem, mintha én lennék a világ legboldogabb embere. Ma legalább úgy éreztem, hogy valaki kézen fog és azt mondja, hogy nem vagyok egyedül. Úgy éreztem, hogy szeretsz, hasznos és fontos vagyok.

Ha egy kapcsolat megromlik, nem eldobni, hanem megjavítani kell.

Ha igazán szeretsz valakit, próbálsz neki mindent elnézni, megbocsátani és mosolyogva azt mondani, hogy semmi gond, miközben belül sírsz, amiért ezt tette.

Nem értelek és már belefáradtam abba, hogy folyton erre gondolok. Ezért engedlek el, ezzel a szürke, semmilyen érzéssel, hogy valamikor a szívem közepén voltál, most pedig ott kuporogsz a legszélén és már csak kapaszkodni sincs kedved.

Hiszek neki, amikor azt mondja, hogy soha nem szeretett még senkit így és hogy én vagyok az élete értelme. Micsoda közhelyek és mégis mikor ő mondja, és közben a szemembe néz, nos akkor bármit mondhatna, mindent elhinnék neki.

Egy kapcsolat erejét, gyengéjét nem az mutatja meg, hogy mennyire rángatják, hanem hogy mekkora rángatás nem képes elszakítani.

Vajon képes az ember igazán megváltozni? Vagy vannak az életünknek, személyiségünknek olyan korlátai, amelyek semmilyen körülmény hatására nem változnak?

Azt hiszem az a szerelem, ha mindent egy lapra teszel fel, ha reménykedsz a folytatásban, ha mindig várod, mindig menteni akarod a vele való kapcsolatodat. Menteni a menthetőt, még akkor is, ha már pár lélegzet vissza fojtott szón kívül semmi sem maradt belőle. Mindig ott lebeg a szemed előtt a mi lett volna, ha. A sok kétely, a félelem, attól hogy egyszer minden magyarázat nélkül hátat fordít neked, hogy hiába akarod, hogy újra a tiéd legyen, hogy újra megfogja a kezed vagy magához öleljen. Nem fog soha szeretni vagy nem ugyanúgy és ez a legrosszabb az egészben, a kapálózás.

Nekem van életem, csak helyet csináltam benne neked.

Aki szeret, az úgy is egész évben bizonyítja ezt, már csak azzal is, hogy nem áll odébb, amiért nehéz eset vagyok.

Az ember agya tudja azt, amit a szíve nem hajlandó elfogadni.

Te érezted már úgy, hogy volt egy fiú, akit hihetetlenül szerettél, jobban mint saját magad, ám aztán ez a fiú szakított veled és ez mérhetetlenül fájt? Majd hetek, sőt hónapok múlva a fájdalom csillapodni kezdett és akkor úgy érezted, hogy készen állsz az életre újra? Hogy ismét szeretni tudsz? Újra neki vágtál, elkezdted keresni, belevetetted magad az életbe, a bulikba, a pasikba és szerelmet kerestél, de csak viszonyt találtál? Nekem is ismerős és még nem is ez volt a legrosszabb, hanem mikor rájöttem, hogy nem a másikkal volt a baj, hanem velem, mert nem szerettem igazán és csak a régit kerestem a mostaniban.

Nem sok mindenben értettek egyet, tulajdonképpen semmiben. Állandóan veszekedtek, mindennap sértegették egymást, de nézeteltéréseik dacára, egy dolog közös volt bennük, imádták egymást.

Soha nem leszel számomra csupán csak egy ember, mindig is valaki fontos leszel, akit sosem fogok elfelejteni.

Mindig az kell, aki eldobhat, akivel bizonytalan lehet minden, az életem, a fájdalmam. Aki nem jön sokszor és így megunni sem tudom, aki nem ad sokat és ezért mindig többre vágyom. Így szenvedek.

A nagy szerelem, nem mindig egyenlő az igaz szerelemmel.

- Gondoltál már arra, hogy lehet csak álmodjuk az életet?

- Kizárt, hogy ennyi fájdalmat álmodnánk.

Már magam sem értem, hogy mit érzek irántad. Néha mennék veled akárhová, akármeddig és vissza sem néznék. Néha eltaszítanálak és kizárnálak az életemből. Néha szeretlek, ilyenkor ölelnélek és soha nem engednélek el. Néha nem találok benned szeretni valót, ilyenkor elgondolkozom, hogy máskor miért is szeretlek. Van, amikor eltipornálak, de valahol érzem, hogy hozzád tartozom és szeretni akarlak, szeretni mindennél jobban, csak néha nem megy.

Csak te tudsz ekkora fájdalmat okozni és csak te tudsz, úgy szeretni, ezek ellenére, ahogy senki más.

A bal szememmel tisztán látom a hibáit, a jobb szemem szemet huny fölötte, a szívem pedig megbocsát mindent.

Mindegy hány év telik el, egy mondatot mindig őrzök a szívemben. Azt hogy, majd találkozunk.

Mert a végén, amikor valakit elveszítesz, minden gyertya, minden ima hiábavaló lesz, mert az egyetlen dolog, amid marad, az a lyuk az életedben, ahol az a valaki, akivel törődtél, létezett.

Lehetsz a játékszere, de az nem biztos, hogy elég lesz neked. Lehetsz egy a sok közül, de te nem egy akarsz lenni, hanem az egyetlen és mégis szabadságot akarsz, flörtöket, gondtalanságot, örömöt, boldogságot, harcokat. Azt akarod, hogy ő legyen a játékszer, nem pedig te.

Amikor szeretsz valakit, nagyon régóta már, ellustulsz a kapcsolatban. Úgy gondolod, hogy automatikusan tudja, így már nem mondod többé, nem mutatod ki. De, ha tudod, hogy el fogod veszíteni, nem lesz többet ott, hogy elmondhasd neki, biztos akarsz lenni benne, hogy érezze mindennap, minden másodpercében.

Azért vagy kapcsolatban, hogy boldog legyél, mosolyogj, nevess, emlékeket csinálj. Nem azért, hogy folyton ideges legyél, fájjon és sírj.

Létezik fiú-lány barátság, csak az egyiküknek fáj, amikor beszélnek.

Igazi emberszeretet, csak a kutyákban van.

A sors szánt szándékkal nem adja nekünk azt az embert, akit annyira akarunk. Helyette megajándékoz minket másokkal, kapunk cserébe valakit, aki folyton megment. Valakit, aki minden titkunk őrzője. Valakit, aki tiszta szívből, fenntartások nélkül szeret minket, mert lehet, hogy akire titkon annyira vágyunk, csak elhagyna, bántana és szenvedést okozna.