Van valami nyugtalanító abban, hogy az ember a testvérként szeretlek kategóriából átvándorol, a sokkal intenzívebb alig várom, hogy megint megcsókoljalak kategóriába.
2011. november 29.
2011. november 28.
Hiányod több, mint testi vágy. Hiányzik a pofácskád, a dumád, a szertelenséged, a vérfagyasztó vesébe látásod, a váratlanul kimondott igazságod, az őszinteséged, a naivitásod, a rád törő fáradtságod, amikor azt mondod a telefonban, hogy menjünk aludni, a visszafoghatatlan kacagásod, a magabiztos tehetséged, a kétségbeesésed, az agyad, az egyéniséged. Újra kezdeném az életet, érted.
2011. november 27.
2011. november 23.
2011. november 22.
Minden neked írott levelem szerelmes levél volt. Mi más is lett volna? Most már tudom, hogy mindegyik, kivéve ezt, rossz szerelmes levél volt. A rossz szerelmes levelek azt kérik, hogy viszont szeress, a jó szerelmes levelek viszont nem kérnek semmit. Büszkén jelentem, hogy ez az első jó, neked írott szerelmes levelem, mert semmit nem kell tenned. Már megtettél mindent. Elég emlékem van rólad ahhoz, hogy örökké kitartson.
2011. november 21.
Nekem is az az érzésem, hogy mi nagyon összeillünk. Azért is szeretek veled lenni, mert melletted sosem unatkozom. Még, ha nem szólunk, nem érünk is egymáshoz, még ha külön szobában vagyunk is, még akkor sem. Soha nem unalmas veled lenni. Szerintem ez azért van, mert valahogy bízom benned, bízom a gondolataidban. Érted, hogy mire gondolok? Hogy mindent szeretek, amit látok belőled és azt is, amit nem. Pedig ismerem a hibáidat is. De pont ez az, a hibáidról is az az érzésem, hogy pont jól kiegészítik az én jó tulajdonságaimat. Hogy ugyanazoktól a dolgoktól félünk. Hogy, mintha még a démonaink is hasonlítanának. Hogy te sokkal többet érsz, mint amennyit valójában megmutatsz magadból, én meg pont fordítva. Hogy néha kimondottan szükségem van a jelenlétedre, hogy hogy mondjam, érezzem a saját súlyomat.
2011. november 20.
2011. november 19.
2011. november 18.
2011. november 16.
2011. november 14.
2011. november 13.
2011. november 11.
2011. november 10.
Sohasem beszéltek arról, hogy szeretik egymást. Úgy nőttek fel egymás mellett, mint két fa, amelynek gyökérzete közös talajban, ágazata a levegőben, illata az égben keveredik össze. Csak az a vágyuk volt közös, hogy inkább választották volna a halált, mint azt, hogy akár egy napra is elváljanak egymástól.
2011. november 7.
2011. november 6.
2011. november 5.
2011. november 3.
2011. november 2.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)