Idővel lelohad a gyűlölet, elenyészik. még, ha próbáljuk is mesterségesen ébren tartani, nem sikerül. Nem olyan erős érzelem, mint a szeretet.

Soha ne hagyd, hogy egyetlen személy a mindened legyen, mert ha elhagy, semmi leszel.

Már soha többé nem merem kimondani az örökké szót, senkinek, soha. Inkább mondom neked, hogy mindig. Mindig szeretni foglak, de csak addig, amíg tényleg úgy érzem, hogy szeretlek. Mindig megpróbálok majd neked segíteni, de csak addig, amíg minden lehetőségem megvan rá. Mindig várni foglak, de csak addig, amíg úgy fogom érezni, hogy hiányzol. Mindig csókollak majd, de csak addig, amíg úgy érzem, hogy nem tudok nélküled élni és ha majd úgy kell lennie, hogy a mindig soha többére változik, sajnálni fogom, nagyon.

Történhet bármi a világban, lehet kitűnő munkánk, jól fizető állásunk, bejárhatjuk a világot, elérhetjük a csillagokat, de az életünket mégis a másikhoz fűződő viszonyunk határozza meg. Körülötte forog a világ, a gondolataink, bármit teszünk. A másik mindig benne van a teában, a finom ebédben vagy éppen az odaégett vacsorában, egy könyvben, a déli harangszóban, egy illatban, mindenben. Ha nehéz a munka, ha sikeres vagy, ha rossz napod van, ha ragyog rád a napfény, mind miatta van. Bármit teszel, ott van mindenben és ennek így kell lennie, mert férfi nő nélkül, nő férfi nélkül nem teljes, csak együtt, ketten.

Hazudik a szerelem, egyre több a bánat. Úgy tűnik, hogy boldog vagyok, de ez csak a látszat.