Sok sebet hordozok, de ez annak a következménye, hogy olyan pillanatokat éltem át, amelyek soha nem történtek volna meg, ha akkor és ott nem merészkedek túl a határaimon. Minden egyes sebet szeretek a szívemen, hiszen mind én vagyok, én és a múltam, így ott kell lenniük. Fájdalmas, de egyben szépséges emlékeket hordozó hegek, nélkülük üres lennék.

Az életben már sok mindent megbántam, de az, hogy téged megismertelek, sosem fogom.

A kisfiam olyan nevelést fog kapni, hogy megtanulja, hogy a lányok szíve nem játék és feleslegesen ne barbizzon egyikkel sem.

Vajon képes vagy-e észrevenni, hogy a másik megváltozott? Hogy már semmi sem olyan, mint régen? Azt szeretni, aki melletted van és nem azt a valakit, aki régen volt? Ez az egyik legnagyobb kihívás. Jelen lenni a pillanatban, odafigyelni a másikra. Nem elvarázsolódni és tudni, hogy mikor nincs már helyed mellette. Talán ezt rontják el a legtöbben, ragaszkodnak valakihez, aki már rég nem az a valaki, akibe beleszerettek.

Néha úgy elküldeném neked a blogom linkjét és csak annyit mondanék, hogy tessék, így érzek, ezt teszed velem.