Ha valaki megérint mélyen, belülről, azt sosem felejted el. Nincs az az idő, ami alatt elmúlna, ami alatt elfelednéd mit is éreztél akkor, milyen is volt akkor. Ilyen az őszinte szerelem. Amikor annyira szeretsz valakit, hogy bármit megtennél csak, hogy láthasd a mosolyát, a szemét. Hogy ne érje bántódás, az életedet is odaadnád érte. Ha ezt az embert elveszíted, egy részed meghal. Próbálod magaddal elhitetni, hogy jön majd más, aki a helyébe léphet, de azt az űrt soha senki nem pótolhatja, amit maga után hagyott. Odaadtad magad teljesen, a tested, a lelked. Egész lényeddel csak érte rajongtál, őt imádtad, ő jelentette az igazi boldogságot. Elvette, amit adott és itt hagyott összetörve, egyedül, a fájdalommal. Ezzel a fájdalommal kell nap, mint nap megküzdened. Hiába teszel bármit, nem múlik. Ott van a nappalokban és az éjszakákban. Lassan már annyira hozzászoksz, szinte hozzád nő, hogy belé kapaszkodsz, hiszen ez legalább emlékeztet rá, hogy mennyire tudtál szeretni és milyen csodálatos, fájdalmas is tud lenni az élet legcsodálatosabb érzése, a szerelem.